Századok – 1950

Tanulmányok - Kató István: A magyar jakobinus mozgalom néhány kérdéséről. 199

A MAGYAR JAKOBINUS MOZGAI.OM 209 Az 1790/92-es éveknek legfőbb eredménye az a rendkívül nagy röpiratirodalom, amelyben kibontakozik a nemesség és a katolikus reakció antifeudális bírálata. A röpiratok száma eléri az ötszázat, több, mint 1848-ban.* A röpiratok pótolták a sajtót. Legszélesebben a katolikus reakció leleplezése fejlődött ki. Az antiklerikalizmus a demokrata értelmiségen, polgárságon kívül a középnemességre, alsópapságra, sőt a főnemesség egyes csoportjaira is kiterjed ebben az időben. Ebben az irodalomban a nép hallatlan gyűlölete szólal meg az őt fosztogató, álszenteskedő katolikus reakoió ellen. Semmilyen más kérdés nem tudott ilyen széles frontot létrehozni. Az antiklerikális irodalom leleplezi a katolikus reakció történelmünkben napjainkig megőrzött három legfőbb vonását, a hazaárulást, a népellenességet és a haladással való szembehelyezkedést. A jakobinusok később ezt a programot vették át.4

0

Azért harcoltak, hogy a nevelést kivegyék az egyház kezéből, mert „Róma rabja csak rabot nevelhet".4

1

Követelték az egyházi vagyonnak elvételét, az egyháznak a politikai életből való kiszorítását, az állami ügyekre vialó befolyásuk megszüntetését, a főpapság függetlenítését a pápától. A feudalizmust védő klerikális reakcióval szemben, polgári és nemzeti egyházat akartak. Ez az erő a klérussal szemben ugyanakkor a mozgalom gyengeségét is mutatja, a nemesekkel szemben. Józsefnek és Lipótnak is az volt a törekvése, hogy a nemesség elégedetlenségét a Habsburgokkal szemben, a klérus ellen fordítsa. Lipót legfőbb gondja, a francia forradalom megfékezése, ezért szereli le a magyar nemesi ellenállást, ezért egyezik meg a poroszokkal is. „A főkérdés az volt, fönnállhat-e Francziaországban a trón és nem ragadja-e magával bukásában Európa többi dynastiáit?4

2

Lipótot a francia forradalom igen közelről érintette politikailag és személyileg iis. XVI. Lajos sógora, Mária Antoinette testvére volt, a francia monarchia pedig szövetségese. Mindehhez hozzájárult az a rendkívüli veszély, amit a forradalom példamutatása jelentett az összes elnyomottak számára. Már 1790 végén tervei vannak a beavatkozásra.43

A király szökési kísérletét ő készíti elő Belgiumból, és mindent megtesz az ellenforradalmi koalíció összehozására. A polgárság, értelmiség és parasztság demokratikus mozgalmai, amelyeket még 1790-ben támogatott a nemesek ellen, egyre kellemetlenebbek lesznek számára. Ellöki magától a polgárságot. A polgárság követeléseit a bürokrácia útvesztőjébe süllyeszti, képviselőiket többé nem fogadja, és engedi, hogy szervezkedésüket a városi magisztrátusok szétverjék.4

4

Hoffmannt utasítja, hogy a további mozgalmakat már ne támogassa. „Általában az egész mozgalomban az uralkodót bizonyos kétszínűség jellemzi, ö az, aki a polgárságot feltüzeli, azután egyszerre csak cserbenhagyja s többé egyetlen próbálkozást sem támogatja."45 A cenzúra megszigorításával igyekszik gátat vetni azoknak a eszméknek, amelyeknek terjesztését nemrég még nem bánta. 1791 júliusában megtiltja, hogy a hírlapok bármilyen hírt közöljenek a francia forradalomról, ugyanígy jár el az örökös tartományok sajtójával szemben is. A bécsi könyvvizsgáló hivatalban а szabadelvű Van Svietent felmenti és helyébe a jezsuiták barátját, Martinit teszi. A klerikális befolyást igyekszik mindenütt erősíteni. „A kormányhatalom szívesen kezet fog a papságöal a veszedelmesnek hirde-M Rallagi: id. m. 283. 1. 40

Kató: Tépjétek le a sötétség bilincseit, 10—12. 1. 44

I. m. 55. 1. 43

Marczali: Magvarország története III. Károlytól. 547. 1. 43

I. m. 548. 1. 44

Mályusz: A magyarországi polgárság a francia forradalom korában. 265—272. I. 45

I. m. 278. 1. 14 Saéwdok