Századok – 1950
Tanulmányok - Szabó István: A hajdúk 1514-ben. 178
192 SZABÓ ISTVÁN A gazdiasági viszonyok terén bekövetkezett változásnak, a nagyarányú marhatenyésztésnek és marhakivitelnek társadalmi téren szükségszerű következménye jelentkezett a pásztornép elsokasodásáhan. A szaporodó nyájak mellett egyre több ember volt szükséges s a külföldi piacokra óriási számban vert marhák mellé a haj toknak egyre nagyobb tömege kellett. Itt az a kérdés merül fel, hogy honnan és kikből került ki a pásztornép gyarapodása s hogy miért kerülhetett onnan ki. Nyilvánvaló, hogy minden induktív vizsgálat nélkül is kész lehet bárki a felelettel: a falvak parasztnépéből kerültek ki. Eseteket nem könnyű találni annak igazolására, hogy a falu lakosai közül egyesek hajdúpásztorok lettek, még kevésbbé igazolhatnánk ilyen módon a pásztorok és hajtók egész tömegét. Ezeknek az embereknek az élete nem kerül a történeti megvilágítás fényébe, nem került nevük papírra: а szegények és nincstelenek útja vezetett a szállásokra. Pályi Albert 1574-ben azt mondta magáról, hogy most szentmargitai jobbágy, de közel negyedszázaddal azelőtt hajdúbarompásztor volt.59 Nyilvánvaló, hogy fordítva is jártak: azelőtt jobbágyzsellér volt és utóbb hajdúpásztor lett. Ezen a ponton pedig elénk lép a középkorvégi magyar falu, a jobbágyság egész válsága. A jobbágyság telekátlaga ekkor már a féltelek körül látszik mozogni, a jobbágyok jórésze ennél kisebb tört telkeken szorongott már, sőt egész számottevő a nincstelen földnélküli zsellérréteg is.6 0 Ha a töredéktelkesek és a zsellérek az igás állatok és a felszerelés hiánya miatt nem tudtak földbérleteket vállalni a pusztán maradó telkek földjeiből, szükségszerűen bérmunkára szorultak. Alkalmi vagy állandó cselédi bérmunka után kellett nézniök gazdag parasztok portáin és esetleg a fejledező földesúri majorságokban. Vagy pedig a legeltetett puszták fogadták be őket. Lehetne gondolni arra is, hogy ezt a pauperizálódó-nincstelenülő parasztréteget, ha nem maradt a helyén, a városok szívták fel. E sorok írója egy korábbi tanulmányában Adam Smith nyomán arra a megállapításra jutott, hogy a középkor végére nagy számban felgyarapodott magyarországi városok „a jobbágyságnak igyekvő értékes elemeit veszik fel s» ezekkel együtt a parasztság kezében felhalmozódó tőke is a városba vonul".'1 Most hozzáfűzni óhajtja, hogy ezt a megállapítást nem kívánja kizáró je'entéssel érteni: ha a város új polgárságába lépők nagyobbrészben valóban jobbágyok s bizonnyal tehetősebb jobbágyok voltak is, a város nolgári közössége megnyílhatott a zsellérek előtt is. A polgári jogokkal élő városokban; mindig számolni kell a polgári jogok és polgári állapot nélkül élő bérmunkásréteggel s a föld nélkül maradt falusi szegények útja a közép к or végi zselléresedés idején is vezethetett a városokba, de ezek aligha lehettek nagy számmal.62 A középkori város zárt gazdasági és társadalmi szerkezetében a nincstelen szegénylegényeknek nem igen lehetett helyük. A város közösségébe való felvételnek anyagi feltételei voltak, házbirtok szeTzése vagy céhtagság, amire jómódú tehetős jobbágyoknak volt módjuk. A nincstelen a városban a zárt céhszervezet miatt munkásként sem igen szerezhetett másként kenyeret-, mint cselédkedéssel vagy a suburbiumokban házacskát-kunvhót rakva, M Zoltai Lajos i. m. 173. 1. Szabó István: Tanulmányok a magyar parasztság történetéből. (Budapest, 1948) 12—30. 1. 81 Szabó István: Hanyatló jobbágyság a középkor végén. Századok, 1938. 41. 1. 62 A statisztikai igazolás a jövő feladata. Egyelőre halvány támasztékul: Zoltai Lajos: Vidékiek beköltözése Debrecenbe 1564—1640 között (Debrecen, 1902) c. munkájában 25 beköltözőnek a felvételi bejegyzését közli a városi tanács jegyzőkönyvéből s ezek közül 23 beköltözőt jobbágynak és 2-t zsellérnek mond a jegyzőkönyv. (Zoltai névszerint való kimutatásában jóval többen szerepelnek és pedig néhány zsellér, molnár, hentes és kovács kivételével csaknem valamennyien jobbágyok, de a kimutatás és a közölt jegyzőkönyvi bejegyzések között ellentmondásokat találtam, azért felhasználásáról lemondottam.)
