Századok – 1950
Tanulmányok - Szabó István: A hajdúk 1514-ben. 178
190 SZABÓ ISTVÁN elsősorban bajor városok — Augsburg, Nürnberg, Rtgensburg — piacaira ia ezerszámra hajtották Magyarországból a marhát. A cseh-morva városok is vásárlóként jelentkeztek a magyair marhára, piaca ebben az irányban Auspitz volt. Gazdaságtörténetírásunk feladata lesz még megvilágítani, hogy a német, cseh és morva országokba irányuló marhakivitelnek a 15. század második felében mutatkozó felvirágzásában volt-e és ha igen, milyen szerepet volt Mátyás király hódításának és kereskedelempolitikájának. A király tudvalevőleg elfoglalta Morvaországot, majd Béccsel együtt Ausztriát. Megerősítette Bécs és Auspitz vásári kiváltságait s — amint következtetni lehet — vámrendelkezéseivel is egyengette a magyarországi marhakivitel útját. Németország részéről a magyarországi marha iránt Mátyás király halála után is megmaradt, sőt valószínűleg egyelőre még tovább növekedett a kereslet. Nürnberg vásárain a 16. század első évtizedeiben évente 70 000 szarvasmarha talált vevőre, Bécsben pedig a nyári hónapokban hetenként 7—11 000 marha is került piacra.47 A nürnbergiek 1518-ban, amikor megakadt a magyarországi marha kivitele, mindent elkövettek, hogy újból marhát kapjanak Magyarországból s azt írták, hogy Németországot jó részben Magyarország látta el marhával.48 Oláh Miklós az 1530-as években németalföldi tartózkodása idején MagyarországTÓl készített ismertető munkájában az 1510—20-as évek állapotát tükrözi vissza. Azt írta itt, hogy a szarvasmarha-, valamint a kecske- és juhnyájaknak oly nagy a bősége az országban, hogy évenként nagy tömegben viszik ki Ausztriába, Stájerországba, Karintiába, Bajorországba, Svábországba, a Rajna vidékére, Morvaországba, Olaszországba. Velence környékére és Sueuiába s egy-egy bécsi vásár után 30 000 frt. vámot is leszámolnak a királyi kincstárban.49 A 16. század második felében felvirágzó s néhány évtized alatt hatalmas méretekre duzzadt marhatenyésztéshez hatalmas legelők kellettek. Ezek a legelők megvoltak az Alföldön, elsősorban a Duna és a Tisza vidékén. Ulászló király a pápához írt segélykérő levélben — mint láttuk — az ország termékeny és gazdag síkföldjein élő pásztorok sokaságára utalt. Oláh Miklós külön is megnevezi a Duna—Tisza közének, a kunok földjének, Csepel szigetének, Pest környékének, Várad nyugati vidékének s a Ternes—Duna közének nagy legelőföldjeit.50 A 16. század utolsó évtizedeire jellemző Szamosközy István tudósítása arról, hogy a Tisza—Körös vidékén mérhetetlen legelő-mezők vannak, a Dunán innen — Duna—Tisza-köz — óriási tengersík-mezők terülnek el s ezeken hihetetlen bőségben legelnek a nyájak.51 Tudjuk, hogy az alföld; síknak a magyarok állandó megtelepülése után jóval ritkább lett a faluhálózata, mint a Dunántúlnak. Természetesen nagyobb tere volt így az állat-' tenyésztésnek. Azonban a középkorvégi hatalmas alföldi legelőkről és nyájakról olvasva újabb keletű jelenségre kell figyelmünket fordítani: arra, hogy az alföldi mezővárosok területi kiterjeszkedése megindult már ekkor. A nagyhatárú parasztváros és óriásfalu kialakulása nem keltezhető a török uralom korszakától. Példaként elég Debrecenre, Szegedre, Kecskemétre és Nagykőrösre utalnunk. Debrecen városnak a középkor végén már egész sora volt birtokában pusztaként az olyan földeknek, amelyeken a 12—14. században még önálló falutelepülések álltak, esetleg éppen templomokkal. Puszta-4 szerzeményeivel már ekkor eljutott a Hortobágyra. A Hunyadiak korában Debrecennek már 90 000 k. holdnyi határa volt. A debreceniek földje magá-47 Takáts Sándor i. m. (A m. gyal.) 2—3. 1. 48 Th[allóczy] Hajos]: Középkori gazdaságtörténeti adatok Nürnberg levéltárából. Magyar Gazd. tört. Szemle 1900. 78. 1. 19 Oláh Miklós: Hungaria. Kiad. Bél Mátyás: Adparatus (Pozsony, 1735) 34. 1. 50 U. ott 7, 18, 30, 31, 31. 1. 51 Szamosközy István történeti maradványai. Kiadta Szilágyi Sándor (Budapest, 1876-1880) I. k. 60, II. k. 182. 1 .
