Századok – 1950
Tanulmányok - Szabó István: A hajdúk 1514-ben. 178
188 SZABÓ ISTVÁN hogy a Lengyelországból visszatérő Szapolyaihoz sök hajdú állt, hozzáfűzte, hogy „ezek a szegények teljes szívvel harcoltak János király mellett".3 8 Ennek a 16. század első felében pásztorból katonává fejlődő hajdúnépnek jellegzetes vonásait örökítették meg az 1540-es években. Stella Márton János, a törvények doktora a törökök 1543—1544. évi magyarországi harcairól testvéreihez írt levelében Esztergom város ostromáról szólva feljegyezte, hogy a várban volt 400 hajdú is. így nevezik— folytatta — amiagyarok marhapásztoraikat (suos bubulcos); ez kemény emberfajta, ragadozáshoz és tolvajkodáshoz szokott s mivel hóban és zivatarban folytonosan a szabad ég alatt szoktak a nyájak után járni, a legjobb katonáknak tekintik őket.39 Bizonyos Herold János Bazil pedig Ferdinándnak a törökkel 1556-ban folytatott hadjárata kapcsán írt a hajdúkról, afajta embereknek jelölve meg őket, „akiket a mieink hajdúknak, az illírek uszkókoknak, mások martalócoknak, morlákoknak és chymeritá-knak (?) neveznek közönségesen". Istenemre — folytatta az író — ez a parasztigyalogság erdőhöz és zsákmányhoz szokott, gyors és kegyetlen, semmi mérséklet alatt nem szelidíthetők meg, minden gonoszságra készek, mindig készségesek és hajlandók a háború kegyetlenebb cselekményeire, meztelen lábakkal járnak, bármely sziklaterületen kecske módjára szökdelnek, azokon felkúsznak, távolból a nyilat és parittyát használják, közelről hegyes dárdával, olykor karddal és baltával harcolnak az ellenséggel szemben.4 0 Bizarus Péter pedig az 1560-as évekből írta, hogy Esztergomiba sokan vették be magukat azok, akiket közönségesen martalócoknak neveznek. Ez az emberfajta pedig — folytatta — teljesen vad rablókból áll, gyilkossággal és kirablással nyugtalanítanak mindenkit, mivel vakmerőek, igen erős testűek, semmiféle dologtól és veszélytől nem félnek, őket a magyarok egy névvel hajdúknak, a dalmátok uszkókoknak, a törökök és illírek martalócoknak nevezik; nyilakkal és dárdával harcolnak és parittyával kavicsokat lőnek ki; minden halandón, mintegy magától értetődő ellenségükön, az ország! belsejéig latorkodnak.4 1 A század derekán ilyen vonásokat örökítettek meg a hajdúkon, ak'k ekkor már javában haladtak a pásztorságból a katonáskodásra való átváltódás útján. Ezek a vonások többé-kevésbbé nyilván megvoltak 3—4 évtizeddel előbb Dósa fegyveres pásztor hajdúm is. Az 1514. évi eseményekre előbb idézett források hajdú-leírásai valóban egybe is esnek a most idézett leírásokkal. A kegyetlenségükről szóló tudósításokat minden bizonnyal nem kell túlzottaknak tartanunk. A társadalomból valósággal kiszorult hajdúnépnek; egyáltalában nem olyanok voltak az életfeltételei, hogy valami szelid magatartásra tehettek volna szert. Bennünket azonban tovább nem a magatartásukról szóló tudósítások érdekelnek, hanem azok a gazdasági és társadalmi tények, melyek a hajdú-hajtó pásztorréteg kialakulása mögött álltak. « Történeti forrásaink a „hajdúk"-ról, mint láttuk, először az 1514. évi parasztmozgalomban adnak hírt. A „hajdú" szó személynévként alig egykét évtizeddel korábban jelentkezik forrásainkban.4 2 A „Hajdú" személynév használatát a „hajdú" közszó használatának kezdetére is eléggé meghatározónak tekinthetjük, mert az ilyen foglalkozást-állapotot megjelölő szó-3a Szerémi György i. m. 182, 203, 235. 1. 3" Schwandtner János György: Scriptores rerum hungaricorum. (Vindobona. 1746.) I. 610. I. 40 U. ott 639. 1. 41 U. ott 693. 1. « 1500—1510. Hay do Barlobas, 1513. Haydow Johannes, 1516. Haydw Gall, 1525. Haydw Petrus. Magyar Oklevél-szótár 333. 1.
