Századok – 1950
Tanulmányok - Elekes Lajos: Hunyadi hadserege. 85
HUNYADI HADSEREGE 117 alakított, itt helyezte el gyalogságát és hadigépeit; eléje, középre állította fel nehézlovasságának — Chalkokondylasnál „vitéz"-einek — zöraét. A felállásból kitűnik, hogy ezúttal is középen akart áttörni; a török Névtelen szerint ez sikerült is, de a janicsárok széttört sorai nem bomlottak fel, hanem a páncélos ék háta mögött újra egyesülve, nekiszorították azt az erődített tábornak s rohamát felmorzsolták. A szárnyakon hullámzó lovasharc folyt; egyes török csapatok megfutottak, majd a közép áttörésének meghiúsulta után ismét csatarendbe álltak s tartalékkal erősítve új támadásba lendültek. Így került sor arra a rohamra, melyet Hunyadi nehézlovassága „falként" fogott fel, támogatva a hadigépektői. Éjjelre mindkét fél erődített táborba húzódott, de a harc „gépekkel" tovább folyt; ekkor kísérelte meg Hunyadi a már említett, sikertelen rajtaütést. Másnap a túlerő érvényesült: a szultánnak még voltak pihent tartalékai, Hunyadinak már nem; katonái nem aludtak, harc közben ettek, fáradtak és sebesültek voltak s így végül — talán csak harmadnapon— átengedték a csatateret és a győzelmet. A szekérvárat védő gyalogok tovább is ellenálltak s az utolsó szál emberig harcolva estek el. A szultán a szekérvár elfoglalása után bosszúból felkoncoltatta a még élő sebesülteket; de veszteségéi oly nagyok voltak, hogy a futókat nem merte üldöztetni. A csataleírásokból, melyeket további példákkal támaszthatnánk alá, az derül ki, hogy Hunyadi — legalább a régebbi hadakhoz viszonyítva — fejlett, tagolt hadrendet alkalmazott. Seregének gerince még a nehézlovasság: ennek rohamától, a török közép áttörésétől várja a döntést. Azonban a nehézlovasság mozdulatait más fegyvernemek egybehangolt mozdulatai egészítik ki. Szehábeddin ellen a döntést a szekérsorok átkaroló mozdulata készíti elő. Rigómező előtt a dunai átkelést gyalogok, szekerek és tűzgépek fedezik. A gyalogok „cseh mintára" szekérvárba zárkóznak és akkor is harcolnak, amikor a lovasság már vereséget szenvedett. A lőfegyverek, hadigépek résztvesznek mind a védelem, mind a támadás műveleteiben. Mindezek arról tanúskodnak, hogy Hunyadi hadserege mind a fegyvernemek sokoldalúan összetett voltában, új harcieszközök — szekérsor, tűzfegyverek — alkalmazásában, mind az ezeknek megfelelő új harcmód kialakításában nagy haladást jelent a századforduló tájának lovagi típusú seregeihez és azok harcmódjához képest. Az, hogy csatadöntő eleme még mindig a nehézlovasság, önmagában nem jelent lemaradást: egyrészt ekkor még a legtöbb európai harctéren ugyanez a helyzet (a döntő fordulatot a landsknecht-típusú gyalogkötelékek terjedése a század végén, következő század elején hozza meg), másrészt Hunyadi nehézlovassága szervesen kapcsolódik a haderő más elemeihez, működésében távolról sem tekinthető azonosnak az előző korszak lovagi jellegű nehézlovasságával. Az egyes fegyvernemek harcmódját közelebbi adatok híján nem tudjuk pontosan meghatározni. Az kétségtelen, hogy a zsoldos gyalogság ugyanúgy pajzsosokból, lándzsásokból, íjászokból ill. puskásokból állt, mint később Mátyás idejében; feltehetőleg úgy is működött. Mátyás egy levelében azt írta a gyalogok harcmódjáról, hogy a nehézfegyverzetű pajzsosok mintegy védőfalat alkotnak; mögöttük helyezkednek el a puskások s a könnyűfegyverzetű — íjas, kopjás, számszeríjas — gyalogok, hogy alkalmas időpontban kitörve, támadásba menjenek át. Ez a huszita iskola, azzal a különbséggel, hogy a szekerek védőfalát mozgó embersövény helyettesíti; szemben a török védőgyalogságával: támadó fegyvernem; kétségkívül a legfejlettebb forma, amit a gyalogság fejlődésében Hunyadi koráig a délkeleti harctereken megfigyelhetünk.113 A husziták eredeti taktikájának, a szekérsorok támadó fel-113 Mátyás-Emlékkönyv I. 237., Magyar Művelődéstörténet II. 228.
