Századok – 1949
Lederer Emma: Az egyház szerepe az árpádkori Magyarországon 79
az egyház szerepe az árpádkori magyarországon 93 ság jogainak védelmét követeli ugyancsak igen erélyesen II. Endrétől H on о ri us pápla.45 A „sokaságtól" valló félelem azonban igen nagy lehetett ebben az időben az egyházi nagybirtokosoknál. A „sokaság" alatt ugyanis elsősorban az Egyháziak saját szolgáló népeiket értik és ezekinek veszélyes megmozdulásaitól tartottak. Nyilvánvalóan már ebben az időben kezdődnek meg, a következő évtizedekben általánossá váló lázadások az egyházi nagybirtokok! népei között, amit mutat, hogy a pannonhalmi apátság népeinek szolgáltatási köteleizettségeiti 1226-ban összeinartJja egy oklevélben, amelyet Miklós nádorral állíttlat ki.4 " Ekkor már feltűnik a fenyegető veszély, hogy a szolgáltató népek elvándorolnak és jobb földesúrhoz akarnak kerülni. Az egyházi nagybirtokosságnak kell tehát a „gazdaságon kívüli kényszert)", a szolgáló népek röghözkötésének alakjában gyakorolni. Nekik volt érdekük, hogy birtokaikról ia szolgáló népek ne vándorolj ainlak el, mert hiszen a világi nagybirtokosság igen nagy híjján volt a munkaerőnek, de úgylátszik az izmaelita és zsidó bérlők is — mint ezt különben más forrásokból is tudjuk —, nagybirtokot szereztek, amelyre munkaerőt csábítanak. Itt ismét közbeszól a pápa. 1225-ben Ilonorius pápa kemény hangon dorgálja meg a királyt, hogy még mindig „közhivatalba ültet Krisztust káromilókat", de ami még sokkal niagyobb baj, hogy „vannak keresztény parasztok, akik maguk mennek ezekhez a pogányokhoz és így saracenokká válnak." Az 1222-es bullák közvetlen következménye, az egyházi és világi nagybirtokosságnak időleges összefogása a parasztság ellen. Az 1222-es bulla azonban, mint ez általánosan ismeretes, bizony csak írott malaszt maradt. Amiben, azt hiszem, nem csekély része van annak, hogy a törvény kiállítói természetesen, kik lehettek volna mások, mint a kancellária papjai és a bulla 7 példányú közül 5 az egyháznagyoknál maradt letétben. Nem valószínű, hogy az aranybulla összes példányai véletlenül tűntek el ós hogy egyetlenegy sem maradt eredetiben az utókorral óvatosságból ugyan még 1222-ben kiállíttatott az Egyház egy privilégiumot a király által, amelynek leglényegesebb pontja az egyháziak teljes mentessége minden közteher alól és a világi nagybirtokosság elleni védekezés. Kimondja ez, a privilégium, hogy „ha bárki a mi jobbágyaink közül, még a leghatalmasabb is bármit el merne követni egyháziak ellem,... legszigorúbb királyi büntetésünket érdemelje ki".4 8 Egyházi és világi nagybirtokosság összefogása a „sokaság" ellen tehát, a köztük fennálló érdekellentétek erejénél fogva, eléggé labilis. Annál is inkább, mert a világi urak a feudális haditechnikának sokkal inkább birtokában vainnak. mint az egyháziak. Ezt pedig niem egy esetben hatalmaskodásra, munkaerőnek az egyházi birtokról Való elhurcolására használták fel. Az egyházi nagybirtokosság nehezen) tudott1 ellenállni és mikor a 13. század elején erre a mulasztásra rájön, nagy mérvben igyekezik a hiányokat ^pótolni. A 13. száziaid elején tűnnek fel az egyházak „harcosjobbágyai", a 45 „Cum itaque, sicut dilecti filii Abbas et conventus monasterii die Egris Cisterciensis Ordinis, nobis graviter sunt conquesti, multi de partibus illis, inter sanctum et profanum minime discernentes, nec contenti, quod in bonis eorum prodigaliter debachantur..-." (Fejér С. D. III. 1. 451. 1.) 46 Pannonhalmi Rendtörténet, I., 678. 1. 47 ,,Preterea quod est plurimum miserabile: non nulli rustic! Christiani sponte se transferentes adl ipsos et eorum ritus sectantes Saracenos se publice profitentur ex eo..." (Fejér С. D. III. 2„ 50. 1.) 48 Az 1222-i privilégium 3. pontja: ,,si quis eciam nostrorum iobagionum, quantumcumque magnus, horum aliquod facere super eos (u. i. az egyháziak) attentaverit, idem ei confusionis opprobrium inferatur et regie indignacionis sentenciam graviter mereatur..," Endlicher: Monumenta Arpadiana, 418. L
