Századok – 1949

Manhattan; A.: A Vatikán a haladás ellen (Ism.: Márkus István) 357

szemle 365 A könyv többi fejezetei is megérdemlik a legteljesebb figyelmet. Manhattan a könyv befejező fejezeteiben röviden érinti a Vatikán és az USA viszonyát és a második világháború után kialakult új ,,szent szövetség" kérdéseit. Az ezzel kapcsolatos tényeket mi már — saját tapasztalatainkból is — bővebben és jobban ismerjük, mint Manhattan ismerhette, amikor könyvét megírta. De Manhattan munkájából is világosan kidomborodik a vatikáni politika új „vonala": „A Vatikán — írja Manhattan könyve befejező részében, levonva egész anyagának tanulságait — miután elvesztette leghatalmasabb szövetségeseit, a nyiltan fasiszta országokat, átcsoportosította erőit. Az Amerikai Egyesült Államok által vezetett szovjetellenes háborús úszi tás egyik fő hirdetője lett. A Vatikán ma az amerikai politika támogatásával, egy harmadik világháború szításával igyekszik kárpótolni magát második világháborús politikájának kudarcáért." (325. o.) Ugyanitt rámutat Manhattan arra is, hogy a Vatikán újabb politikája éppen úgy bukásra van ítélve, mint előbbi megbukott politikája, A világtörténelemben először jött létre a dolgozó emberek százmillióinak hatalmas szervezett békefrontja, amelynek élén a világ első szocialista állama, a hatalmas Szovjetúnió áll és melyet világszerte a munkásosztály legforradalmibb, legodaadóbb, leghaladóbb elemei vezetnek. Ez az erő legyőzhetetlen, mert törekvései a történelmi fejlődés irányába vág. nak, és éppen ez biztosítja számára már most és a jövőben is a dolgozó emberiség százmillióinak tevékeny támogatását. Sem az amerikai atomgyárosok, sein a Vatikán urai nem képesek arra, hogy visszafelé forgassák a történelem kerekét. * E részletes ismertetés után nem kell külön kiemelnünk Manhattan könyvének érde* meit. Manhattan ezzel a könyvvel nagyjelentőségű fegyvert adott a békéért és haladásért küzdő tábor kezébe — és ez olyan érdem, amely mellett a könyv hibái másodrendű jelentőségűvé válnak. Mégis ki kell azonban emelnünk néhány elvi jelentőségű hibát. Beszéltünk már arról, hogy Manhattan nem fordít kellő figyelmet — és ez a terjedelemben is nagyon kifejeződik — a Vatikánnak az USA-val való kapcsolataira, és az új háborús szövetség tényeire, noha ennek feldolgozására most már (könyve 1949-es kiadásában, amelyből a magyar fordítás készült) módja lett volna. (A több mint 300 oldalas könyvben az USA-ról szóló fejezet mindössze nyolc oldalt tesz ki!) így aztán említés nélkül maradnak olyan fontos tények, mint az új katolikus pártok szerepe a nyugati tőkés országok amerikai gyarmatosításában, a munkásosztály elnyomásában és az amerikai háborús politikában. Meg sem említi Manhattan a jobboldali szociáldemokrata munkásárulók és a Vatikán pártja között létrejött együttműködést a második világháború utáni időszakban — pedig ez sem mellékes kérdés és igen jól leleplezi mind a két felet. Éppen csak, hogy említi a katolikus főpapságnak a népi demokratikus országokban végzett aknamunkáját — pedig a második kiadás idején erről már bőséges tények álltak rendelkezésre. A könyv egész módszerét és szemléletét jellemző hiányosság, hogy Manhattan sehol sem tárja fel a maga egészében a Vatikán politikájának osztályalapjait. Számos esetben hoz fel konkrét tényeket (hiszen a könyvben elsorolt tények lényegében kivétel nélkül ilyenek), amelyek a vatikáni politika reakciós, a kizsákmányoló osztályok érdekeit szolgáló jellegét, a tőkésekkel kötött szövetségét leleplezik. De sehol sem tárja fel ennek a szövetségnek legmélyebb bázisát: azt, hogy a Vatikánban uralkodó körök maguk is előbb a feudális, majd a kapitalista kizsákmányolás közvetlen részesei és haszonélvezői. A Vatikán, mint tudjuk, még ma is a világ legnagyobb földesura és ugyanakkor leghatalmasabb finánctőkéseinek egyike (Garaudy joggal beszélt könyvében a vatikáni ^trösztről"), amely ma már pénzügyi és ipari vonalon is az amerikai finánctöke. (közelebbről a Morgan finánctőkés csoport) üzlettársa és függvénye. Manhattan sem erről nem beszél, sem a Vatikán ma már ismeretes hatalmas üzleti érdekeltségeiről az olasz, svájci, délamerikai, stb. iparban, közlekedésben és bankhálózatban. Már ez is Fámulat arra, hogy Manhattan — ebben a könyvében — nem következetes történelmi materialista szemlélettel dolgozik. Ez egyébként könyvére egészében is rányomja bélyegét. Nem képes még arra, hogy egészükben, átfogón lássa és elemezze az imperializmusnak és a kapitalizmus átlalános válságának viszonyait és ebbe állítsa bele egyrészt a fasiizmus, másrészt a vatikáni politika kérdéseit. Ebből következik az is, hogy egész müvében túlzottan nagy és túlzottan önálló szerepet tulajdonít a Vatikánnak és a pápának — mert scholsem fejti ki világosan (és nem