Századok – 1949

Nyifontov; A. Sz.: Oroszország 1848-ban. (Ism.: Kovács Endre) 339

343 a legnagyobb reszélv a cár felöl fenyegeti. Engels 1884-ben ,.Marx és a Neue Rheinische Zeituag" c. cikkében írja: ..Február 24-161 világos volt előttünk, hogy a forradalomnak esek egy igazi szörnyű ellensége van — Oroszország, és hogy ez az ellenség annál erősebben kényszerül beleavatkozni a harcba, minél összeurópaibbá válik a forradalom." (Marx és Engels összes művei, VI. k„ 9. 1., oroszul.) Marx és Engels 1848-ban a legnagyobb pontossággal látták az orosz cár szándékait, melyeket napjainkban végleg feltártak a történészek, miután a cárnak Paskievicscsel váltott bizalmas levelezését közreadták. Nyifontov könyve a cári külpolitika irányát az intervencióval kapcsolatban is a belső eseményekkel való összefüggésében vizsgálja s ezzel számos problémára az eddigieknél sokkal kielégítőbb választ lud adni. A könyv ,.Előkészületek a forradalmi Magyarország elleni intervencióra" c. fejeletében azokkal az oroszországi belpolitikai eseményekkel foglalkozik, amelyek Miklós cár nyilt beavatkozását megelőzték és az intervenció létrejöttét siettették. Nyifontov orszúgra tevődött át, idézi ezzel kapcsolatban Marx és Engels véleményét a magyar országra tevődött át. idézi ezzel kapcsolatban Marx és Engels véleményéi a magyar forradalomról. I. Miklós cár 1849 elején még nem volt tisztában azzal, hogy az európai forradalmi mozgalmak egyik döntő mozzanata érkezett el. A lengyel hadosztályok magyarországi megjelenését komolynak tartotta, de csak mellékes epizódnak, melynek komolyabb jelentősége az általános európai válságra nincs. 1849 első hónapjaiban Paskievicshez írt leveléből kitetszik, hogy még nem látta ы magyar forradalom növekvő esélyeinek komoly súlyát. 1849. január 18—31 közti leveleiben a , külügyek bizonytalansága" miatt panaszkodik, február 7-i levelében annak a reményének ad kifejezést, hogy május 1—13-ig az ,,ügyek tisztázódnak", sőt március 7-én kelletlenül egyezik bele abba. hogy egy orosz hadosztályt küldjenek Erdélybe Puchner osztrák tábornok megsegítésére Bem ellen. Nyifontov rámutat arra, hogy I. Miklós cárt a Magyarország elleni beavatkozás elhatározásánál nem az vezette, hogy megsegítse az osztrák birodalmat, hanem mindenekelőtt az. hogv döntő csapást mérjen az európai forradalmi erőkre. Magát a döntést illetőleg, a szerző bizonyos összefüggést vél felfedezni a cári elhatározás meg a közt a szerep közölt, melyet Miklós cár az ú. n. szlavofilek ügyének kivizsgálásában játszolt. Ez a mérsékelt irányú mozgalom erősen érdekelte a III. ügyosztályt, de magát a cárt is, A magyar forradalom — Nyifontov szerint — rendkívüli élességgel vetette fel a nemzeti felszabadító mozgalmak kéressél; a soknemzetiségű osztrák birodalom válsága folytán a szlavofil mozgolódás is politikai színezetet nyert, A szlavofstek letartóztatása éppen arra az időre esik, amikor Miklós cár elhatározása a magyarországi intervencióról megszületett; Nyifontov ebben véletlen egyezésnél többet lát. 1Ä49 tavaszán, tehát a cári intervenció megindítása elvi elhatározásának időszakában s azon túl is. rendkívüli mértékben erősödik a terror az orosz birodalomban. Az ..április 2. bizottság", mint a legfőbb cenzúrát gyakorló szerv, valamennyi sajtóterméket ellenőriz, szigorúan üldözik a külföldről bejövő könyveket, korlátozzák a tudományos működést, még az egyetemek bezárásának terve is szóbakerül. 1849 tavaszára esik a petrasevcek letartóztatása is, de ekkor már az intervenció kérdése el volt döntve. A cári beavatkozás megindítására vonatkozólag szerzőnk nagv mértékben használja az edcKg megjelent szakirodalmat (Averbuch: Carszkaja intervencija v bőrbe sz vengerszkoj rervoljucijej, Moszkva. 1935. és Scserbatov: General feldmarsal knyaz Paskievics, Szentpétervár, 1899.), majd az orosz hadjárat nehézségeivel, lefolyásával, kudarcaival foglalkozik és számos érdekes példával világítja meg azt a viszonyt, amely az intervenciós cári hadsereg tagjai és a magyar szabadságért küzdő szabadságharcosok között alakult ki a többhónapos küzdelmek folyamán. Nyifontov rámutat arra, hogy a magyar hadsereg kapitulációja nem a cári hadsereg katonai sikereinek következménye volt. bár a cár mindent elkövetett, hogy a győzelmet nagy katonai sikerként könyveljék el. A korabeli adatok, köztük az orosz katonai vezetés számos tisztjének a megnyilatkozása alapján, teljes biztonsággal megállapítható, hogy a cári hadsereg tagjai és a magyar honvédség közt nem hogy ellenséges viszony nem állott fenn, hanem éppen ellenkezőleg, az orosz hadsereg tagjainak rokonszenvmegnyilatkozásai arra mutatnak, hogv a két küzdő fél tagjai között szinte barátsáffról beszélhetünk. Nyifontov közli Bogdanovszkij nyilatkozatát a Russzkaja Sztarina alapján (1883. január—április, 244. 1,), mely szerint ,,a magyarországi hadjárat idején köztünk és ellenfeleink közt mindig baráti viszony uralkodott". Egy másik fontos szemtanú, Lichutyin M. a „magyarokkal való barátságiról, az orosz tisztek „magyar rokonszenvéről" ír, a másik oldalon viszont rávilágít az orosz-osztrák ellenségeskedésre a hadseregben és a hadvezetésen belül (erről: Lichutyin: Zapiszki о pochogye v Vengriju v 1849 g. Moszkva, 1875.. 247. ÍJ Rendkívül érdekesek Fatvejev tiszt visszaemlékezései.