Századok – 1949

Nyifontov; A. Sz.: Oroszország 1848-ban. (Ism.: Kovács Endre) 339

342 sz в ml e átérezte a politikai harc szükségességét a feudális önkényuralom ellen. Nyifontov könyvének megragdó részlete az, melyben a példák hosszú sorával szemlélteti, milyen mélyen gyökerezett az orosz értelmiség legjobb fiaiban a cári önkényuralom tarthatatlanságának felismerése. Részben új vagy kevéssé ismert adatok alapján világosodik meg elöltünk egy Bjeünszkij, egy Petrasevszkij, Herzen, vagy az akkor még ifjú Csernyiievszki; profilja. Részletesen megrajzolja a szerző a „petraseveek" körének, Petrasevszki és társainak összejöveteleit, a vitáikon felmerülő kérdéseket, nézeteiket, ideológiai fejlődésüket. Az ő példájukon mutatja ki a társadalmi mozgalmak és a kiélesedett politikai helyzet összefüggését. A petraseveek határozottan elutasították а feudális-önkénvuralo i rendszert és az 1848—49-es események közepette a cárizmus elleni aktív ellenállás poétikájának szükségét ismerték fel. Összejöveteleiken az általános elméleti kérdések helyett az európai forrada mi eseményeket vitatták meg s ezeket összefüggésbe hozták az oroszországi helyzettel. Egy részük a cár elleni nyilt fellépés programnvját hirdette. Habár Nyifontovnak nem volt feladata, hogy monográfiaszerűen részletes feldolgozásban tárja fel Petrasevszkij és körének tevékenységét, mégis módot talált arra, hogy művébe szervesen beleépítve éles megvilágításban adja a 40-es éveknek ezt a sokat vitatott s kétségtelenül jelentős intellektuális mozgolódását. Könyve második felében a szerző a cárizmusnak az 1848—49-es év forradalmi mozgalmaival vívott harcát dolgozza fel. Nyifontov rámutat arra, hogy a korábbi történetírás I. Miklós cárnak az 1848-ik évi forradalomhoz való viszonyát többnyire sematikusan fogta fel. Nyifontov abban tér el elődjeitől, hogy míg azok szerint Miklós cár kezdettől fogva a nyilt katonai beavatkozás elvét vallotta az 1848-as forradalommal kapcsolatban, ő felveti a kérdést, hogyan változott I. Miklós cár külpolitikai irányvonala a szabadságharcok folyamán. Szerzőnk itt is megismétli azt a tételét, hogy a külpolitikai kérdések megválaszolásánál nem szabad elhanyagolni a belpolitikai fejlődést, a kül- és belpolitikát szoros egységben kell szemlélni. 1. Miklós korán felismerte, hogy miiven veszélyeket tartogat a maga uralmára a franciaországi megmozdulás és Nesselrode már 1848 februárjában egy Metternichhez intézett levelében az osztrák kormánynak kilátásba helyezi az orosz katonai segítséget. A cár szeme előtt állandóan ott lebegett a fegyveres megsegítés terve, amit csak erősítettek a francia példát követő középeurópai események, így az Osztrák monarchián belüli mozgalmak. 1848-ban az orosz fegyveres beavatkozás mégis elmaradt, habár közben a porosz király is kénytelen volt kapitulálni a forradalom előtt, с helyett Miklósnak meg kellett elégednie az ú. n. március 14-i manifesztum kiadásával. (Sajnos, Nyifontov müve nem ismerteti ezt a fontos, és magának a cárnak a kezéből származó dokumentumot.) Kétségtelen, hogy az 1848-as évi orosz beavatkozás elmaradásának okai közt ott volt — mint Marx és Engels is észrevették — a katonai felkészültség elégtelensége. Ez a fejezet, melyben Nyifontov a cári kormány terveinek változásával foglalkozik és a belpolitikai okok közre játszását igyekszik kimutatni a külpolitikai irányváltozásnál, a könyv legnehezebb kérdéseit veti fel s még mindig nem magyarázza nveg kellőképpen azt, hogy mi tette lehetővé Miklós cár külpolitikájának megváltoztatását. A következő fejezet а reakció erősödését, a cárizmus külpolitikai elszigetelődését vázolja 1Й48 első felében. A cári önkényuralom helyzete 1848-ban megrendült A szélei paraszti tömegek és a városok lakói már 1848 márciusában értesüllek a nyugateurópBÍ forradalmi eseményekről, különösen a határmenti nyugati kormányzóságokban terjedt futótűzként a hír. A földbirtokosokat páni félelem fogta el. A könyv ismerteti a külföldi sajtó véleményét az oroszországi helyzetről s kiderül ebből, hogy a nyugati lapok sötét jövőt jósoltak a cári rendszernek. Maga a cár nem annyira kívülről, mint inkább az országon belül látta a veszély növekedését; a parasztfölkelés kísértete már uralkodásának eddigi szakaszában is folyton előtte lebegett, most még ijesztőbbé lett. Ezzel magyarázható, hogy a katonai intézkedéseivel együtt megerősödött a belső reakció, a rendészeti szervek, hatóságok fokozottabb működtetése; mindezek célja az volt, hogy a forradalomtól terhes Oroszországot elszigeteljék a forradalmi nyugattól. Ezt a célt szolgálta a rendőri apparátus és а katonaság. A szerző sok értékes adattal bizonyítja a belső terror szigorítását. Különösen érdekes a III. ügyosztály anyagából Vasziljevszkij csendőralezredes jelentése, melyből kiviláglik, hogy 1848-ban Oroszországban a belső helyzet a végsőkig feszült volt. Fokozottan működött a cenzúra is és a társadalmi élet egész területén nőtt a reakció. 1,. Miklós külpolitikájában a reakciós erőkkel kereste a kapcsolatot. Ahogy erősödött nyugaton a levert forradalmak nyomában a reakció, ugyanúgy tért magához — nem utolsósorban katonai erejére támaszkodva — a cárizmus is. A cári hatalom ereje visszaállott. Marx és Engels lielyesen látták, hogy az európai forradalmi mozgalmakat