Századok – 1949

Nyifontov; A. Sz.: Oroszország 1848-ban. (Ism.: Kovács Endre) 339

SZEMLB 341 nagymértékben szaporodtak az oroszországi parasztmegmozdulások, Nyifontov megállapítja, hogy az 1848-as év parasztfelkelései abban különböznek a megelőző évek jobbágyparaszti lázadásaitól, hogy számban messze felülmúlják azokat és sokkal elkeseredettebbek, sokkal makacsabbak, mint az előző idők felkelései. Nagy kár, hogy Nyifontov könyvéből teljesen hiányzik a 40-es évek munkásmozgalmi megmozdulásainak rajza, habár tudjuk, hogy ebben az időben már az oroszországi munkásság is hallatta szavát. A könyv második fejezete az európai forradalmi mozgalmakról szóló hírek oroszországi elterjedésének útját vizsgálja. A könyv egyik legérdekesebb része ez. A szerző arra a megállapításra jut, hogy az orosz napilapok és folyóiratok meglehetős részletességgel tájékoztatták olvasóikat a nyugateurópai eseményekről, Oroszország 1848-ban minden cenzúra-rendelet ellenére sem volt elzárva a nyugati világtól, összekötötték vele mindenekelőtt а folyóiratok, az újságok, a külföldről beáramló sajtótermékek, az Oroszországban megfordult utazók elbeszélései, a hazai agitációs irodalom és azok a pamflettek, amelyek többnyire I. Miklós és rendszere ellen íródtak. A szerző megvizsgálja az Oroszország felé irányuló külföldi hírszolgáltatás valamennyi forrását, érdekes és színes adatokat közöl a korabeli orosz folyóiratok anyagából, melyek fényt vetnek a 40-es évek orosz társadalmi és politikai gondolkodására. Az újságok híranyagának ismertetése mellett természetesen legalább ilyen érdekes lett volna megtudnunk, milyen harcot folytattak a lapok szerkesztői a cenzúrát gyakorló hatóságokkal, elsősorban a III. ügyosztállyal, melynek anyagából Nyifontov rengeteg értékes adatot merített, csak éppen a sajtó irányítóinak a viszonyát nem világítja meg a III. ügyosztályhoz és а cenzúrarendeletek végrehajtóihoz, A könyv következő fejezetében Nyifontov — jórészt a III. ügyosztály levéltári anyagának alapján — azt a kérdést igyekszik tisztázni, hogy milyen mértékben hatottak az 1848-as forradalmi események az oroszországi jobbágyparasztok szabadságmozgalmaira. Arra a megállapításra jut, hogy ilyen hatás fennállott, az ország egész területén értesültek a forradalmi eseményekről, de főleg Oroszország nyugati részén, a határhoz közelfekvő kormányzóságokban. Ugyancsak jelentősnek látja ezt a hatást а városokban, elsősorban Moszkvában és Pétervárott. Bár a kormány mindent elkövetett azirányban, hogy a nyugateurópai eseményekről hamis hírek jussanak el a néphez, mégis gyakran tapasztalható, hogy milyen bizalmatlankodással fogadja a nép ezeket a hivatalos forrásból érkező híreket. Nyifontov szerint az 1848—49-es európai események kétségtelenül előbbre vitték az oroszországi szabadságmozgalmakat, különösen a nyugati korn ányzóságokban, ahol a meglévő oszlályellentéteket még a nemzetiségi elnyomás is kiélezte. Így különösen a balti, litván, bjelorussz és ukrán kormányzóságok parasztmozgatmai kaptak közvetlenül tápot a forradalmi hírekkel a feudalizmus ellen vívott harcukhoz. Nyifontov hangsúlyozza, hogy ezt a hatást nem szabad túlértékelni, mert a belső okok mindenkor nagyobb szerepet játszottak az oroszországi társadalmi megmozdulások előidézésében, mint a külföldi események hfrei. Még így is joggal úgy tetszhetik, hogy Nyifontov túlbecsüli a nyugateurópai forradalmi mozgalmak híreinek hatását az oroszországi társadalmi forrongásokra. A Voproszi Isztorii kritikája (1949, 9. sz, 116—118 1.) rámutat arra, hogy a szerző művének ezt a részét teljesen a III. ügyosztály anyagából állította össze, itt pedig az ügyosztály tisztviselőinek jelentéseit erősen meghatározza egy esetleges oroszországi parasztfelkeléstől való félelmük, aminek következtében a helyzetet sokszor sötétebbnek festik meg a valóságnál, mintegy preventív intézkedést várva ezzel a kormánytól. Az 1848—49-es forradalmi időszak rajtahagyta nyomát a kor oroszországi társadalmi mozgalmain is. A szerző különös figyelemmel kíséri nyomon a külföldi forradalmakról szóló hírek hatását az orosz értelmiség kiemelkedő tagjaira, A haladószellemű orosz értelmiséget rendkívül érdekelték azok a kérdések, melyeket a nyugat felvetett és amelyek megoldására készült, ezért Oroszország értelmiségi köreiben feszült figyelemmel kísérték a határon túl lezajló mozgalmakat, de érdeklődésük előterében ennek ellenére mindig a hazai események, problémák állottak. Az orosz értelmiség a franciaországi forradalmi eseményekkel szemben kétféleképpen foglalt állást: a februári forradalom híre a szlavofileket lesújtotta, ők nem hittek a forradalmakban, — viszont a pétervári .,zapadnyikok" között, mint Annenkov. Szállikov. Gogoly és mások példája tanúsltja, nagy volt a megelégedés. 1848 küszöbén a legjobb orosz értelmiségiek kibírliatatlannak érezték a cári önkényuralmat. Szerzőnk ezzel kapcsolatban idézi Bjelinszkijnek Gogolyhoz intézett híres levelét, melyben Bjelinszkij 1847. július 15-én azt írja, hogy az orosz társadalomban friss erők forrnak, de a súlyos iga alatt nem találnak kiutat és csak lemondáshoz, unalomhoz, apátiához vezetnek. 1848 éppen ennek a tétlenségnek vet véget; a forradalmi-demokrata értelmiség kiemelkedett az elméleti viták légköréből és