Századok – 1949

Tretyjakov; P. N.: A keleti szláv törzsek (Ism.: Niederhausel Emil) 334

336 SZKMI.E szolgatartó társadalmat. A földművelő lakosság, amelyet az előbb ismertetett Tretyjakov, most a szarmaták hatalma alá kerül. A szarmaták törzsszövetségébe tartoztak bele a rokszolánok is. Tretyjakov szerint ez maga is törzsszövetség, amely az alánokból és roszokból vagy rokoszokból tevődik ösze. Tretyjakov lokalizálja a többi törzset is, amelyről a korabeli írók beszámolnak. A legérdekesebbek itt a venedek vagy venetek. akiket Plinius és Tacitus a Visztula tájékán helyez el. Ezekben a Vencelekben kell látni többek közt a szlávok elődjeit, ahogy arra már Marr is rámutatott. Miután azonban főkép Ptolemaios alapján Tretyjakov lokalizálja az egyes törzseket, megállapítja, hogy az archeológiai adatok egyáltalán nem fedik az így kialakuló képet. Ezek szerint ezen a területen az ú. n. urnatemetős kultúra emberei élnek, Csehország nyugati részétől kezdve egészen a Dnyepr középső folyásáig. Ezek a törzsek nagyjából ugyanazon a területen helyezkednek el, mint valamikor a szalagdíszes kerámia törzsei. Ezek a törzsek kétségtelenül földművelő életmódot folytattak. Tretyjakov elsősorban a Dnyepr középső folyásánál lakó törzsekkel foglalkozik. Megállapítja, hogy a szkita korszakhoz képest már magasabb fokon állnak, itt már az ősközösségi szervezet felbomlóban van. Tőlük északra olyan törzsek élnek, amelyek közt még sok a szkita kultúra maradványa, földművelésük is primitívebb, münt a középső dnveprmentieké. Azonban ezek a törzsek kétségtelenül etnikai kapcsolatban is állnak a középdnyepri urnatemetős kultúrájú népekkel), míg a tőlük még északabbra, a Dvina mentén lakó törzsek, a lelteit és litvánok elődjei, sokkal primitívebb szervezetben élnek, kultúrájuk egyes vonásai még a kökorszakra emlékeztetnek. A korabeli írásos feljegyzések és az archeológiai eredmények ellentmondása úgy magyarázható, hogy Ptolemaios kora politikai szervezetét rögzíti, míg az archeológia annak a folyamatnak az egyik fázisát tárja fel, amely később az egyes népek kialakulásához vezetett. I. u. 500 körü'l az urnatemetős kultúra területein mindenütt szlávok élnek, ahogy az a bizánci írók adataiból kiderül. Az indoeurópai elmélet hívei az ekkor itt élő aníokat és szklavinokat jövevényeknek tekintették, akik máshonnan kerültek ide, Tretyjakov rámutat azokra az etnikai kapcsolatokra, amelyek ezt a lakosságot az urnatemetős kultúra törzseihez fűzik. Nemcsak a venedek a szlávok elődjei, hanem egész sereg más törzs is. amely ezen a területen élt. Ezek a törzsek az i. u. első évszázadokban olvadtak össze egy nagy népi egységbe, a szlávságba. Ezek a törzsek megőrizték függetlenségüket a római birodalomtól és így alakulhatott ki belőlük a szláv népi tömb. Ebben a korszakban még korántsem egységesek, a déli törzsek már egységesebbek, fejlettebbek, ismerik az ekés földművelést', míg az északiak még archaikusabb formáikat őriznek, tehát talán még nem is nevezhetjük őket szlávoknak. Könyve második részében Tretyjakov a népvándorlás korával foglalkozik. Ebben a korszakban mutatja ki a sízlávság további kialakulását. A népvándorlás a barbár népek támadásainak sorozata a zsákutcába került rómali impérium ellen. Ebben a szlávok is tevékeny részt vetitek. A korszak kezdetén a gótok, majd a hunok kezébe kerül a Fekete-tengertől északra fekvő terület. Hogy a szlávok beletartoztak-e a gót törzsszövetségbe, azt nem tudjuk pontosan. Valószínűbbnek látszik az a felfogás (amit egyes írásos adatok is bizonyítanak), hogy a gótok harcban álltak az antokkal. A szlávok fejlődése szempontjából fontos az a körülmény, hogy a 3. századtól kezdve elszigetelődtek a római birodalomtól, ennek megfelelően viszont erősödtek azok a kapcsolatok, amelyek a kialakuló szláv törzseket az északi területekhez fűzték. Ezek a kapcsolatok jelentős szerepet játszottak a továbbiakban a szláv törzsek kialakulásában. A szlávok beletartoztak a hun birodalomba, és amikor ennek súlypontja nyugatra tolódott el, a szláv lakosság jelentékeny része északra húzódott a középső Dnyepr területéről. Az urnatemetős kultúra telepeinek nagyrésze a 4—5. század fordulója után nem működiik többé, ugyanakkor a Dnyepr és az Oka felső folyásának területén elterjed az urnatemetős kultúra készítményeivel erősen rokon fekete agyagedény. Ez is a középdnvepri törzsek elvándorlására mutat. A gót és hun támadások tehát jelentős mértékben hozzájárultak a szlávság konszolidációjához. Ezután tér rá Tretyjakov az antok és szklavinok kérdésének a tárgyalására. A róluk szóló 6-—7. századi bizánci és latin források már kétségtelenül mint szlávokat mutatják meg őket, akik szláv nyelven beszélnek, vezéreiknek szláv nevük volt stb. Az antokkal eddig kevéssé foglalkoztak, legfeljebb a szlávok eredetével kapcsolatban vetődött fel ez a probléma. Az antok és az orosz államalakulás közti összefüggést egyáltalában még csak fel se vetették. Annyit már a bizánci írók is megmondanak, hogy a szklavinok a Duna és a Dnyeszter között élnek, az antok pedig tőlük keletre, a Dnyepr körül, annak mindkét