Századok – 1949

Grekov; B. D.: A parasztság története Oroszországban a legrégibb időktől a XVII. századig (Ism.: Perényi József) 331

3 SZEMLE volt, amelynek alapján ipari és városi kultúra fejlődött. Ezt szükséges hangsúlyozni a polgári történetírás bizonyos irányával szemben, amely e korban Oroszország gazdasági viszonyait elmaradottnak tünteti fel. G. szerint a IX. században a mezőgazdasági termelés a territoriális, tehát már nem vérségi szálakkal összefűzött faluközösségen (obscsina) alapszik. Ennek tagjai szabad parasztok. A keleti szláv társadalom tehát már ekkor paraszttársadalom. Az osztályok kialakulásával és az állam megszületésével új kors/ak kezdődik az orosz parasztság életében. Kezd a nagybirtok kialakulni. A faluközösségek belső okok következtében bomlani kezdenek és ugyanekkor megindul ellenük a nagybirtokosok támadása. Az eredmény a szabad parasztság függőviszonyba való kerülése lett. G, az áilamalakulástól kezdve nem beszél egységes parasztosztályról. Mindig külön vizsgálja a szabad, obscsinákban maradt parasztok helyzetét és a függőviszonyba kerültekét, akik szintén két nagy rétegre oszthatók: a faluközösséget gazdasági, tehát belső okokból elhagyni kényszerülő és a földesurak szolgálatába föld nélkül beálló elemekre, valamint a földesurak által erőszakkal függőviszonyba kényszerített parasztokra, akik földjeikkel együtt kerülnek a feudális birtokos uralma alá. Így lassanként a nagybirtok. amelyet előzőleg a birtokos „cseljád"-ja (familia) mint szolganép müveit meg, áttért a saját földjeiket művelő parasztok földbérrel való adóztatására, vagyis a munkajáradékról a lerményjáradékra. Ez a folyamat lényegében tehát az orosz nagybirtok fejlődésével esik egybe. Megrajzolása a nagybirtok kialakulásának képe nélkül érthetetlen volna. G. így munkájában igen nagy teret szentel a nagybirtok keletkezésének. Forráshiány miatt ez a kérdés teljesen nem oldható meg, de az megállapítható, hogy a világi és egyházi nagybirtok a XI. században már létezik. Ettői kezdve fejlődése elég világosan nyomonkövethető. ,,A votcsina (allodium) fejlődésében a XV. századig nagy utat járt be. De már keletkezésével is döntő szerepet játszott a falusi lakosság történetében: 1. Világosan megvonta a határt a privilegizált földbirtokosok és a falusi lakosság tömegei között, melyek továbbra is obscsináikban (faluközösségeikben) éltek. 2. A votcsinák tulajdonosai a faluközösség földjeiből nagy területeket foglaltak el és alávetették az ezen földön élő faluközösségben földművelőket. 3. Ugyancsak magukhoz vonták azon földművesek nagyrészét is, akik kénytelenek voltak elhagyni az obscsinát és tőlük függő emberekké változtatták azokat. Ilymódon kialakult a falusi lakosság három alapvető rétege: 1. A faluközösségben élő parasztok, akik még nem kerültek földesúri hatóság alá. 2. A faluközösségek parasztjai, akik földjükkel együtt a földesúr hatalma alá kerültek, mivel kapcsolatban megjelent a tulajdon tagolt feudális formája. 3. A faluközösségtől elszakadt emberek, akiknek nem voltak termelőeszközeik és így idegen földön a feudális úrtól függő munkaerőként jelentek meg." Ezen aránylag hosszú korszaknak részletes ismerteiésébe itt nem mehetünk bele. A XV—XVI. század folyamán egész Európában döntő jelentőségű változások álltak be. Nyugaton beköszöntött a kapitalista fejlődés, ami a feudalizmus felszámolása irányában hatott, miig az Elbától keletre a parasztság helyzete egyre súlyosabbá vált, földhözkötik, vagyis kialakul a röghözkötött jobbágyság, melynek helyzete csak egy fokkal jobb a rabszolgáénál, A földesuraknak megnövekedelt szükségleteit a parasztság terményszolgáltatása fedezni nem tudja, pénzre van szüksége, amit csak a majorságok megnövelésével és kényszermunka igénybevételével tud elérni. A termények értékesítése ugyanis a közben kialakuló belső piacon már lehetséges. G. szerint nem a nyugaton erősen megnyilvánuló gabonakereslet és az ezzel kapcsolatos export, hanem a belső piac kialakulása okozza elsősorban a parasztság történetében vegbement hatalmas változásokat. Az állam természetesen a birtokosok érdekeit szolgálja, és a cári ukázok sorozata jogilag is megszilárdítja a fent vázolt helyzetet, vagyis azt, amit az orosz „kreposztnoje pravo"-nak mond, s amit mi röghözkötött jobbágyságnak nevezünk. Lehetetlen itt összefoglalnunk G. hatalmas munkájának eredményeit. E könyv a magyar történetírás szempontjából annyira fontos, hogy minél előbb le kellene fordítani. Már említettük, hogy túllépi az orosz történet kereteit és a feudalizmus fejlődési törvényei egy részének kidolgozásával egész Kelet-Európára és így Magyarországra is érvényes tételeket szögez le. Véleményünk szerint azonban ezen túlmenőleg még részletkutatásainkban is segítségünkre lehet. A magyar parasztság története első korszakainak tanulmányozását nagyon megnehezíti ugyanis forrásaink latin nyelve. Csupán a magyar forrásanyag latinnyelvű emlékeiből kiindulva aligha lehet megállapítani a latin terminusok mögött rejlő osztályhelyzetet takaró fogalmakat. A magyar parasztság legrégibb történetét teljesen feltárni csakis a szomszédos országok hasonló természetű