Századok – 1949

Ember Győző: Magyar parasztmozgalmak 1848-ban (Ism.: Spira György) 324

EMBER GYŐZÖ: MAGYAR PARASZTMOZGALMAK 1848-BAN Szikra kiadás. Budapest 1949. 79 I. Л reakciós történetírók száz éven keresztül igyekeztek feledésbe meríteni azt a Jiarcot, amelyet parasztságunk 1848-ban vívott a jobbágyfelszabadítás továbbfolytatásáért, a feudális viszonyok gyökeres felszámolásáért. Ember Győző tanulmánya az első tudományos munka, amely érdemükhöz mérten méltatja a negyvennyolcas parasztmozgalmakat. Ember Győző rámutat arra, hogy az 1848 áprilisában hozott törvények csak a szorosabb értelemben vett úrbéri szolgáltatásokat törölték el, a jogilag nem úrbéres viszonyban levő jobbágyok feudális szolgáltatásait azonban érintetlenül hagyták s nem juttatták földhöz a nincstelen zselléreket, akik ekkor már parasztságunk zömét képezték. Előadja, hogyan kezdtek harcba gyorsan öntudatosodó paríi_szttömegeink már 1818 tavaszán a jobbágyfelszabadítás továbbfejlesztéséért, földosztásért, s számtalan adattal, amelyek azonban a tanulmány korlátozott terjedelme inialt a rendelkezésére álló adattömegnek csak töredékét teszik, bizonyítja, hogy ezek a mozgalmak, bár egymástól elszigeteltek voltak, mégis az ország egész területére kiterjedtek. Részletesen ismerteti és elemzi a parasztmozgalmak válfajait az „úrbéres" jobbágyoknak egyes megmaradt úrbéri szolgáltatások ellen irányuló megmozdulásaitól kezdve a ,,majorsági" jobbágyoknak el nem törölt feudális szolgáltatásaik megszüntetéséért folytatott harcán keresztül a nincstelen zsellérek földosztómozgalmaiig. Általában helyesen méri fel, milyen módon vettek részt ezekben a küzdelmekben a parasztság egyes rétegei, s ismerteti azt a szerepet, amelyet a falusi értelmiség legjobbjai játszottak egyes községek parasztságának vezetésében. Nem domborítja ki azonban eléggé azt a körülményt, hogy 1848-ban nem volt még nálunk fejlett burzsoázia és parasztságunk nem rendelkezett kellő proletárvezetéssel sem, s így azt a tényt, hogy a parasztmozgalmak a szőlődézsmának 1848 őszén történt eltörlésén kívül nem értek el eredményt, pusztán azzal magyarázza, hogy a forradalom nemesi vezetői nemesi osztálykorlátozottságuk miatt elzárkóztak a paraszt,, ság követeléseinek kielégítésétől. Ember Győző értékes, úttörő jellegű tanulmányának vannak egyéb hibái is. így azt a körülményt, hogy a jobbágyfelszabadító törvények nein váltottak ki a parasztság ellen irányuló nemesi ellenforradalmat, azzal magyarázza, hogy a nemesség, amelyet itt egységesnek tekint, veszélyesebbnek tartotta a parasztsággal való fegyveres szembefordulást, mint az úrbéri szolgáltatásokról való kényszerű lemondást (15. 1.). Ezzel szemben a valóság az, hogy a hazaáruló nagybirtokosok Bécsben mindent elkövettek a jobbágyi rendszer visszaállításáért, a közép- és kisbirtokosok viszont, bár nem szívesen mondtak le feudális kiváltságaikról s bár nem lehetlek parasztvezérekké, azért nem küzdöttek a márciusi jobbágyfelszabadítás ellen, mert az adott gyarmati viszonyok között maguk is haladó, maguk is forradalmi, söt a haladás élén járó, a forradalmat vezető rétegét képezték a magyar társadalomnak. Helytelenül nem mutat rá Ember Győző arra sem. hogy a szőlődézsma eltörlését azért sikerült 1848 szeptemberében kivívnia parasztságunknak, meri az országgyűlés nemesi többsége maga is hozzá akart járulni ezzel az osztrákellenes nemzeti egységfront megerősítéséhez (38—39. 1.). Ezzel szemben hiba. hogy a pestmegyei Közbátorsági Állandó Választmányról, mint a forradalom nemesi vezetésének szervéről emlékezik meg (17. 1.). A választmány, még ha tagjainak többsége birtokosnemes volt is. a márciusi ifjak irányítása alatt állott, az ö politikájukat képviselte. Ember Győző legjelentősebb tévedése az, hogy egy helyen így ír: • ,,A magyar paraszt nem avatkozott a király és az urak viszályába, sem az egyik, sem a másik fél oldalán, ő az urakkal csak a maga dolgát akarta eligazítani" (59, 1.). Ennek az állí-