Századok – 1949
Varga Zoltán: Az államforma és a kormányforma kérdése a debreceni trónfosztás után 168
184 vaega zoltán viták ütközőpontjába került kérdéseket.8 8 Kossuth csaknem minden ponton megalkuvásra kényszerült. Mint ahogy már a tárgyalások folyamán történt, most írásban is lemondott a házfeloszlatás jogáról. Elfogadta a békepárti jobboldal álláspontját, s kiemelte, hogy a trónfosztás következtében a népfelség, a felelősségre és számadásra vonás joga visszaszállott a nemzetgyűlésre. Elismerte a nemzetgyűlés önrendelkezési jogát: „a nemzetgyűlés hatóságára, működésére, s működési körére-, idejére és formáira nézvei bármit is határozni, szóval a nemzetgyűlés iránt s felett rendelkezni az ideiglenes kormányzati organisatio köréhez nem tartozik, hanem a dolog természeténél fogva az országgyűlésnek van fenntartva." Szabatosan körvonalazta a kormányzó jogkörét is. A miniszterekkel történt megállapodás alapján meghatározza a miniszterek ügykörét is- Kimondja, hogy ai kormányzó rendeletei, határozatai és kinevezései csak a miniszterek egyikének aláírásával érvényesek. Lemondott tehát azokról a nagyszabású lehetőségekről, amelyeket a politikai élet s így a szabadságharc irányítása szempontjából a házfelosztás és a kormányzó közvetlen, miniszteri beavatkozástól független végrehajtó tevékenysége adott esetben jelenthetett. A politikai élet irányítása terém e lemondásból származó hátrányos helyzetét nem javíthatta meg döntően az sem, hogy a kormányzói kéziratban a kormányzás legfőbb irányelveinek meghatározását fenntartotta magának. Hiába, igyekezett azonban a politikai élet általános irányelveinek meghatározását kezében tartani, mivel a végrehajtás teljesen kicsúszott a kezéből s kénytelen volt elismerni, hogy a „rendeletek végrehajtása körében, a közigazgatás minden ágaira nézve ia miniszterek saját hatóságukkal és saját felelősségük mellett intézkednek". De nemcsak a végrehajtás közvetlen, irányításáról mondott le, hanem a politikai élet irányítására vonatkozó kormányzói jogkört is csak meglehetősen határozatiam formában s egymás érvényét lerontó megállapításokkal szabályozta. Hangsúlyozta, hogy a kormányzónak nemcsak felelőssége, hanem hatósága is magasabb a miniszterekénél. Magasabb hatósága értelmében a kormányzó feladatai az egyházi, világi és katonai hivatalok betöltése s „az álladalom kormányzati politikájának" meghatározása, s „a rendezést és szabályozást meghatározó rendeléseknek" megállapítása. Ezekre vonatkozólag „tehát a miniszterek sem összesen, sem egyenként a kormányzó megegyezése nélkül nem határozhatnak". Rendelkezése első felében tehát a politkiai élet irányítását kormányzói jogkörnek nyilvánítja, de a másik részben már csak arról beszél, hogy üy| kérdésekben nélküle és hozzájárulása nélkül a miniszterek sem egyenként, som összesen nem határozhatnak e a következő pontban is „az egyetértőleg megállapított kormányzati politika s rendező, szabályozó rendeletek"-ről van szó. Minél nagyobb győzelmet arat a forradalmi hadsereg, a birtokos nemesség többsége annál jobban fél a forradalom végső győzelmétől, annál jobbra tolódik, annál inkább hajlandó arra, hogy az addigi győzelmek talaján számára viszonylag kedvező kompromisszumot kössön az ellenforradalommal.0 '' A békepárt, mint látjuk, a parlamentárizmus védelme mögé rejti kiegyezési céljait. A magyar polgári forradalomban! ugyanannak a, jelenségnek vagyunk tanúi, amelynek törvényszerűségét a polgári forradalmak jellemvonásait vizsgálva* Lenin állapította meg: „A népek életében iaj nagy kérdéseket csak az erőszak oldja meg. Rendesen maguk a legreakciósabb osztályok folyamodnak először az erőszakhoz és ,tűzik napirendre a szuronyt'. Ha azonban ez a helyzet kialakult, ha tényleg a szurony áll a politikai napirenden, ha a felkelés szükségesnek és elodázhatatlannak bizonyult, akkor az alkotmányos álmodozások és a parlamenti iskolás feladatok csak a forradalom, elárulásá-08 Pap Dénes: A parlament Debrecenben, 18i9. 11. (Lipcse, 1870.) 150. s köv. 1. 09 -Spira: i. m. (Parasztságunk) 143. 1 .