Századok – 1949

Kató István: Első köztársasági mozgalmunk a magyar történetírásban 146

ELSŐ KÖZTÁRSASÁGI MOZGALMUNK A MAGTAR TÖRTÉNETÍRÁSBAN A szatmári béke és az 1848-as forradalom közötti korszakot demokratikus történészeink a nemzeti süllyedés, az elnémetesedés korának nevezik. ,,A nemzet & 18. század nagyobb résziében alszik, a rendi kiváltságok örökkévalóságát álmodja."1 Több, mint egy évszázadig teljes némaság volt az országban. Űj magyar könyv alig jelent meg. A kiadványok többnyire csak a régiek új kiadásai, fordítások, vagy imakönyvek. 1711—1728 között az évi kiadványok száma nem haladta meg az ötöt és csak 1766-ban érte el a huszonötöt és ebből is tizenhét vallásos tárgyú volt-2 A nemesi társadalom már válságban volt. A feudális termelési viszonyok és ezenkívül Magyarország gyarmati, függő helyzete akadályozták a termelőerők további fejlődését. Nem volt azonban az újnak hordozója, hiányzott az az osztály, amely képes lett volna az elavultat forradalmi harccal eltávolítani az útból. Az 1789-es francia, polgári-demokratikus forradalom rázta fel tespedtségéből az országot. A politikai és szellemi élet mozgásba jött, néhány esztendeig napirendre kerültek a polgári átalakulásnak azok a kérdései, amelyek 1848-bam forradalmat idéztek elő. Az 1790-es években a nemesi társadalom mélyülő válságában, de még fejletlen osztályviszonyok között jött létre az első polgári-demokratikus mozgalom Magyarországon, melynek tetőfoka a Martinovics-féle összeesküvés néven ismert titkos köztársasági szervezkedés volt. Az egész mozgalom mindössze 5—6 évig tartott és a Habsburg reakció véres terrorral úgy eltiporta, hogy szinte nyoma sem maradt. Mégis e gyenge és olykor torz mozgalmak az 1848-as forradalom előjátékai. Örök történelmi érdemük az 1790-es demokratáknak, hogy már a 18. század végén következteléseket akartak levonni Magyarország számára az 1789-es francia, polgári-demokratikus forradalomból. Ezzel a korszakkal foglalkozó történelmi munkák nem tudták feltárni e mozgalmak társadalmi hátterét, politikai összefüggéseit, bár legtöbbjük valamennyire meglátta jelentőségüket. Coneha Győző a 19. század végén írt, már idézett értekezésében felhívta a figyelmet a korszak jelentőségére: „A fölvilágosodás korszakát hazánkra nézve legjelentékenyebbnek kell hogy tartsam, mellyel mi az eszmék gazdagságát és újságját illeti, kevés időszak vetekedhetik hazánkban."3 Nem volt képes azonban az osztályviszonyok elemzésére és beismerte, hogy nem tudja a vizsgált korszak jelenségeit megérteni. 1 Concha: A kilencvenes évek reformeszméi és előzményeik. Bp., 1885. 10. 1. г Grünwald Béla: A régi Magyarország. Bp., 1888. 506—507. 1. » Id. m, 61. 1. S