Századok – 1949
Lederer Emma: Az egyház szerepe az árpádkori Magyarországon 79
az egyház szerepe az árpádkori magyarországon 97 Nincsen tudomásunk arról, hogy a pápa erre a levélre egyáltalán felelt volna, de nem küldött 1259-bem, IV. Sándor pápa sem 1000 ij jászt, amikor újból fenyegetett a tatár betörés; csak igen szép szavakkal nyugtatta meg a királyt, „hogy maradjon meg a római egyház hűségén".'1 Egészen nyilvánvaló, a pápaság csak akkor avatkozott bele az ország belée külügyeibe, amikor ez saját politikai és gazdasági érdekeit szolgálta. IV. Bélának különben nem kellett 1241 után megütköznie a tatárokkal, ezek ez időtől kezdve elkerülték Magyarországot; de nem is valósíthatta meg eredeti tervét, a központi királyi hatalom megerősítését. Uralkodásának második felében, főképpen ai fiával, a későbbi V. Istvánnal kitört trónviszályok idején, a feudális széttagolódás csúcspontjára érkezett. A nagy világi oligarchák saját területeiket tartományokká kezdik kiépíteni, de a példamutató ezen a térem is tulajdonképpen az Egyház volt. Az esztergomi érsekség 1262-i privilégiuma példa a tartományi kiváltságra. Kimondja ez a kiváltságlevél, hogy a bíráskodás joga az esztergomi egyházhoz tartozó minden nép felett az érseknek, vagy nádorának, országbírájának, vagy helyi ispánjának van.6 2 A királyi jövedelmek teljes tizedrészét az esztergomi érsek kapja. A pénzverő kamara jövedelmének tizedrésze is az érseké. Mindem bányajog az érsekség területén az érseké, aiz urbura teljes megtartásával. Ha az esztergomi érsek „nemesei" valamilyen bűn miatt elítéltetnének és kivégeztetnének, vagyonuk nem a királyra, hanem az érsekre száll. Az esztergomi érsekség népei semmiféle állami terhet nem kötelesek fizetni s. i, t.6 3 Meg kell azonbani állapítanunk, hogy mindezek ellenére mind a pápai világuralom, mind az egyháziak vezető szerepe a 13. század harmadik harmadában leáldozóban van. A pápai világuralom hanyatlásának okaira itt most nem szándékozunk bővebben kitérni. Nem kívánjuk vázolni azt a harcot, amelyet a központosító királyi hatalmakkal, elsősorban) Franciaországban, folytatott és amelyben szükségszerűen alulmaradt, csak arra kell rámutatnunk, hogy Magyarországon sincs már a pápának az a döntő szava, mint kb. egy századon át. A pápai politikai világuralom helyére lassanként a kizárólagos gazdasági kizsákmányolás lép majd. Tény azonban az, hogy Magyarországon éppen az ai királyunk lép fel a a legerélyesebben a pápa ellen, aki utoljára próbálta az Árpádházi királyok egykori központi királyi hatalmát megerősíteni. IV. Kún Lászlóra gondolunk itt. Kún László reménytelen kísérletet tett a feudális széttagolódás megakadályozására. Erre a célra minden lehető erőt igénybevett, az erősödő „köznemességtől" kezdve, a kúnok harcos csapatainak felhasználásáig. Mikor a pápa az ország belügyeinek „rendbehozatalára" Fülöp fermól püspököt küldi legátusként Magyarországra, László kiadja az utasítást a budai polgároknak, hogy a püspököt, illetve ai zsinatra hívott főpapokat ne engedjék be a városba, ne adjanak nekik élelmet, sőt később meghagyja kúnjainak, hogy a legátust foglyul ejtsék.61 81 Theiner Monum. I., 239—241. 1. 62 ... sed eiusdem ecclesie Strigon. Iudices videlicet Palatínus suus, vei iudex curie suae aut terrestris comes per archiepiscopum deputati in omnibus causis et eausarum articulis iudicebant. Mon. Strigon. I. 474. 1. 63 Mon. Strig.: á. h. 64 „...iudici et civibus dicti castri Budemsis sub gravius poenis dedimus in mandatis ut praelatos regni notsri, ad mandatum Domini legati prefati ibi occasione dicti concilii congregatos, de Castro ipso excluderent; nec aliquos in ipsum Castrum permitterent introire; quodque eis et familiae eorundem victualia et venalia prohibèrent, IV. László 1278. oklevele. (Fejér C. D. V. 3., 29. 1.) 6*
