Századok – 1948
1848 centenáriuma a francia történeti irodalomban (Ism.: Lederer Emma) 353
354 ismertetések túllépett-e a „l'histoire traditionelle"-en vagy még mindig egy helyben topog, a „hűvös tárgyilagosság", a, „racionalista" magyarázat szűk köreiben. Érdekes és izgalmas olvasmány ebből a szempontból az a kötet, amelyet a kongresszus adott, ki, majdnem 500 oldalon közölve a kongresszuson tartott előadásokat és az azokat követő vitákat,3 Mi most csak a francia történetírással szándékozunk foglalkozni és ezért nem térünk ki a kongresszuson megjelent idegen delegátusoknak (magyaroknak, lengyeleknek, cseheknek és olaszoknak) az előadásaira, illetve az „Actee"-baini megjelent cikkeire. A francia történetírás >,új" módszereinek1 bírálata szempontjából talán a legérdekesebb Charles Morazének, a mai francia történetírás egyik prominens képviselőjének, a kongresszus főtitkárának előadása, melyet „Les méthodes en histoire moderne" címmel tartott meg,4 s talán még érdekesebb az a vita, amelyben a „hagyományos" történetírás szembehelyezkedett Morazé álláspontjával. Morazé ködös koncepciója a történetírás módszerét két „új" szemponttal akarja gazdagítani: 1. a számok törvényeinek a történetre való alkalmazásával, melyet bővebben kifejtve és főként a legújabbkori történetírásra alkalmazva, a statisztikai adatok feldolgozásában vél megtalálni, 2. a modern pszichológia módszereinek a történeiben való felhasználásával, Megtámadja a hagyományos történeti módszert és ennek helyébe kívánja a maga új módszerét állítani. Az előadást követő vitában azonban — amelyre még visszatérünk — visszar vonul és azt mondja, az 1. számú történetírásra, és ezen a hagyományos történetírást érti, szükség van, enélkül nem építhető fel a 2. számú történetírás, ahogyan a maga módszerét nevezi. Ez a Morazéféle koncepció mutatja talán a legélesebben a francia történetírás tévutakra jutását, Nem mer szakítani a „nagy hagyományokkal" és a „szociológia", a társadalmi és gazdasági törvényszerűségeknek a történetre való alkalmazását csak valami homályos statisztikaipszichológiai kísérletezéssel képzeli megvalósíthatónak. A francia történetírás, — amennyire a hozzánk eljutott könyvek tanúsítják, — sohasem tévedt a német szellemtörténet síkjára, talán éppen olyan kevéssé, mint ahogyan a francia polgárság — legalábbis 1939-ig, — nem jutott el a fasizmusig. A francia „forradalmi hagyományok" azonban teljesen kimerültek a francia polgárság hagyományaiban. A francia hivatalos történetírás, az. egy Mathiez és követői kivételével, nem produkált marxista, vagy marxista-jellegű történeti munkákat. (A nem hivatalos törtnetírásra, pl. Jaurèsnek a francia forradalomról írt munkájára itt szándékosan nem térünk rá.) Azzal, hogy Morazé „új történetírásával" a színen, megjelenik, éppen a marxizmus ellen akarja a maga „új" útját járni. Valami olyan történetírást akar teremteni, amely ugyan a társadalmi és gazdasági formák, „intézmények" fejlődését vizsgálja;, de ezt „statisztikai kimutatásokkal" és némi homályos pszichologizálással véli elérhetni. A Morazéval folytatott vitában, az elnöklő L. Bloch és a hivatalos történetírás 3 Actes du Congrès Historique du centénaire de la Révolution de 1848. (Comité Français des Sciences Historiques.) Presses Universitaires de France. (Ezentúl mindig röviden Actes címszóval idézem.) 4 Actes 53. 1.
