Századok – 1948
Pach Zsigmond Pál: Szempontok az eredeti tőkefelhalmozás vizsgálatához Magyarországon I. 19
AZ EREDETI TŐKEFELHALMOZÁS MAGYARORSZÁGON 33 esküvés, a bujdosók és Thököly fegyverfogása óta majdnem egy félszázadon át tartanak a felkelések, szaporodnak a proscriptiók. Az elítéltek javai a királyi kincstárra szállanak. A töröktől visszafoglalt birtok szinte uratlan, midőn azt a császári és királyi seregek meghódítják. Arra is ráteszi kezét a királyi fiscus .. . Gazdag forrása fakadt itt az erőszakoskodásnak, kapzsiságnak, a szándékolt és öntudatlan jogfosztásnak."7 1 Az „állami uradalmak": kamarai, kincstári uradalmak tehát mindkét úton nagymértékben megnövekedtek. És most következett ezeknek az uradalmaknak az elkótyavetyélése, idegeneknek és labanc magyaroknak való eladományozása, lojális szolgálatok fejében történő elajándékozása, potom összegért való zálogba adása vagy eladása, stb. A kiterjedt irodalomból és a kamarai aktákból nagyon is ismeretes, hogyan jutottak hatalmas birtokokhoz osztrák tábornokok, hadseregszállítók és vállalkozók, akik gyakran az udvar náluk felhalmozódott adósságai ellenében kaptak hatalmas magyarországi birtokokat. A „consolatiok" ideje ez, amikor hazaáruló magyarokat és idegeneket bőven „vigasztalnak meg" — „elszenvedett káraikért" vagy „érdemeikért" hatalmas magyarországi földbirtokokkal.7 2 Az általános eljárás az, hogy az udvari hatóságok megállapítják a nagyszámban jelentkező igénylők „grationaléját' , jutalmazásuk pénzösszegét és ennek fejében hasonló értékre becsült magyarországi uradalmakat kapnak. Pl. Stahremberg szolgálatait 40.000 forinttal hálálja meg a király, amelyet aztán megfelelő birtokadománnyal fizetnek ki.7 3 A példákat persze seregestül folytathatnók. Mindebben „nemcsak a király kegye döntő, hanem a kamarai tisztviselőknek gyakran önérdek által sugallt jóakarata is. Mert a kincstári birtokok becslését kizárólag ők végezték".7 4 Feltünhetik itt az, hogy az általánosan használt becslési táblázatban előírt becslési összegek rendkívül kicsinyek. Természetesen elpusztult, néptelen birtokokról van szó, de a becsértékek még ehhez képest is feltűnően alacsonyak. „A kincstárnak birtokába jutó ingatlanok értéke tekintetében ... nem szabad, hogy az összeg kicsisége megtévesszen. A hivatalban levők folyton vásároltak (és adományt kaptak) a kincstártól7 5 és mindig bizonyos összeg ellenében..., nekik tehát az állott érdekükben, hogy a birtokok értéke ne becsültessék magasan."7 6 Az állami birtokok elkótyavetyélésére vonatkozó tengersok adatból hadd ragadjuk ki Harruckern János György hírhedt esetét. 71 Marczali: i. m. 91. 71 V. ö Andics Erzsébet: Munkásosztály és nemzet. Bp., 1945. 59—60. 7J Marczali: i. m. 93. 71 U. o. 97. 75 V. 5. Wellmann Imre: A Bákóczi-birlokok sorsa. Bákóczi Emlékkönyv. Bp., 1935. II. И6. 74 Ágoston Péter: A magvar világi nagybirtok története. Bp., 1913. 267—268. 4
