Századok – 1948
Gerőné Fazekas Erzsébet: Az 1849-es és 1868-as nemzetiségi törvény összehasonlítása a történelem haladó erőinek szempontjából 283
az 1849-es és 1868-as nemzetiségi törvény 307 kiemelte a papi testület összeis tagjai számára a politikai jogok biztosításán Hol van ez már a Balázsfalvi határozatok 1. pontjának demokráciájától, mely egyszerűen csak azt kívánta, hogy a román nemzet számának megfelelő arányban nyer jen az országgyűlésen képviseletet. Az a határozat, melyet Szebenben elfogadtak és melyet azután a gyulafehérvári értekezlet választási törvény alapjául szavazott meg, kizárta a politikai jogokból a román dolgozó nép jórészét, a kisemmizett zsellérek tömegét. Sulujiu javaslata alapján az 1861. februári gyulafehérvári erdélyi értekezlet követelte a románságnak „negyedik" törvényes nemzetté nyilvánítását. Az adott körülmények közt, ha ez már nem is jelenti teljesen a „Supplex libellus Valachorum" negyedik rendi nemzetét, mindenesetre visszaesés Balázsfalva demokratikus nemzeti egyenjogúsági követeléseivel szemben. Mérsékelt liberális felfogás és rendi reminiszcenciák sajátságos keveréke jut kifejezésre ezekben a határozatokban, melyek a képviseleti jogot a közteherviselésben való részvétel arányára akarják korlátozni, ugyanakkor pedig a rendi autonómiák még meglévő maradványaira építik a román népnek a nyelvszabadság jogos követelésére alapított közigazgatási résztvételét. Az 1863—64-i erdélyi országgyűlésen nyilvánvalóvá vált, mit akart Bécs elérni, mikor egyenjogúságot ígért Erdély nemzetiségeinek. „A három országos nyelv használatáról" 1863. szeptember 13-án elfogadott törvény 1. pontjában kimondja ugyan, hogy „a három országos nyelv, úgymint a magyar, német és román nyelv a közhivatali közlekedésben egyenjogú",3 ® 15. pontjában azonban kibúvik a szög a zsákból: „A Cs. Kir. katonai hatóságokkal való érintkezésiben a községek saját nyelvüket, a törvényhatóságok s ezek hivatalai lehetőség szerint a német nyelvet használják".37 Tehát az osztrák jogar alatt, „a gleiche Beknechtigung" újabb kiadásáról van szó. Itt is nyilvánvaló, hogy az egész látszólagos egyenjogúsítás Bécs kezében csak eszköz a magyar vezetőosztállyal szemben, hogy az azután szószerint engedjen a negyvennyolcból. 1867-ben pedig Ausztria kiszolgáltatta a magyar uralkodóosztály kénye-kedvére a „negyedik egyenjogú nemzetet". Az 1861. országgyűlésen már erősen megmutatkozott a magyar vezetőosztálynak az a törekvése, hogy saját nemzeti önállóságát nem a többi nemzetiségekkel összefogva, nem Ausztriával szemben, hanem éppen a többiek rovására és ezért cserébe Magyarország függetlenségének jórészét áruba bocsátva, — viszonylagos önállóságát a kiegyezés alapján szerezze meg. Az 1861 -i országgyűlés 36 Idézi Kemény G. Gábor- ,,A magyar nemzeti kérdés története." I. rész, 61. old. 37 U. o. 61. old. (Kiemelés cikkírótól.) 19*
