Századok – 1948

Gerőné Fazekas Erzsébet: Az 1849-es és 1868-as nemzetiségi törvény összehasonlítása a történelem haladó erőinek szempontjából 283

gebőné fazekas ebzsebet hogy az úgynevezett „Balkánfederációnak" semmi köze sincs ahhoz a kossuthi koncepcióhoz, amely a „függetlenségükért küzdő kis népek szövetségét hirdette a reakciós hódító nagyhatalmak ellen", a nemzetek egyenjogúságának elismerésével pedig lényegében a sovinizmus ellen vette fel a harcot. Ellenben Kossuth elgondolásának a mai viszonyok közt igenis megfelel, hogy Magyarország, a többi népi demokratikus országokkal egyetemben, a szabadságszerető népek függetlenségét védelmező szocialista Szovjetunió barátságához és szövetségéhez ragaszkodjék a hódító imperialista hatalmak ellen. Ami Kossuth tervezetében magának a nemzetiségi kérdésnek megoldását illeti, ez magán viseli az 1849-i nemzetiségi törvény, illetve az ezt megelőző „projet de pacification" elgondolásait, amikor elismeri: a) Minden község maga határoz hivatalos nyelve fölött. E nyelven fognak folyni szóbeli tanácskozásai, készülni jelentései és levelei a megyefőnökhöz, kérvényei a kormányzóhoz és diétához. Minden község maga szabja meg azt is, hogy iskoláiban melyik legyen a tannyelv? b) Minden megye szótöbbséggel dönti el, hogy a közigazgatásában melyik nyelv használtassák? E nyelven fognak folyni a szóbeli tárgyalások, szerkeszttetni a jegyzőkönyvek." „ . . . A következőkben Kossuth már tovább is megy, mint a ,projet de pacification', mert itt! leszögezi, hogy ugyanezen a nyelven fognak folyni" a levelezések a kormánnyal. A kormány viszont e nyelven válaszol s fogalmazza minden rendeletét. c) A parlamenti tárgyalásoknál minden képviselő tetszés szerint használhatja az országban dívó nyelvek bármelyikét." Tehát Kossuth túljutott úgy a 49-es nemzetiségi törvény, mint a „projet de pacification" azon kikötésén, hogy az ország diplomatikai nyelv a magyar legyen. Itt a nyelvhasználat teljes szabadságára alapított közigazgatási autonómia egy bizonyos formája jelentkezik. Ez ugyan nem következetes elgondolása a területi önkormányzatnak, de mindenesetre jelentős lépés előre ebben az irányban. Meg kell azonban mondanunk, hogy Kossuth az ú. n. „kulturális autonómiának" egy formájával is átszőtte a nemzetiségi kérdés megoldását: ,,e) Az ország lakói szabadon egyesülhetnek, nemzetiségük érdekében nagy nemzeti egyletekké (consortii), szervezkedhetnek kényük-kedvük szerint, s tarthatnak kisebb-nagyobb gyűléseket, időhöz kötött értekezleteket vallási ügyeik elintézése végett. Egyszersmind választhatnak maguknak nemzetiségi főnököt, akit vojvodának, hospodárnak vagy más effélének nevezhetnek. f) Templomaik és iskoláik fölött intézkedést a nemzetiségi egyletekre bízhatják, szabadon választva főpapjaikat, címezve ezeket patriarchának, metropolitának vagy más effélének.