Századok – 1948

Vörös Károly: A választójog kérdése a bányavidékeken 1848-ban 266

268 i. tótii zoltán és erdélyi románság, éspedig elsősorban a politikailag szerinte legfontosabb értelmiség megnyerésével. A román parasztság mindenekelőtt papjára hallgat. Szemere ezért már május 28-án elhatározza, hogy ezek megnyerésére helyezi a fősúlyt és a szegénysorsú papságnak közpénztárból nyújt segítséget.4

1

Br. Perényi Zsigmond ugocsai főispánnak, a kolozsvári úniós országgyűlésen a kormány biztosának adott utasításaiban írja: „De csaknem legtöbb gondot, kíméletet, ápolást igényel az oláh nép. Ezt meg kell nyernünk. Most szendereg, nem mondhatjuk a mienknek, a fölébredés pillanatára vigyázzunk. Ezt kell magunknak biztosítanunk. Ha még e népfajjal is küzdenünk kell, fennmaradásunk még kétségesb. Papjait kivált és előkelőit — ezek kevés számban vannak —, meg kell nyernünk. A jogos érdekeket, ha áldozattal is, ki kell elégítenünk. Addig is, amíg oláh lapot mi indíthatnánk, a meglévővel szövetségre kell lépnünk. A nemzetiség kérdése lehetőleg illetlenül hagyassék, sőt biztosítani kell azon egy fentartás mellett, hogy az országlat a nyelvtarkaság által lehetetlenné ne tétessék. Különös figyelmet érdemel az oláhok gravitatiója Oláhország és azon alsó fejedelemségek felé. Ettől meg kellene óvni a mi oláhainkat. Ha itt szabadság és jóllét várakozik rájok, felénk fordulnak, hozzánk szítanak, különben nem. Későfn] ha járunk, mindent elvesztettünk. Szükséges a kitűnő elméket megnyerni és a népszerű férfiakat. Közvetlen ismeretséget kell velők kötni. Most még van a szövetségnek alapja, ha mindent e nélkül megnyertek, föltételeket többé nem fogunk szabhatni. Erdélyből talán könnyebb lesz megismernie az oláhországi viszonyokat is. Szükség, hogy az aldunai tartományok ügyeibe befolyásunk legyen. A kormány alkalmasint küld ki oda egyént, ki megszerezze a hely színén a viszonyok kellő ismerését. Nem ellenzi azonban [ez a körülmény], hogy ön is odáig terjessze munkásságát, és különösen tudást szerezzen a csángó magyarokról, kik a Bánátban kincstári birtokon megtelepítethetnének. Természetesen ezen kiköltözés az illető fejedelem megegyezése nélkül nem fogna mehetni."4

2 „Az oláhokat meg kell nyernünk . . írja újra Perényinek június 2-án — ben a hazában és kün, e szövetségben erős támaszunkat lelendjük."4

3 Mikor, különösen Wesselényi sürgetésére, a kormány br. Vay Miklóst küldi ki Erdélybe teljhatalmú kormánybiztosnak, Szemere június 21-én így körvonalazza felfogását a román kérdésben: „Hozzájuk járul az oláhok ébredése. Külön nemzetiséget, külön képviseletet, talán külön országdt akarnak. Hatalmas számra nézve, 41

Századok, 1915. 255—7. 43

OL Belügy, elír. 36 : 1848. 43

i/o. 2)12 : 1848.