Századok – 1948
Ember Győző: A Honvédelmi Bizottmány 150
a választójog kérdése a bányavidéken 1848-ban 171$ Ezen szomorú esemény újabb bizonylata annak, mit tegnap 301. sz a. jelentésemben kifejtettem, hogy az oláh földművelő, és bányász elemet egybeforrasztani hosszabb ideig nem sikerülend. Az egyetértés végképeni felbomlása a bányahelyek végveszélyét is vonandja maga után, s azt megakadályozni csak azon egy út van fönn, hogy a bányahelyek külön választó kerületet alkotván érintkezésük a körüllök elözönlő oláh tömeggel elmellőztetnék. Illy értelemben nyilatkoznak a köz oláhok is „Válasszatok, úgymond, ti a kit akartok, mi is választjuk a kit mi akarunk." Azon bányavárosokat, mellyek még a közelebbi napokban veendettek volna részt a képviselő választásban, ezen elvből oda utasítám, hogy a lakosságot a választásbani részvételtől visszatartsák, nehogy az eddigiekhez hasonló és következéseiben kiszámíthatatlan káros jelenet idéztessék elő."4 1 A bányatisztviselők és a kispolgárság mozgalma fellát kudarccal végződött. Elvben megkapták ugyan a választójogot, gyakorlatban azonban nem tudtak eredményt elérni. A minisztérium még egy választást nem volt hajlandó engedélyezni és Gränzenstein újabb feliratára a választási harcok méla epilógusaként a minisztériumban már csak ennyit jegyeznek fel: „A kerületezés körül teendő változásoknál adatul szolgáland."42 Az értelmiség és a kispolgárság még csatát vesztett a nemesi vármegyével szemben, de a harcban a megye is — igaz, más ellenféllel szemben — vereséget szenvedett: mind a 6 mandátumát elvesztette. Az igazi győztes — bár az események folyamán egyszer sem szerepelt — a bányákat bérlő kapitalista bányapolgárság voll. A megye az ő számára is veszedelmessé válható bányatisztviselőket buktatta meg, a román vezetők viszont ugyancsak a bányapolgárság számára buktatták meg a megye hatalmi törekvéseit. A délmagyarországi ügyet azzal a tanulsággal zárhatjuk le, hogy a táblabírák minden törekvése uralmuk konzerválására éppen ellenkező eredményt ér el. A délmagyarországi módszerekhez hasonló eszközökkel kísérletezett a megyei nemesség a Felvidéken is, — bár sokkal kisebb méretekben, és elszórt esetekben. Az egyik ilyet maguk az érdekeltek, Dobsina városka lakói mondják el a belügyminisztériumhoz intézett panaszos beadványaikban: ,,A megyék követválasztó kerületei s ezek főhelyei törvényszerint a népesség száma s a választók könnyebbsége szerint lennének megállapítandók. És midőn a kisebb sz. k. városok főhelyekké különösen is kijelölvék, — ez a törvénynek egyetemes útmutatása arra, hogy népesebb városok, ha egyébiránt 41 O. Lt. BiiM. 1848., orsz. 2. kútf. 437. sz. 42 O. Lt. BiiM. 1848., orsz. 2. kútf. 436. sz.
