Századok – 1948

Ember Győző: A Honvédelmi Bizottmány 150

a választójog kérdése a bányavidéken 1848-ban 171$ olyan magyarázatra, mely a fizetést élvező állami vagy magánalkalmazottakat, tehát a szegény értelmiséget zárja ki a választójogból). Végül pedig a cenzus meghatározásánál már a bevezetésben nyomatékosan hangsúlyozott azon kitétel, hogy választó „sem atyai, sem gyámi, sem gazdai hatalom alatt" nem lehet, szintén a nemesség befolyását igyekezett biztosítani az új parlament megválasztásánál. Ezzel a kitétellel — többek között — az ipari munkásságnak még a cenzust esetleg elérő rétegét is kizárták a választójogból. Megmaradt azonban továbbra is a bocskoros nemesség választójoga és kénytelenek voltak a rendek bevenni az alkotmány sáncai közé a nemnemes értelmiséget! az ú. n. honoratiorokat is. A birtokos nemesség számára — a deklasszálódott nemesi származású értelmiséggel együtt — kétségtelenül ezek a legveszedelmesebbek. Ez a forradalom plebejus szárnyának legaktívabb rétege, s főleg ott félelmetes, ahol — mint Pesten — könnyen forradalmasítható rétegek — zsellérek, ipari munkások — állnak mögötte.3 A választójogba szintén beengedett kispolgári rétegek már kevésbbé veszélyesek; a parasztságnak választóképes rétege eltekintve attól, hogy maga is a 1'alu módosabb rétegét képviselte, a volt földesúri hatalom, megyei közigazgatás, papi befolyás és nem utolsó sorban csekély politikai öntudata révén aránylag könnyen kézbentartható volt. A választójogi törvény azonban nem azt jelentette, hogy a birtokos nemesség az alkotmány sáncain most már belül került rétegeket szövetségesének tekinti. Ellenkezőleg, minden lehető alkalmat megragad arra, hogy e számára megbízhatatlan rétegeket — elsősorban az értelmiséget és kispolgárságot — a törvény végrehajtása során kiszorítsa a választójogból. A 48-as forradalom polgári természetéből következik viszont az, hogy éppen ezek a polgárosodó vagy máris polgárosult rétegek követelik most leghangosabban politikai jogaikat és szállnak szembe ap

birtokos nemesség jogfosztó törekvéseivel. E törekvéseknek és az érdekelt rétegek védekezésének igen tanulságos példáját mutatják a bányavidékek. Itt u. i. egymás mellett találjuk az összes fényezőket: birtokos nemességet, városi patrícius polgárságot, értelmiséget, kistisztviselőket, kispolgárokat. (Amikor az alább közlendő, egykorú iratok a tisztviselők és bányaaltisztek mellett bányászokat és bányásznépet emlegetnek, többnyire kispolgári jellegű, földdel-házzal rendelkező rétegről van szó.) És megtaláljuk végül — fenyegető háttérként — a bányamunkások rosszul fizetett, fokozottan kizsákmányolt és — mint a selmeci bányászok példája is mutatja — lázongásra hajlamos tömegeit is. A legélesebb választójogi küzdelem a délmagyarországi bányavidéken keletkezett. Ennek megértéséhez azonban mindenekelőtt az előzményekkel kell tisztába jönnünk. * Révai J.: Marxizmus, népiesség, magyarság. Bp. 1948. 86. 1.