Századok – 1947

Ismertetések - Gárdonyi Albert: A hétszázéves Budapest. Ism.: M–ó. 297

298 » ISMERTETÉSEK 298 felfogásáról van szó, melyet a multszázadvégi jogászok (nem is történészek) vallottak, élükön Timon Ákossal. Ha a szerző vette volna a fáradságot az utolsó évtizedek magyar irodalmának áttanulmányozására, meggyőződhetett volna arról, hogy az általa kifogásolt romantikus elképzeléseket a magyar történetírás már régen megcáfolta. D. többször hivatkozik az alábbi sorok írójának 1941-ben, a Szent Korona-eszme történetéről írott munkájára. Ebben a könyvben a teljes forrásanyag felhasználásával éppen azt mutattam ki, hogy a timoni elmélet tarthatatlan, amit különben már 1931-ben is megírtam, egy abban az időben nagy vitára alkalmat szolgáltató tanulmányban (Jogtörténetírásunk új útjai. .4 magyar történetírás áj útjai c. gyűjteményben). A könyv irodalmi utalásait, különösen a nem magyar nyelvű irodalomra vonatkozólag Draganu át is veszi, a nélkül, hogy a tanulmány eredményeit figyelemre méltatná. D. helyteleníti, hogy a magyar történetírók szentnek mondják a koronát. Szerinte azért nevezik így, mert Szent István a pápától kapta, ami pedig — mondja —. nem igazolható. A korona-eszme szempontjából teljesen mellékes, liogy a szentnek tartott korona valóban Szent Istváné volt-e, és valóban a pápától kapta-e, ahogy a cseh korona-eszme szempontjából is mellékes, hogy milyen koronához fűzték a korona-gondolatot. Ahogy egy szlovák tudós, Josef Karpat rámutatott erre, a cseh koronát a XIII. századtól kezdve nevezték szentnek, még pedig azért, mert misztikus erőt tulajdonítottak neki, melynél fogva a király az egyházi szertartásban, a koronázásban, megkapta a hatalma gyakorlásához szükséges isteni kegyelmet (Corona Regni Hungáriáé v dobé Arpadovskej. Bratislava 1937, 47. 1.)" D. módszere a következő: említett könyvem adatai alapján egyenként megcáfolja Timon Szent Korona-tanának állításait, ugyanakkor pedig a magyar történettudományt elmarasztalja, hogy ma is ezeket az elveket vallja. Ugyanígy azt a multszázadi romantikus elképzelést, hogy a magyar alkotmányfejlődés egészen egyedülálló sajátságokat mutat föl, így аИ, hogy a Szent Korona egyedül Magyarországon perszonifikálja az államot, hogy egyedül a magyar alkotmány volt közjogi szellemű, hogy a Szent Korona organikus felfogásával a magyarság politikai nézetei megelőzték volna a nyugati fejlődést stb. Szintén az én könyvemből vett adatokkal bizonyít, persze mint saját érveivel, az „elmaradt" és a „romantikus" magyar történetírás ellen. Könyvemben rámutattam arra, hogy amikor а XIX. század utolsó évtizedeiben, a dualizmus korszakában a magyar Szent Korona tana kialakult, a koronának, mint a területi egység szimbólumának nem tulajdonítottak semmilyen jelentőséget. Ennek magyarázata az, hogy Magyarország akkor történeti határainak teljes birtokában volt. Pedig a korona-eszmének Európaszerte ez volt legrégibb és legáltalánosabb vonása. Míg D. más részeknél minduntalan utal az európai analógiákra, itt megfeledkezik keresésükről, holott az angol, a cseh és a lengyel korona-eszmékkel kapcsolatban számos ilyen kínálkoznék. A corona regni Bohemiae a cseh birodalmi terület védője, az államterület integritásának képviselője volt. A corona regni Poloniae is a lengyel birodalom oszthatatlan egységét fejezte ki. D hosszasan bizonyítja, hogy a modern felfogás szerint az állam nem tulajdonosa a területnek, mintha ennek ellenkezőjét magyar részről valaki is állította volna. Könyvemben én is csak arról szólok, hogy a korona Magyarországon, főként a középkorban, a területi összetartozás, az integritás szimbóluma, és utalok arra, hogy a középkori gondolat a későbbi századokra is átöröklődött. Különösen kifogásolja D., hogy a Szent Korona Magyarországot, és a XVI. század közepe óta különálló Erdélyt összekapcsolta. Ahisztorikus gondolkodással nem tarthatja elfogadhatónak az erdélyi rendek megnyilatkozását a koronához való ragaszkodásukról, mert a románok (akik a magyarság zömével együtt a jobbágysághoz tartoztak) nem voltak képviselve az erdélyi országgyűlésen (56. 1). Ezek szerint egy rendi országgyűlés véleménynyilvánítását sem fogadhatjuk el kora gondolkodásának bizonyítékául. Könyvének a végén a tudományos értekezésből politikai vágányra érkezünk és a szerző azt bizonygatja, hogy egyedül a nemzeti állam lehet az emberi szervezet ideális formája és ennek kialakulását nem akadályozhatja \