Századok – 1947

Ismertetések - Gárdonyi Albert: A középkori Buda határai. Ism.: M–ó. 296

296 » ISMERTETÉSEK 296 Hiánya tárgyául, abból a tételből indul ki, hogy a város első lakói V. István király német telepesei voltak s hogy a magyarság csak a középkor végén települt meg a város falain belül állandó lakosságként. M. szép okfejtéssel mutatja be ennek az előre felállított tételnek valótlanságát. Megállapítja, hogy — az erdélyi szász lelépesvárosoktól eltérőleg — Kolozsvár nem falusias tellep megnövekedése által lett várossá (mint például Szászváros vagy Beszterce), hanem Déshez vagy Tordához hasonlóan, eredelileg a magyar király ispánjának volt a székhelye. Szó sincs arról, hogv V. István előtt lakatlan lett volna! A középkori határjáró oklevelek tanúsága szerint, a lakosság többségében magyar volt. Elvi jelentőségű megállapítása az is, hogy a „hospes" szó a XIII. század eleje óta nem nemzetiségi hovátartozást fejez ki, csak általában szabad telepest jelent. Az 1316. évi kolozsvári kiváltságlevél „hospites et Saxones" kitétele világosan különválasztja a lakosság eme két rétegét, a szabad magyar telepeseket és a szászokat (akik természetesen szintén szabad telepesek). Megállapítja M. azt is. hogy a tatárjárás utáni kor számos, nem feltétlenül előkelő származású „comes" címet viselő személyei, aminők kolozsváriak közt is akadtak, s akiknek társadalmi helyzetét illetően sok vita folyt a történetírásban, eddig fenntartott királyi jogok haszonélvezői, akik bizonyos réteg felett örökös jogon bíráskodtak. A dolgozat legszebb lapjai azok, ahol a középkorvégi kolozsvári patríciuscsaládok életformáját mutatja be. Rámutat arra. hogy nyugati analógiák alapján nálunk is elterjedt az éles nemes—polgár szembeállítás, mintha egész világ választaná el a középkori birtokos nemest a városi polgártól. Ez némileg igaz lehet az iparos Nyugat-Európában —• állapítja meg M. —, de nem a középkori Kárpátmedencében. A XIV—XV. századi vagyonos kolozsvári polgár életformáját tekintve, inkább földesúr, amint maga a város is az. A polgárt — mégpedig a magyar- és németnyelvűt egyaránt — a környékbeli falusi nemességgel a rokonság szoros szálai fűzik össze. Bebizonyítja M. azt is, hogy teljességgel tarthatatlan Lang azon állítása is, hogy a középkori ' Kolozsvárt csak a külvárosokban laklak magyarok, mint afféle beszivárgó, szegény elem, Lang ezt semmivel sem tudja igazolni. Ellenkezőleg. minden városrészben vegyesen, egymással elkeveredve laktak a magyarok és németek. A fennmaradt személynevek bizonyítják, hogy a városi tanácsban is körülbelül egyenlő számban ültek magyar és német nemzetiségű tanácsurak. Lang könyve címében hangoztatott „nemzetiségi harc." jelentéktelenné törpül, ha összehasonlítjuk a középkori cseh vagy lengyel földön általános, gyakran véres összetűzésekben kirobbanó szláv-német ellentéttel. Túlzás tehát ezt a kérdést úgy megközelíteni, ahogy Lang tette, s nemzetiségi küzdelmet keresni ott, ahol a valóságban csak családi-társadalmi és főleg gazdasági okokból eredő súrlódások fordultak elő. A szép tanulmánynak csak egy fogyatkozására mutathatunk rá: nevezetesen, hogy szerzője' várostérképpel nem egészítette ki, amely a városhatártérkép mellett a rekonstruálható utcahálózatot is bemutatta volna. BÉLAY VILMOS GÁRDONYI ALBERT: 'a KÖZÉPKORI BUDA HATÁRAI. Budapest 1045, Fővárosi Múzeum 15 1. 4°. (1. tanulmánya gazdag dokumentációval mutatja ki, hogy a középkori Buda határai oly szűkre voltak szabva, liogy, a lakosság csak polgári foglalkozásokban találhatta meg megélhetési forrásait. Eredetileg a város- csak » Várra és közvetlen környékére szorítkozott, délen a várfal már az akkori Kispest (Kelenlöld) határaival érintkezett, északon a inai Császárfürdő helyén feküdt Felhévíz határolta, nyugat felé legfeljebb a Naphegyig és a mai Délivasút környékéig terjedt. A középkor folyamán Kelenföld és Felhévíz Budába olvadtak s 1469-ben Mátyás király Sasadot is Budához kapcsolta, miáltal Budaörs és Budakesz közvetlen szomszédai lettek. A mai Lipótmezőn állt Nyék falu területe már csak a török korszak után vált Buda részévé. M ó.