Századok – 1947

Ismertetések - László Gyula: A honfoglaló magyar nép élete. Ism.: Fettich Nándor 281

286 ISMERTETÉSE К volna, hogy a második ásatás összes képein korrekt az árnyékvetés, az első ásatás adatai pedig egyhangúan azonosak a második ásatáséival. Így azt is meg lehet érteni, hogy mért nem akarta elismerni szerző a két ásatási terület összetartozását és mért tételezett fel Kenézlőn, a Fazekas-zug dűlőben, ugyanazon a gabonaföld-táblán két különböző temetőt ugyanabból a korból, annak ellenére, hogy Jósa meg is mondja jelentésében, miszerint a temető feltárását nem fejezhette be és hogy a temető nyugat felé még folytatódhat (i. m. 306. 1.). L. tehát a temető helyzetképét megváltoztatta. Fzzel tovább foglalkoznunk felesleges. A Csallány Gábor által feltárt gádorosi temetőnél ugyancsak a tájolással kapcsolatosan van szerzőnek kilogása. Szerinte a negyedik sír „pontosan" kelet-nyugati irányban fekszik. Valójábap az összes sírok kissé északkelet felé vannak berajzolva, csupán az égtájak jelzése kissé messzebbre esik a sírok jelzésétől, ezérl csak felületes nézésre lehet „pontosan" kelet-nyugati irányt látni bennük. A szeged-bojárhalomi temetőn is ugyanezt az északkeleti irányú elhajlást találjuk (151. o.), tehát Csallány térképét elég hűnek kell elfogadnunk. Legfeltűnőbb azonban a hencidai temető tájolásának önkényes megváltoztatása, mert ezt a temetőt egyfolytában tartó ásatással teljesen sikerült kimeríteni. Azonkívül itt könnyű volt a valóságos helyzetet utólagosan ellenőrizni, mert a temető a széles megyei úl területére is benyúlik. Viszont ennek az útnak észak-déli fekvése (Hencida—Konyár-szakasz) minden térképről jól leolvasható. L. mindezek ellenére 90 fokkal változtatta meg az irányt. „Észak" helyére „Nyugat"-ot tett (159. 1., 18. kép), holott bármely részlçtese'bb közigazgatási térképről könnyen ellenőrizhette volna, hogy a Hencidáról Konyárra vezető út nem nyugat felé halad, hanem északra, mert Konyár maga is északra fekszik tőle. A hencidai temető ismét cáfolata a „nagycsalád"-elméletnek. Itt ugyanis össze-vissza vannak a férfi- és női sírok minden rendszer nélkül. Az antropológiai anyag is zavaró az elméletre, mert még homo nordicus jelleget mutató egyének is szerepelnek benne föltűnő számban. L. erre csak azt a magyarázatot találja, hogy „a hencidai magyarok a környéknek talán gepidával keveredett s esetleg elszláVosodott avarságára telepedtek rá" (161, 1.). Még ugyanezen oldalon olvassuk azt a megállapítást, hogy „minden temetőben középtájon l'an a leggazdagabb sír. .." Hencidán azonban a leggazdagabb sír (5. sz ) a lemetö széle felé feküdt. Már az is felborítja az elméletet, hogy Hencidán gazdag férfisír nem voll, hanem csak két gazdag női sír (1. és 5. sz.). Szárnyakról pedig beszélni sem lehet. A temetők értelmezésénél tehát L. az eredeti felvételezések adatainak megváltoztatásától sem riadt vissza, ha elmélete megkívánta azt. Kisebb ponlatlariságok. emberi tévedések minden munkába becsúszhatnak. Ásatásnál mindenki tapasztalhatta ezt saját magán (például a keceli temetőnél valószínű a pontatlanság). Azonban javításokat, átalakításokat az eredeti adatokon — égy bizonyítandó elmélet kedvéért — a legszélesebbkörű ellenőrzéssel sem szabad tenni. Nincs az a legnemesebb cél, amely az ilyen eljárást előre megkívánhatja vagy utólag igazolhatja. Mindezek után a lemetők tanulságainak összefoglalásában különösen hat a szerzőnek az a kijelentése, hogy „eddig tartózkodtam attól, hogy a temetőkben tapusztalt jelenségeket magyarázzam" (165. 1.). Mit várhatunk ilyentormán a továbbiaktól: a „néprajzi társadalomtörténet" segítségül hívásától? Az etnográfiai anyag felhasználásának bírálata kívül esik feladatom körén. Csak néhány kisebb-nagyobb régészeti hibát kell szóvá tennem a könyv további részében. — Az avarok sírjai rendszerint nem észak-déli irányúak, mint L. mondja (183. 1.), hanem északnyugat-délkeletiek (Arch. Hung. XIX, I—JI. melléklet; Hampel, Alt., II, 78.. 120. sk„ 139., 172., 257., 318, 329. stb. 1.). Az észak-déli irány a legnagyobb ritkaság. L. erre mégis belsőázsiai összetiiggéseket épít fel. — A szkíta népszámlálásnál „a nagy bronzüstbe" dobat egy-egy nyilat, hogy megjegyezhesse: „a magyar nyílhúzás is edényből törté<nikl" (143. 1.). Valójában Herod. IV. 81. szerint az összehordott nyílvégeket végül összeolvasztják és nagy bronzedényt öntenek belőlük. — A török település és ültetésrenilekkel egybevetve a magyar temetők térrajzait, ezt állapítja