Századok – 1947
Tanulmányok - MAKKAI LÁSZLÓ: A Csallóköz településtörténeti vázlata 109
A CSALLÓKÖZ TELEPÜLÉSTÖRTÉNETI VÁZLATA , 119 után a honfoglaló magyar törzseik elhelyezkedése, az ország megszállásának rendszere, az első állandó településmagok kialakulásának módja. A továbbiakban meg kell vizsgálni, hogy a törzsi rendszer bomlása milyen településtörténeti folyamatot indított meg s milyen szerepe volt ebben az erősödő központi hatalomnak. A keresztény királyság első századainak településtörténetéhez különösen két vonalon kell a kutatásokat megindítani. Az egyik a királyi megyeszervezet belső struktúrájának felderítése, a másik a település erővonalainak, a l'ontosabb útvonalaknak megállapítása. Ezzel párhuzamosan a birtokmegoszlás (királyi, egyházi, nemzetségi stb.) megközelítő rögzítésére is kísérletet kell tenni. Végül meg kell állapítani, hogy a királyi várszerkezet bomlása milyen településtörténeti következményekkel járt. így lehetne eljutni a magyar településtörténet másik nagy korszakának, a török korszaknak kezdetéhez. Ennek az egész kutatásnak a gerincét a helynévtipológia képezheti. Mielőtt azonban a tulajdonképeni településtörténeti kutatás * megindul, szükség van a három legfontosabb segédtudomány, a földrajz, a nyelvészet és a régészet hozzájárulására. A földra jztudomány mindenekelőtt a fizikai földrajzi helyzet rekonstruálása által segíthet, amire már történtek is — sajátos, csak elszórt — kísérletek. Ha azonban legalább olyan földrajzi alappal rendelkezhetünk az egész országra vonatkozólag, mint amilyent Kogutovitz a Dunántúlra és a Kis-Alföldre vonatkozólag kidolgozott,2 a kutatás megindulhat s a részleteket már a történészek munkája segíthet azután kitölteni. A másik fontos földrajzi előmunkálat lenne a magyar falutípusok megállapítása és rendszerezése. Ezen a téren igen nagyok a hiányok s a településtörténeti kutatás egyik leglényegesebb területén nem tud előrehaladni, amíg ez az előmunkálat nem készül el. A nyelvészettől az eddig is szép számban nyújtott etimológiák és hangtörténeti vizsgálatok mellett mindenekelőtt a régi magyar személynevek corpusát várjuk. Tudtunkkal ez a munkálat már előrehaladott stádiumban van. A régészet hozzájárulása igen sokoldalú lehet. Leginkább arra van szükség, amit László Gyula Erdély Szent István előtti településtörténetére vonatkozólag mintaszerűen elvégzett:3 a különböző korok lakott területeinek és a települési erővonalaknak a kielemzése. További jelentős régészeti feladat lenne a középkori magyar települési típusok megállapítása. Ebben az irányban is történtek már ígéretes kezdeményezések. Ha e három segédtudomány elvégzi a reá háruló fel-' adatot — s ez a feladat nem kíván lehetetlent —, belátható időn belül elkészülhet a magyar középkor településtörténetének vázlata, mely maga fogja azután a további kutatás irányvonalait ki jelölni. Talán szükségtelen itt rámutatni arra, hogy egy ilyen településtörténeti áttekintés mit jelentene az egyetemes magyar történetírás 2 Kogutovitz Károly: Dunántúl és Kisalföld 2 k. Bp. 1934. 3 László Gyula: Erdély településtörténetének vázlata Szent István koráig. Kolozsvár 1943.'