Századok – 1947

Tanulmányok - MAKKAI LÁSZLÓ: A Csallóköz településtörténeti vázlata 109

1 14 MAKKAI LÁSZLÓ keletkezett, viszonl a legszívósabbnak bizonyult s a XVI. században már szinte egyedül divatos magyar hely névadási mód volt. Ugyancsak a XIII. század elején jött divatba, de egy évszázad alatt kifutotta magát a falu templomának védőszent jére utaló helységnévtípus (Szentpál, Szentgyörgy, Szentkirály, Keresztúr stb.). Ez a típus szintén nyugateurópai, mégpedig elsősorban latineurópai eredetű. Francia-, Spanyol- és Olaszországon kívíil csak Dél-Németországban és Magyarországon terjedt el. Teljességgel ismeretlen a görögkeleti vallású népeknél (így a románoknál is), sőt a római katolikus szlávok közül is csak a szlovéneknél, illetőleg a horvátoknál és a szlovákoknál van meg, előbbieknél nyilván német, utóbbiaknál magyar hatásra. Magyarországon az oklevelekben körülbelül az összetételes típussal egvidőben bukkan fel, viszont az egyházashelyeknek a pápai tizedszedők által 1.334 körül készített összeírásában az idetartozó helységnevek szinte teljes számban szerepelnek. kialakulásuk tehát ekkorra véget ért. Megjegyzendő, hogy a középkori Magyarország két jelentős német népcsoportjának települési területén, a Szepességen és az erdélyi Szászföldön ez a helységnévtípus úgyszólván ismeretlen, a típus közvetítőinek tehát nem tekinthetjük a helyi németeket. A helynévpárok. Ahol több nép él együtt, ott az egymás nyelvéből kölcsönzött helyneveken kívül rendesien helynévpárok, néha helynévbokrok is akadnak, melyeknek minden tagja más és más nép nyelvéből származik. A helynévkutatásban ezek mint párhuzamos, illetőleg kettős nevek szerepelnek, a szerint, hogy az egyes népek ajkán élő változatok egymásnak értelmileg megfelelnek (pl. Prépostfalva Probstdorf), vagy más és más jelentésük van (pl. Leses ^ Schönberg). Már régen felismerték azt, hogy ezeknek a helvnévpároknak, különösen a párhuzamos helységneveknek nagy jelentősége van a településtörténet' számára, de ennek a. jelentőségnek helyes értékelését a legutóbbi időkig téves elméletek akadályozták. A német helynévkutatók feltételezték ugyanis, hogv a párhuzamos helynevek közül az egyik változat a másiknak lefordítása útján keletkezik, és pedig úgy, hogy vagy a későbben érkezett nép fordítja le s alakít ja át • a maga helynévadási szokásához az őslakosság helyneveit, vagy —• mint újabban felvetették — az őslakosság maga végzi el ezt a müveletet, mikor már a jövevényekkel való sűrű érintkezés következtében a kétnyelvűség állapotába került. A fordítási elméletiek lényege ezek szerint az, hogy a párhuzamos helynevek különböző nyelvi változatai különböző korokban keletkeztek, tehát a későbbinek feltételezett változat tulajdonképen az átvett helynevek kategóriájába tartozik. Ebből az következik, hogy a párhuzamos helyneveknek nemcsak hogy nincs az átvett helynevekénél értékesebb településtörténeti tanulsága, hanem még külön nehézséget jelent kielemezni azt, hogy melvik változat az eredeti helynév és melyik