Századok – 1945-1946

Tanulmányok - INOKAI TÓTH ZOLTÁN: Tuhutum és Gelou. Hagyomány és történeti hitelesség Anonymus művében 21

TUHUTTTM ÉS GELOÜ 41 gait megállapíthatjuk, hogy a honfoglalás elbeszélésének egy olyan szövege is létezett, amelyet Anonymus és a húntörténet sízerzője egyként használtak. Anonymus a Szvatopluk-váltoíatot a Marót-változatlal elegyítette, de mindkét nevet a Salanus névvel cserélte fel; a leírást pedig tekintélyesen kibővítete, elég pontosan követve azonban a minta motívumait. Az eredeti hagyomány a hódítást kettős ritmusban: egy dunáninneni és egy dunántúli harcban foglalta össze. A Szvatopluk-hagyorrány is ismerte eredetileg ezt a kettős ritmust,, az egyik Szvatopluk halálára vezetett (XIV 28), a másikat egy rokon vívta meg (K 26), s ez a kettősség tükröződik a bún történetben is (K/XIV 8—9). Bár a tiszai motívum nyomai itt-ott még megcsillannak (c. 8, 10, 11.), a krónikák elbeszélése egészen dunai jellegű. Figyelemreméltó, hogy XIV 28 csak egyetlen összetűzésről tud, mely Szvatopluknak a Dunába fulladásával végződik és K-nál nem található meg; viszont К 26 a krónikákból hiányzik. A különbségeknek az az oka, hogy XIV és К értesülései, bár általában egybevágóak, mégsem tökéletesen azonosak. К 26 forrása a honfoglalás csataleírásának egy a húntörténet keletkezése előtti formáját hozza, még a magyar gestában szerepeltetve azt, míg a húntörténet szerzője és az ő nyomán XIV ezeket a motívumokat a hún gestába helyezte el, s így ez a magyar gestából kimaradt.30 Ez a részlet a Szvatopluk halála utáni, tehát a második csata leírását hozza, melynek jelenlétét a húntörténet előtti szövegben Anonymus igazolja; következésképen XIV 28 egyritmusú leírása a magyar gesta megsoványításának eredménye a hún gesta javára. Ezért a műveletért a húntörténet szerzője és nem XIV szerzője felelős. Anonymus sokkal nagyobb mértékben támaszkodik az élő hagyományra, mint elődje, ennek eredménye a Marót—Salanus-típusnak és a tiszai környezetnek előtérbe állítása és valószínűleg a reálisabb hagyomány rehabilitálása. Itt egyként megvan a dunáninneni, pontosabban a duna— tiszaköii csataváltozat és a dunántúli hódítás emléke. An. 39 ugyanazon tiszai csataleírást hozza, amelyet XIV 28, 8 és К 26, 8 dunai változatban igazolnak. An. 41 — típusként használva 39-et — ihegismétli azt egy Dunán túli, de nem dunántúli változatban: a Száva torkolatánál Belgrád környékén; de megvan Anonymusnál a dunántúli hódítás emléke is (46—47.). Ez utóbbi változatban éppen úgy a rómaiak az ellenfél, mint XIV 8—10-ben, annak a bizonyságát nyújtva, hogy már Anonymusnak is ismernie kellett egy kezdetleges hún gestát. Már Attila is a rómaiaktól foglalja el Pannóniát.31 Az alapelbeszélés sokszorosítását már ezen a táblázaton bemutattuk. Ügy hiszem meggyőző bizonyságát sikerült adni, hogy milyen következetes hűséggel alkalmazza szerzőnk a típust egyegy hasonló eseményre. De ugyanolyan nyugodt lelkiismerettel sokszorosítja típusát az író teljesen különböző események ábrázolására is. Az események fontossága, a szereplő személyek, helyek és körülmények, valamint a kitűzött célok változatai szerint a típust számos esetben hol nagyobb, hol kisebb, de mindig jelentős mértékben alkalmazza. Az új haza meghódításának hagyományos, majd az írásbeliségbe rögzített alapelbeszélése egyetlen főeseményre, egy duna-tiszaközi hódító csatára vonatkozik. Anonymus ezt az elbeszéléstípust honfoglalás előtti és alatti, történetileg teljesen független eseményekre alkalmazza; sokszor színes, első pillantásra az eredetiség benyomását keltő leírásokat ad, melyeknek lokális jólértesültsége sokszor élményszerű frisseséget képes nyuj-30

V. ö. Domanovszky: Kézai és a húnkrónika 113. 31

A XIII. századi húntörténet előtti húntörténethez 1. Macartney fejtegetéseit: Studies 214. kk.