Századok – 1945-1946

Hírek - A levéltárainkat ért háborús károk 313 - Új vezetők tudományos intézményeinknél 313 - A Magyar Történelmi Társulat közgyűlése 313

HÍREK 315 Amit a felsorolt óvóhelyeken nem lehetett elhelyezni, az a raktárhelyiségekben maradt. A lehetőséghez mérten ennek a védelméről is gondoskodni igyekezett a levéltár. A Veszprémbe szállított legrégibb anyagot 1945. január végén a nyilaskormány Ausztriába, Spital am Pyhrnbe vitette. A megszálló hatóságok jóvoltából azonban ez az anyag 1946. szeptember folyamán épen és hiánytalanul visszakerült Budapestre, s október 1-én a levéltár át is vette. A Bazilika altemplomában elhelyezett 1686-tól 1873-ig létrejött levéltári anyag, továbbá a főváros egyesítése után létrejött anyag (kivéve a katonai és illetőségi ügyosztály és mérnöki hivatal anyagát, valamint néhány kisebb sorozatot) teljes egészében épségben maradt, ami a tudományos kutatás szempontjából igen nagyjelentőségű. Ez az anyag a raktárhelyiségek elpusztulása miatt még nem volt visszahozható. Sajnos, a városházi óvóhely, valamint a levéltári raktárhelyiségek a földi harcok során kigyulladtak és a bennük tárolt anyaggal, valamint a berendezéssel együtt leégtek. Ez a veszteség a tudományos kutatásra nézve nem közömbös (népmozgalmi adatok, városszabályozás stb.), az elveszett adatok azonban részben pótolhatók más helyről (így pl. a mérnöki hivatal jelentései megvannak a mérnöki ügyosztályok anyagában). A fennforgó nehézségek ellenére a székesfőváros levéltára ma már a tudományos kutatás érdekeit teljes, mértékben biztosítani tudja a gondjaira bízott iratanyaggal kapcsolatban, annak ellenére, hogy a forrásanyag nehezebben hozzáférhető és a Letétgvüjteménybe való kiszállások számbajövö időveszteséggel járnak. MAGÁNLEVÉLTÁRAINK HÁBORÚS VESZTESÉGEI kétségtelenül a legnagyobbak. A hadműveletek, s az azokat követő anarchisztikus állapotok által okozott károkat a gondatlanság és nemtörődömség a legtöbb helyen teljes pusztulássá érlelte. A kár, amely magánlevéltárainkon keresztül a magyar történettudomány forrásanyagát érte, ma még teljesen felmérhetetlen. Ha mégis megkísérelnénk e levéltárak helyzetének felvázolását, akkor figyelemmel kell lennünk azokra a nehézségekre, amelyek e vonatkozásban adva vannak. Magánlevéltárainkról a legutóbbi időkig nagyon keveset tudtunk, mert rendszeres feltárásukat a magyar történettudomány sohasem tudta elvégezni. Az, ami kevés ezen a téren a mult század utolsó évtizedeiben a Történelmi Társulat vidéki kirándulásai és vándorgyűlései alkalmával történt, nem volt több kezdetleges tapogatózásnál, s ezek a feltárások sem a mai Magyarország területére vonatkoztak, hanem nagyobbrészt a Felvidékre, vagy más azóta elcsatolt területre. Az első világháború után az érdeklődés inkább a bécsi levéltárak államtörténeti anyaga felé fordult, s a vidéki munka elhanyagolódott. Megnehezítette a helyzetet a levéltártulajdonos családoknak a tudományos jellegű kutatás elől való erős elzárkózása is. Mindössze annyi történt e téren, hogy a harmincas években, amikor az Akadémia elhatározta a Csánki-féle történeti földrajz kiegészítését, az Országos Levéltár hozzáfogott a vidéki magánlevéltárak középkori anyagának lefényképezéséhez. Sajnos, a rendelkezésre bocsátott ai.yagiak sohasem tették lehetővé, hogy ezek a fényképezési akciók egy, az egész országot átfogó és a magánlevéltárakat minden szempontból figyelembevevő programra szerint hajtassanak végre. A fényképgyüjtemény azonban — és ezt éppen most, a pusztulás méreteinek kibontakozásakor kell megállapítanunk — mégis igen nagyjelentőségű, mert több olyan levéltár középkori okleveleit őrizte meg számunkra, amelyeknek eredetije már soha többé nem áll a kutatás- rendelkezésére. A magánlevéltárak mentési munkálatainak megkezdésekor azonban csupán személyi értesülésekre voltunk utalva vagy legfeljebb Zimmermannak 1890-ben kelt összeállítására támaszkodhattunk. Ami mármost a legfontosabb levéltárakat illeti, ezekről 1945 ősze óla a következőket sikerült megállapítani. A Dunántúl egyik legnagyobb és legértékesebb főúri levéltára, a herceg Batthyányi-Strattmann család körmendi levéltára nagyjából megmenekült. Anyagából hozzávetőleg három szekérre való pusztult el. A többi Körmenden van teljes rendetlenségben. A rendezés azon-