Századok – 1945-1946

Hírek - Tompa Ferenc† Nekr. Banner Jánostól 309

H'rbk 309 láttuk, enyhítette, hogy idevágó művé! (Az eskütéri római erőd, Pest város őse) még lapozgathatta. Kuzsinszky Bálint őrökében ő szerkesztette a Budapest Régiségei eímü tudományos évkönyvet. A terjedelemben is csúcsteljesítményt jelentő XIII. és XIV. kötet az ő idejében került ki a nyomdából. Ezek a kötetek is bizonyságai a magyarföldi régészet előbbrevitele érdekében kifejtett eredményes fáradozásának. SZILÁGYI JÁNOS TOMPA FEBENC (1893-—1945) Azon a veszteséglistán, amelyért a második világháború s ebben nem utolsó sorban Budapest ostroma tartozik a magyar tudománynak, Tompa Ferenc dr. neve is rajta van. Bombaszilánk okozta súlyos sérülés következtében történt megrendítő távozása szomorú veszteségét jelenti a mindig életerősebben kibontakozó magyar ősrégészetnek, vagy, hogy az ő tanításához hívek maradjunk: az östörténelmi kutatásnak. Ebben az egy kifejezésben benne van mindaz, ami Tompa Fereíic — hirtelen és időelőtt megszakadt — munkásságát jellemzi. Ö volt nálunk az első, aki az ősrégészetet tisztán őstörténetemnek tartotta. A Történelmi Társulatban — és más helyeken is többször — hangoztatott meggyőződése szerint, céljának tartotta az őskori művelődési problémák megoldását, hogy a kultúra képét s ezen keresztül annak hordozóját, az embert is megismerjük. Hirdette, hogy az ősrégészet nem az emberi kultúra mai felszínén mozog, hanem annak gyökeréig nyúl vissza és nemcsak a kultúrát akarja megismerni, hanem azon át a népet és végeredményében annak történetét. Vallotta, hogy a részekre bontó kutatás eredményeként megrajzolható kultúrkör alapja maga a nép, a nemzet s a kultúrkörök határai — amelyeket mint nemzetiségi, politikai határokat az ősrégészet megvonni igyekszik — ugyanazt a vonalat fejezik ki, amit a nemzeti államok határai jelentenek. Meggyőződése volt, hogy az ősrégészet nemcsak a művelődéstörténetet szolgálja, hanem ezenfelül az oknyomozó, őskori politikai történelemre is fényt akar deríteni. Éppen ezért az volt a véleménye, hogy a kőkorszak legrégibb szakaszától napjainkig egyforma fontosságú feladat elé van állítva a történetkutatás, semmit sem változtat az a körülmény, hogy írásos, vagy földből ásott történelmi emlékeket használunk-e fel kutatásainkhoz kútforrásul. Az itt — csaknem mindenütt saját szavaival — elmondottak adják röviden összefoglalva Tompa Ferenc ősrégészeti munkásságának elméleti alapvetését, amelynek a tárgy természetéből folyó módszereit alkalmazta és amelyet szintézisre törekvő dolgozataiban híven követett. Kisebb tanulmányai •— egy-egy lelőhely vagy éppen csak egy-egy lelet feldolgozása — módszeres előkészítések nagyobb, részben be sem fejezett munkáihoz. De már ezeknek értékelő eredményeinél is következetesen tör végső célja, a magyar föld őstörténelmének megírása felé. Ősrégészeti irodalmunkban senki sem beszélt előtte az újabb-kőkor stratigráfiailag is szétválasztható, egymásután következő kultúráiról, amelyeknek kronológiai egymásutánjában hozhatnak még változásokat az újabb kutatások, növelhetik az eddig nem ismert kultúrák számát az újabb eredmények, de Tompa Ferenctől sohasem lehet elvitatni, hogy bodrogkeresztúri ásatásával ezen a téren 0 tért erre az egyetlen helyes útra legelőször. Ez vezette a szalagdíszes kultúra magyarországi fácieseinek — ma erősen vitatott — felismerésére s ezzel indult el azon az úton, amely végeredményében — 25 év kutatásainak eredményeit felhasználva —, a bronzkori kultúránk eredetének és korszakainak tisztázásával, az egész magyar őskor kultúrkörök szerint felosztott történetének megismertetésére vezetett.