Századok – 1945-1946
Ismertetések - Joódy Pál: Máramaros vármegye 1749–1769. évi nemességvizsgálata. Ism.: Bélay Vilmos 285
ISMERTETÉSEK 285 A magyar akadémiai törekvések múltját, legalábbis a Bessenyeit megelőző időkre vonatkozólag, eddig Toldy Ferencnek a mult században megjelent értekezéséből ismertük. Cs. nemcsak az olt tárgyalt kérdésekhez szolgáltat újabb értékes adalékokat (az Országos Levéltár, a bécsi Staatsarchiv és a bécsi közoktatásügyi minisztérium levéltára anyagának felhasználásával), hanem a kérdést szélesebb perspektívába állítja be, időben és körben kiierjeszti és a szorosan vett akadémiai törekvések mellett a szervezett kutató és népszerűsítő munka egyéb területeit is (folyóiratok stb.) vizsgálatába vonja. Munkájának legértékesebb része az, amely Hell Miksának a bécsi akadémia megalapítására vonatkozó tervezeteit tárgyalja. Nemcsak azért tartoznak ezek ebbe a körbe, mert Hell magyarországi születésű és munkásságát is, mielőtt bécsi, udvari csillagásszá nevezték volna ki, részben Magyarországon fejtette ki, hanem azért is, mert tervezete szerint a bécsi akadémia a magyar tudományosságot is magában foglalta volna. Különösen nélkülözhetetlenné teszi Cs. munkájának ezt a részét az, hogy a rávonatkozó anyagot a Staalsarchivnak azóta, sajnos, elpusztult irataiból merítette. Cs. a tárgyalást a XVIII. század végéig, Bessenyei és Révai Miklós magyar nyelvművelő társaság alapítását célzó törekvéseiig folytatja. Fzek a tervek, tudjuk, éppen úgy eredménytelenek maradtak, mint a korábbiak. Száz esztendő erőfeszítései, tervezgetései után tudta csak a magyarság végre saját erejéből megvalósítani az akadémiát, amelyhez szerencsésebb népek uralkodói ajándékként jutottak. Addigra az európai tudományos társaságok fölbecsülhetetlen értékű munkásságot fejtettek ki a tudomány és ezzel az emberi haladás szolgálatában. Mire azonban a Magyar Tudományos Akadémia megvalósul, addigra már az akadémiák jellege megváltozik, a kutató munka és az utánpótlás nevelése ismét az egyetemek kezébe megy át. ГЧАРОШ ГЧАПД JOÓDY PAL: MARAMAROS VARMEGYE 1749—1769. EVI NEMESSÉG VIZSGALATA. Máramarossziget 1943, Szerző, 239 1. 8°. Nemesekben leginkább bővelkedő vármegyénk vezetőrétegének nagyobb része — az országos szokástól eltérőleg — idegen fajta: a keleti ellenségek ellen felhasznált harcos román kenézcsaládok leszármazottja. \z államalkotó nép fiai, a tiszamenti magyarok közt lényegesen kisebb a nemesség arányszáma. Az is későbbi eredetű: főleg az erdélyi fejedelmek exemptio-osztogatásának köszöni létét. A XVIII. század derekán lefolytatott országos nemesi vizsgálat máramarosi vonatkozású jegyzőkönyveit a vármegye levéltára őrzi. Az előttünk fekvő kötetben a megye főlevéltárosa -— maga is egy, az Anjou-korban harcos kenézből magyar nemessé lett család fia — közli e nemességvizsgálat eredményeit írásbafoglaló jegyzőkönyveket magyarnyelvű kivonatban. Nem céhbeli historikus, s ez meglátszik munkáján. A történetírói gyakorlat hiányáért azonban kárpótol nyilvánvaló tárgyszeretete és a megye nemes famíliáinak alapos ismerete. Müvével — mint előszavában mondja — elsősorban az érdekelt családok nemességigazolását óhajtja megkönnyíteni, tehát ezeknek a számára írta. A laikus olvasókra való tekintettel választotta a forráspublikálásban szokásos szószerinti közlés helyett az olvasmányszerű, kivonatolás formáját. Ahol szükségesnek vélte, logikusan módosítotla a fogalmazványszerű jegyzőkönyvek zavaros, ellenmondásokkal teli, hézagos részeit és sok helyt hozzáfűzte megjegyzéseit. Munkája ilyen módon sajátos középhelyet foglal el a forrásközlés és az értekezés közt. Kitűzött céljának így is megfelel. A szakember olvasó természetesen nem hallgathat el egy-két kifogást. Nagyon sok helyről hiányoznak a jegyzetek. Csak egy példa erre: minden család tárgyalása után felsorolja a „vármegyei és közéletben vezetőszerepet betöltő családtagokat^, mindennemű forrásmegjelölés nélkül. Kár, hogy a személy- és helynevek betűszerinti közlése helyett a ma használatos formát használja. A családokat abc-sorrendben tárgyalja, a sorrend azonban nem pontos. Kissé nagyobb gondossággal elkerülhetők lettek volna a meglehetősen nagyszámú sajtóhibák, melyek csak részben vannak korrigálva a kötet végén. Nem tudjuk, Mihályi János neve miért szerepel következetesen „Mihály" alakban?
