Századok – 1945-1946
Tanulmányok - ELEKES LAJOS: A dinasztikus elv a román államfejlődésben 147
A .DINASZTIKÜS ELV A ROMÁN ÁLLAMFEJLŐDÉSBEN 169 nem tartoztak oda, akkor utólag számot vessenek a tényekkel és a győztesnek bemutassák hódolatukat. Rendszerint így is történt. Mircea trónkövetelő 1511-ben azzal biztatta nevelőanyját, hogy hír szerint egész országa, bojár és paraszt rögtön meghódol, ha akár csak száz emberrel betör. Vlad Cälugär 1481 nyarán átmenetileg elűzte elődjét, fepeluçt, aki (mint később kiderült) a törökökhöz menekült segítségért; de az a tény, hogy „nem jött hír felőle", már elég volt arra, hogy „az összes bojárok és az egész ország" meghódoljanak Cälugärnak. Vlad Tepeç 1476 őszén kétszáz főnyi gárda élén maradt Havaselvén, miután magyar és moldvai közreműködéssel elűzte ellenfelét, Laiotä-ot (ki röviddel utóbb visszatérvén, megölte őt) ; s minthogy kezdetben sikerei voltak, nyugodtan írhatta a brassaiaknak, indítsák meg a kereskedelmet, mert „az egész Oláhország és az összes bojárok meghódoltak".44 A vesztes felet csak közvetlen hozzátartozói, személyes hívei, szűkebb kísérete és esetleg tanácsosai követték menekültében, olykor azok sem mind. Voltak tanácsosok, akik több vajdát — esküdt ellenségeket — végigszolgáltak, legfeljebb tisztségüket cserélték fel mással. Voico, II. Dan befolyásos bojárja Vlad Dracul alatt vornic-ságot, főhivatalt viselt; Coica, Dan logofätje Dracul vistiernieje lett. Gherghina Tepeç első uralma idején comis, Tepeluç korában tisztség nélküli bojár, majd poenari-i várnagy s ezt a fontos tisztséget Cälugär és Nagy Radu alatt is megtartja. Cazan Sahacov, II. Vladislav udvarának tagja bennfentes marad Szép Radu, Laiota, sőt talán TepehiS és Cälugär környezetében is; Dragomir Manev, Szép Radu híve hasonlóképen.45 Általában azonban az volt a helyzet, hogy a tisztségviselők és a tanács tagjai (ez a két fogalom idővel összeolvadt, eredetileg azonban, szemben az általános felfogással, nem jelentett egyet) erőszakos uralomváltozás esetén gyökeresen kicserélődtek. Természetesen, hiszen minden vajda igyekezett saját kipróbált híveire bízni a fontosabb állásokat. Ilyenformán magától elesik az a feltevés, hogy akár a főtisztek, akár a tanácsurak — akár mint választók, akár mint az előző uralkodó akaratának végrehajtói, vagy egyszerűen mint a szokás őrei — számottevő és közjogilag körülírható szerepet játszottak volna a trónbetöltés körül. Nézetünk szerint az újabb román irodalom egyébként is túlozza a tanács jelentőségét, természetes visszahatásként, Xenopol követőinek véleményére, akik a vajdákban „ázsiai despotákat", „kegyetlen zsarnokokat" láttak s ténykedéseiken a XIX. század politikai szemléletéből kiindulva módfelett felháborodtak. Kétségtelen, hogy a vajdák nem voltak zsarnokok, bár a kor forrásai gyakran alkalmazzák 44 Adatok: Toeilescu i. m. 220. 1., uo. 146. 1., uo. 97—98. 1. A két utóbbi eset hátterére v. ö. Elekes: Nagy István 71., ill. 64. 1. 45 Adatok: Voico és Coica: Bogdan: Documente privitoare la relajiile . . . 248—249., ill. 249. 1. jz.; a következők: G. D. Florescu: Divane domne^ti din Muntenia ín secolul al XV-lea. Revista Arhivelor II. 1927/9. 84., 95. 1., 86. 1. 7. jz.; 80—88/90—93—95—100. 1.; 91—93—95—101. 1.
