Századok – 1945-1946
Tanulmányok - ELEKES LAJOS: A dinasztikus elv a román államfejlődésben 147
162 'ELEKES LAJOS elbánva, serege jelenlétében „ajánlotta" utódául következő fiát, Bogdánt, aki aztán „közakarattal" örökébe is lépett. Hasonlóan járt el később Alexandru Lapuçneanu, aki szintén még életében összehívta Moldva egyházi és világi főembereit és „sok tanítás után" átadta fiának az uralom jelvényeit, maga pedig hátralévő napjaira kolostorba vonult.28 Az ilyenfajta „ajánlások", az utódnak az uralkddó' életében való kijelölése, uralmi jelvényekkel való felruházása stb. éppen úgy, mint uralkodótársként való szerepeltetése — amivel különben már I. Basaraba kísérletezett2 9 —, egyaránt azt a célt szolgálták, hogy rendszert vigyenek az örökösödési harcok bomlasztó összevisszaságába. Több nemzedéken át eredményesen ismételve talán a primogenitúra meghonosodásához vezettek volna, minthogy azonban elszigetelt jelenségek maradtak, a fennálló rendet, helyesebben rendetlenséget nem tudták megváltoztatni. A vajdasági trónöröklésben a „bellum omnium" vált a legjellemzőbb, általános állapottá, s ebbe a vajdák többsége bele is nyugodott. Ez a lemondás kiolvasható adományleveleik erősítő záradékaiból, melyekben valamely intézkedésük jóváhagyását kérik utódaiktól: „bárki lesz is úr utánunk országunkban, gyermekeink, testvéreink közül, nemzetségünkből vagy akit az Úristen ad".30 Minthogy testvérek, fiak, és a nemzetség összes férfitagjai egyforma jogon követelhették maguknak az öröklést, a vajdaságokban jóformán minden uralomváltozás beláthatatlan bonyodalmakkal járt. Az elhalt vajda akarata, az utód kijelölése, uralmi jelvényekkel való felruházása kétségtelen előnyt jelentett, azonban ez előny kihasználásának lehetősége mindenkor a hatalmi viszonyoktól függött. A trónkövetelők tusakodásába természetesen külső hatalmak is beavatkoztak és saját jelöltjeiket (azok személyén keresztül pedig a maguk idegen törekvéseit) igyekeztek diadalra segíteni. Az sem oldotta meg a problémát, ha valamelyik trónkövetelőnek sikerült elfoglalnia „atyái örökéi", a vajdai széket. Az uralombaiktatásnak voltak ugyan szakrális jellegű kísérőjelenségei, így a felkenés, vagy az ország zászlójának, s az uralkodói buzogánynak átvétele, de ezek távolról sem bírtak olyan jelentőséggel, mint a másutt, elsősorban a nyugati országokban szokásos, lényegükben azonos értelmű cselekmények, a koronázás, a jogarral vagy országalmával való felruházás és a királyi kenet. Ezek mélyebb jelentőségét, mely az uralkodó személyét csaknem 28 Bogdan: Azarie 209. 1., Ureche i. kiad. 149. 1 — Istvánra: Ureche 62. és 81. 1., v. ö. Giurescu i. m. II/'l1. 106. 1, 29 Élete végén fiát, Sándort társul vette maga mellé (1. pl. D. Onciu'i. Originile principatelor románé, Bucure^ti, 1899. 1,82. t. 88. jz.), ami lehetett hajlott korának következménye, de lehetett már a fentebb elsoroltakhoz hasonló, öröklésbiztosító terv eredménye is. 30 L. pl. Costächescu i. m. I. 72. s köv. 1. stb. V. ö. I, C, Filitti: Despre vechea organizare administrative a principatelor románé. Kny.: Revista de drept public 1934/5. (Bucure^ti, 1935) 7. 1.
