Századok – 1945-1946
Tanulmányok - CSAPODI CSABA: Két világ határán. Fejezet a magyar felvilágosodás történetéből 85
140 VAYER LAJOS fényképnek pedig, nyilván a folyóirat szerkesztősége körül, nyoma veszett. Tizenhat év múlva, 1897-ben Baróti Lajos, a Szalay—Bodonféle Magyar Nemzet Történetét átdolgozó történész, aki az illusztrációk számára példás gondossággal kutatott hiteles képek után,'' akadt rá macára az eredeti olajfestményre, Stróbl Alajosnak, a historizmus nagy szobrászának műtermében. Baróti Wottitz M. fényképe után klisé-reprodukcióban közölte a képet, mint .Martinovics „állítólagos arcképét"" (II. kép). Szerinte sem Stróbl, sem a kép meg nem nevezett korábbi birtokosa nem tudták róla, hogy az Martinovicsot ábrázolná. Megállapította, hogy az 55 X 40 cm méretű „arcképen sincs semmiféle följegyzés, melyről a festőre vagy az ábrázolt személyre lehetne következtetni". Bár ő is nagy hasonlatosságot lát a Martinovics fejét ábrázoló rézmetszethez, az „állítólagos" megjelölésben megmutatkozó aggályait részletezve azt a fontos visclettörténeti észrevételt teszi, hogy a pallium vörös színű és így nem Martinovicshoz illő. Helyes érzékkel fűzi hozzá, hogy a kép „kétségkívül művészember munkája" és „régibb festő művének látszik". Az „újabb velencei iskola modorában" festettnek tartja, ezt a loltevését a nem teljes értékű reprodukció alapján nincs módunkban vitatni. Baróti művészet- és viselettörténeti szempontjaiban kétségtelenül az ikonográfiái kritika jelentkezését állapíthatjuk meg. A fametszet népszerűségét azonban a modernebb és festőibb reprodukció eem tudta veszélyeztetni. Tovább vándorolt az könyvről könyvre a közönség kezében.7 Az eredeti olajfestmény pedig, legalább is az irodalom hallgatásából ítélve, egyszersmindenkorra eltűnt a szem elől. Ismét tizenöt év telt el, míg egy szerencsés véletlen hivatva lett volna a kép hitelessége körül támadt kétségekre végleges választ adni. Hajnóczi Iván a Van Dyck képeinek reprodukcióit tartalmazó köteteket lapozgatva, a mesternek Itáliában készült ifjúkori művei között ismerős arcra alkadt. Guido Bentivoglio bíborosnak, a flandriai háború történetírójának, a tudósnak és diplomatának arcképében ráismert a „Martinovics-képmás" kétségtelen eredetijére8 (részlet: I. kép). Az oszlopos terem pompás környezetében méltóságteljesen ülő főpapot egész alakban ábrázoló, nagyméretű, reprezentatív képmás vállkép-részletének hűséges máso-4 lata a magyar ikonográfiába került kép. Hajnóczi a Századokban, a hivatalos történész-közlönyben tette közzé felfedezését.0 Tévesen Stróblt tartja a Martinovics-kép „felfedezőjének" és Baróti értékes észrevételeit figyelembe se véve, szigorú szemrehányást tesz „műtörténettel is foglalkozó historikusainknak", hogy a pallium színén kívül még az sem ingatta meg a kép hitelességébe vetett hitüket, 5 A mű előszavában: „Az illusztrációk nem üres díszül szolgálnak, hanem a legszorosabb kapcsolatban vannak a szöveggel. .. bár magokban véve is fölvilágosítók, a legtöbb esetben magyarázat járul hozzájok, hogy még érthetőbbekké váljanak ... csak hiteles és művészi kivitelű képek." (1 A Magyar Nemzet Története. Irta Szalay József. Átdolgozta és sajtó alá rendezte Baróti Lajos. 1895—, IV. k. (77. f.) 313. 1. 7 Pl. A Magyar Nemzet Története. Szerkesztette Szilágyi Sándor. 1898. VIII. k. (Irta Marczali Henrik.) 557. 1. és Magyarország Története. Irta Marczali Henrik. Műveltség Könwvtára. 1911. 599. 1. 8 Schaeffer, Emil: Van Dyck. Klassiker der Kunst. XIII. к. 1909. 209. 1. 9 Hajnóczi Iván: Martinovics Ignác állítólagos arcképe. Századok. XLVI. к. 1912. 53. 1.
