Századok – 1945-1946
Tanulmányok - CSAPODI CSABA: Két világ határán. Fejezet a magyar felvilágosodás történetéből 85
94 CSAPODI CSABA mások voltak számukra Bécs és Grác is. Ezért van az, hogy ugyanabban az időben meglepően azonos szellemet terjesztenek különböző főiskoláik. Hiszen a puszta rideg szabályozás ehhez nem lett volna elegendő, főleg nem olyan téren, ami éppen a szigorúan vett szabályokkal ellentétes volt. Ha szellemben nem is, de tantervben kétségtelenül megmerevedett volt a nagyszombati egyetem is a XVIII. század közepén. Amint az egész hazai és külföldi jezsuita oktatásban, itt is pontosan ragaszkodtak az 1599-i Ratio Studiorumhoz, amely a maga idejében páratlan alkotás volt, a kor minden pedagógiai értékét felölelő tanterv és utasítás, de azóta másfél évszázad fejlődése már sok új követelményt hozott, amiről a Ratio készítői még nem is álmodhattak. Ez a változatlanság, a régi rendszerhez való merev ragaszkodás adott alkalmat azután nálunk is az államhatalom beavatkozására. A felvilágosult abszolutizmus ugyanis súlyosan hiányolta, hogy" az egyetemi oktatásból hiányzanak olyan tárgyak és nincs meg az a szellem, amelyet a maga szempontjából elengedhetetlenül szükségesnek tartott. Az első állami beavatkozás a nagyszombati egyetemen az 1753-i reformmal köszöntött be, amikor a bécsi egyetemen befejeződött Van Swieten reformja. A bécsi kultúrpolitika célja az volt, hogy az ausztriai állapotokat, tehát a bécsi egyetemi viszonyokat honosítsák meg Magyarországon is. Egyelőre azonban, legalább is a bölcsészeti karon, nem sok változás történt. Inkább az elv volt a fontos: az államhatalom először terjesztette ki irányító befolyását az addig kizárólag jezsuita vezetés alatt álló egyetemre. Lényeges változtatás csak annyi volt, hogy az addig hároméves bölcsészeti fakultást két évre szállították le. A régi logika, fizika, metafizika évfolyamok helyett ezentúl a logikát és metafizikát az első évben kellett elvégezni, a második évben pedig a fizikát tanították.1 7 Az 1753-i reform a mi szempontunkból annyiban лevezetes, hogy megkívánta tankönyvek kiadását az addigi diktálási rendszerrel szemben, ennek köszönhetjük öt év alatt négy jezsuita profeszszor tankönyveinek megjelenését. Ezek a szerzők: Jaszlinszky András, Ádány András, Ivancsics János és Reviczky Antal. Tankönyveik pedig a recentior philosophia átütő sikeréről beszélnek a magyar jezsuita oktatásban. A négy jezsuita korban nem egy generáció tagja. Nem is ugyanazon a főiskolán végezték a filozófiát: Ádány 1737/40-ben Grácban, Jaszlinszky 1736/39-ben Nagyszombatban, Reviczky ugyanitt 1741/44-ben, Ivancsics pedig egy évvel később Bécsben. Mégis tanulmányaik, rendi működésük, nagyszombati professzorságuk szorosan egybe fonódik, filozófiai felfogásuk pedig teljesen megegyezik. Szerzetesi életük évről-évre pontosan nyomon követhető a rend sematizmusaiban, egészen addig, amíg Nagyszombatban a 17 Szentpétery i. m. 30—33. 1.
