Századok – 1945-1946
BERLÁSZ JENŐ: Bevezető sorok 1
51593 1944 végén, már ostromtűzben jelent meg a Századok utolsó száma. Azóta az összeomlásból ránk szakadt roppant nyomorúság miatt lapunk is szünetelni volt kénytelen. A szűk esztendők ugyan még nem múltak el, mégis — a kultuszminisztérium támogatása ée az Egyetemi Nyomda szíves készsége folytán — ma újból megjelenhetünk: közzé tehetjük a Századok 79—80. évfolyamát. Volt idő, amikor 1000 lapos terjedelemben jelenhettünk meg évente, ma két évre sem adhatunk többet 300 lapnál. A különbséget osak egy módon lehet kiegyenlítem: komoly tudományos produkcióval. Nem riadhatunk vissza az úgynevezett nehéz műfajoktól. Ma, amikor a magyarnyelvű szakpublikáció lehetősége ismét csak ránk szorítkozik — akár nyolcvan évvel ezelőtt —, a drága tért csakis a legszigorúbb tudományosság követelményeinek megfelelő tanulmányok számára biztosíthatjuk. Az olvasmányszerű érdekesség ma semmiképpen sem lehet számunkra elsőrendű irányító szempont. De egyébként is erre kötelez bennünket a Századok egész múltja, küldetése. Hogy történettudományunk ma nemcsak délkeleteurópai, de európai viszonylatban is elismerten magas színvonalú, az igen nagy részben a Századok érdeme. Olyankor vetette meg ez a folyóirat a történelmi etudium eljárásmódjának alapjait, amikor egyetemeinken még nem volt meg a módszeres képzés lehetősége, s ezzel jelentékenyen hozzájárult ahhoz, hogy a történetmüvelés viszonylag korán és határozottan elkülönült a történeti műkedvelésitől és a történeti publicisztikától. S hogy a kiegyezéskori autodidakta történésznemzedéket a század végére európai szakműveltségű tudósok követték, s hogy ettől kezdve a tudományos succrescentia állandó, abban is jelentős része van a Századoknak. De nemcsak az európai történetirodalom mindenkori metodikájának, elméleti és gyakorlati problematikájának közvetítését tartotta állandó kötelességének a Századok, példát mutatott a történetírás tudományetikai szabályainak szigorú megtartása tekintetében is. Három emberöltőn át megalkuvás nélkül vallotta és alkalmazta a história est testis temporum klasszikus alapelvét. S ami nem kevésbbé fontos, — nyolc évtized roppant anyaga rá a tanúság —, a maga hatáskörében mindig éberen őrködött ez a folyóirat, nehogy a történettudomány bármely vonalon túllépje illetékessége határait. Hogy a magyar történettudomány Délkelet-Európában nemcsak névleg, de valóban is tudomány maradt, az ismét nagyrészben a Századok komoly felelősségtudatának köszönhető. De sok érdeme van e lapnak abban is, hogy a magyar történettudományt ma nem lehet megvádolni, hogy vizsgálódási köre akár horizontális, akár vertikális irányban szűk a kor követelményeihez 1
