Századok – 1944
Ismertetések - Mályusz Elemér: A magyarság a középkori Erdélyben. Ism.: E. F. 310
310 NÉPISÉGTÖRTÉNET —- NÉPTÖRTÉNET lalja össze. Hogy az 1918—1940-es évek törlénetéről mily nehéz „történelmet" írni, tanulmánya második felének csökkenő tárgyilagossága jól mutatja. — Gyallay Domokos cikke (A föld és nép kapcsolata a Székelyföldön) érdekes új problémát vet fel. Kár, hogy nem szánt több időt módszereinek kidolgozására és nem mélyedt el — statisztikai adatok helyett — föld és nép kapcsolatának és e kapcsolat társadalomalkotó hatásának vizsgálatában. ТЛтгг Andrís MÁLYUSZ ELEMÉR: A MAGYARSÁG A KÖZÉPKORI ERDÉLYBEN. Kolozsvár 1943, Minerva ny. 25 1. 8°. (Klny. a Hitel-bői.) Ebben az értekezésben, amely az „Erdély és népei" című munka hiányának pótlására készült, M. nagyon figyelemreméltó dolgokat mond el Erdély betelepítéséről. A megyerendszert Szent István létesítette. Fehér megyén kívül Torda, Kolozs és Doboka az ő alapításai, míg Hunyad, Küküllő, Szeben és Belső-Szolnok a XI—XII. században jöttek létre. Rámutat a Gyulafehérvár környékén élő magyarság népi erejére, amely több bolgárszláv, német és rutén telepet szívott fel. Fontos megállapítása, hogy a szászok nem desertumban telepedtek le, mert a Déli-Kárpátok tövében a szászok betelepülése előft a királyi várak egész sora állt fenn; „az erdélyi védővonalat nem két század alatt fokozatosan tolta ki a magyarság". „Sokkal valószínűbb, hogy a magyarság, miután békés munkáját a határvárak biztosították, egyszerre ellepte az előtte szabadon feltáruló egész területet." A magyarság szétterjesztése a XIII. század előtt a királyság műve volt. A régi magyar telepek eladományozása után a király csak korlátozott mértékben tud magyarokat telepíteni, külföldről hoz telepeseket. Elmésen mutatja ki M„ hogy Erdély középkori nagy magyar városai: Dés, Kolozsvár, Torda és Gyulafehérvár magyar gyökérből eredtek. A végső következtetés: Erdély magyar jellegét a középkor végén nemcsak politikai szervezete, hanem a lakosság többségének magyar volta biztosította. Ez a munka a szerző telepedéstörténeti kutatásainak érett és módszeres szempontból is nagyon tanulságos terméke. E. F. GYÓNI MÁTYÁS: A LEGRÉGIBB VÉLEMÉNY A ROMÁN NÉP EREDETÉRŐL. KEKAUMENOS MÜVEI, MINT A ROMÁN TÖRTÉNET FORRÁSAI. Budapest 1944, Magyar Történettudományi Intézet, 87 1. 8°. A román őstörténet gyér, de aninál többet vitatott forrásanyagában alig van adat, amely oly sok s annyira homlokegyenest ellenkező értelmezésre adott volna lehetőséget, mint az a XI. század második feléből származó görög életszabálygyüjtemény, amelyét a kiváló orosz bizantinológus, V. Vasiljevskij fedezett fel 1881-ben a moszkvai zsinati könyvtárnak egy kiadatlan középkori kódexében. A mű, amelyet kiadója Strategikonnak nevezett s egy ugyanakkorról származó bizánci császártükörrel egyidejűleg tett közzé, páratlanul értékes utalásokat tartalmaz a Görögország északi részén, a bizánciak Hellas-themájának területén tanyázó vlachok viszonyaira, s rövidségében is rendkívül érdekes elbeszélést népi eredetükre nézve. Az utóbbi valóságos forradalmat keltett a román eredetkutatás irodalmában. Sajátos módon mind a dákoromán kontinuitás, mind a románság balkáni kialakulásának hívői a maguk elmélete számára kovácsoltak belőle fegyvert. A forrás ugyanis azt állítja, hogy a hellasi vlachok a dákok és bessusok ivadékai, akik Traianus győzelmes hadjáratai, Decebal király leveretése után kerültek későbbi lakóhelyükre. Másrészt azonban úgy tudja, hogy ősi földjük a Dunától és Szávától délre, a szerblakta vidéken terült el, tehát nagyon közel ahhoz a tájhoz, ahol a modern kutatók keresik a román nép bölcsőjét. A könyv szerzője, Kekaumenos maga mondja, hogy amit leír, azt nem könyvekből, hanem saját tapasztalatából merítette. Kézenfekvő volt tehát a feltevés, amely a kutatók túlnyomó többségét megejtette, hogy a vlachok eredetéről szóló elbeszélésnek is tapasztalás a magva, annyival inkább, mert a szerzőt számos családi kapcsolat fűzte a Hellas-thema területéhez, az ottani viszonyokat kitűnően ismerte, elképzelhető tehát, hogy a vlachok eredetét illető tudását is a helyszínen, maguktól az érdekeltektől, azok történeti hagyományából merítette. A vita kezdettől fogva a körül forgott,
