Századok – 1944
Beszámolók - ELEKES LAJOS: A románok történeti „élettere” 79
86 ELEKES LAJOS bizonyul. Annál figyelemreméltóbb ez, minthogy Giurescu egyáltalán nem tekinthető felszínes, hiányos ismereti! írónak, nem is valami meggondolatlan, romantikus irányzat tagja, aki könnyen venné az anyaggyűjtés, kritikai megrostálás és pontos feldolgozás jólismert aranyszabályait. Éppen ellenkezőleg, ő a vezetője az új történetírói iránynak, amely Romániában a legutóbbi évek során kerekedett felül s az előző generációk, A. D. Xenopol és N. Iorga iskolájának túlságosan sok feltevéssel, bizonytalan adattal dolgozó, az adatokat gyakran merőben önkényesen értelmező módszerével szemben az adathűséget, a kritikai előkészítés fontosságát és a „sine ira et studio" elvnek nélkülözhetetlen voltát hangoztatta. Nézeteiben általában, s így az élettér kiterjedésének, egységének, történeti jelentőségének kérdésében is kevesebb a támadható pont, mint gyengébb ismeretekkel s módszeres felkészültséggel rendelkező kartársainál, azonban így is akad elég. Világos bizonyságtétel ez a mellett, hogy a román tudományban, sajnos, még a legkiválóbb, legnagyobb tudással s legtisztább módszeres elvekkel felruházott írók sem tudják függetleníteni magukat azoktól az apriorisztikus elképzelésektől, amelyek elődeik hagyatékából s a közvélemény kényszerítő erejű kisugárzásaiból lebírhatatlan tehertételként nehezednek rájuk és müveikre. Giuresçu egyik-másik állítása minden alapot nélkülöz, hacsak azt nem tekintjük alapnak, hogy a román irodalomban, merőben indokolatlanul, általános hitelnek örvendenek. Ilyen például, hogy a dákokat a románok egyenes ősének mondja; ez nemcsak azért képtelenség, mert a román nép a dákok hazájától távol, a Balkán félsziget mélyén alakult ki, hanem azért is, mert — mint a legújabb kutatások kimutatták — a római hódítás a dákokat úgy meggyöngítette, hogy azután semmikép sem játszhattak számottevő szerepet Erdély életében.® Még érthetetlenebb, honnan meríti a dákok határtalanul túlméretezett hazájára vonatkozó adatokat. Ez a nép csak egy kis részét töltötte ki a Dnyepr—Odera—Alpok—Marica közti óriási területnek, s ha eg'tyes csoportjaik el is jutottak otthonuktól távoleső iájakra, az még korántsem jelenti, hogy azokat rögtön a saját életterükké avatták volna. Még a Duna—Tisza—Dnyeszter közt fekvő, jóval kisebb területet sem tudták huzamosan magukévá tenni: más népekkel kellett azon osztozniuk. Boirebista és Decebal államának határait nem ismerjük pontosan, de amennyire tudjuk, azok sem éppen ezt a területet zárták magukba, egyébként pedig túlságosan rövidéletüek voltaik ahhoz, hogy bármilyen értelemben egységbe kovácsolhatták volna a hatalmi körükbe vont földek és népek életét. Ami a románokat illeti, akiknek szűkebb, szerényebben számított élettere — Giurescu szerint — szintén a DnyeszterJ-Duna—Tisza közét öleli fel. ők soha, történetük egyetlen szakaszán sem tudták kitölteni, népi közösségükhöz, államalakulataikhoz, kultúrvilágukhoz kapcsolni ennek a tájnak egészét. Ma sem lehet azt mondani, hogy a Kárpátok mindkét oldalán egységesen román népesség él: hatalmas tömbökben laknak ott egyéb — magyar, német — népelemek is. A történelmi példák pedig, amelyekkel a román tudós azt próbálja igazolni, hogy ez a föld egészében, történelmi értelemben is román-3 V. ö. Alföldi.A.: Dákok és rómaiak Erdélyben. Századok, 1940 A románság kialakulására I. Tamás L.: Rómaiak, románok és oláhok Dacia Trajanában. (Budapest, 1935.)