Századok – 1944

Ismertetések - Siebenbürgen. Ism.: Gáldi László 527

POLITIKAI TÖRTÉNET Hunfalvyra, aki szerint a székely név határőrt' jelent (95. 1.). A történelmi forrásanyag semmibe-nem-vevése jellemzi L. Soméban adalékát is: a magyarságról szóló 17 lapçs kis összefoglalása (111. kk. 1.) a következő lapidáris tétellel kezdődik: Erdély középkori életében a románság „ist die einzige bleibende ethnische Erscheinung des siebenbiirgischen Raumes", Bizonyára nem véletlen, hogy éppen egy eredetileg hatalmas területen nomadizáló pásztornép ragaszkodik ma a leggörcsösebben — a kollektív tudat valóságos túlkompenzációja révén — a földhözkötötttség. az állandóság, a változatlan földrajzi tér fogalmához! Mintha valóban ősi vándorösztönöket kellene tudatosan elfojtani egy politikai szempontból hasznos tétel automatikus hangoztatásával . .. Ilyen előzmények után, bevalljuk, az olvadónak kevés kedve van további kuriózumok után szemezgetni; csupán annyit említünk meg, hogy e cikkiből, amelynek végeredményben mégis csak az erdélyi magyarságról kellene szólnia, tudtuk meg Soméban nézeteit azon románokról, kik a VIII., IX. és X. század folyamán „durch die m agy arise he Puszta" jutottak el a Balkán-félszigetre. Tehát a balkáni románság is a „Karpathenrumänen" (lil4. 1.) leszármazottja? Figyelmeztetnünk kell Some^ant, hogy a dáciai kontinuitásnak ily merev értelmezése ma legfeljebb publicisztikai téren divatos, de semmiesetre a komolyabb román filológusok (Th. Capidan, A. Rosetti) körében. S mit szóljunk ama „wlachische Herzöge"-hoz, akiknek ellenállásába az Erdélybe behatoló magyarok állítólag ütköztek? Mindenesetre kétségtelen, hogy a román tézisekkel, úgy látszik, még az erdélyi magyar honfoglalás rövid, tárgyilagos előadása sem fér össze, bármennyit is írtak az utóbbi , évek során a marosi és a meszesi kapu döntő jelentőségéről. S nem a középkori Magyarország történelmi szerepének teljes félreismerését tartalmazza-e a következő mondat: „Bis zum 1®. Jahrhundert war die Macht des magyarischen Volkes so b eschränkt, dass sie bei dem ersten Zusammenprall mit den Türken bef Mohács (1526) zerbrechen musste" (116. 1.). Ezen idézet oly evidens tévedéseket tartalmaz, hogy cáfolata jnerőben felesleges. Még csak azt említjük meg, hogy Soméban szerint a Tisza mentén a XVIII. századig teljesen lakatlanul maradt „ein riesengrosses Gebiet", tehát „das Magyarentum des 18. Jahrhunderts nicht einmal über d;ie notwendige Bevölkerung verfügte, um das ihm eigene Theissgebiet zu besiedeln" (Iii7. 1.). S mivel a román szerző a török pusztítás ismert arányait sem fogadja el, e lakossághiányt egyszerűen a magyar népelem már eredetileg is csekély, szinte elenyésző voltával magyarázza. Mindezzel persze szcmbenállnak a nyugaterdélyi románságnak már a XIII. században is „kompakt" tömegei . . . Ezek után azon sem lepődünk meg, hogy hajdan az Alföld nagy része „Nyír. Hajdú, Bikis (!), Cenad (!), die Heide von Becskerek" stb. „in der Hauptsache von Slawen und Rumänen bewohnt waren". Ennyi „hypothèse gratuite" láttára most már valóban gondterhelten lapozgatunk a viszonylag még tudományosabbnak mondott első kötetben. Forduljunk í>t. Manciulea várostörténeti vázlatához (137. kk. 1.), amely az erdélyi városok alapítását kizárólag a németségnek tulajdonítja, elemezzük részletesen I. Moga gazdaságtörténeti tanulmányát (Die wirtschaftliche Entwicklung Siebenbürgens, 155. kk. 1.), amely, nvnt Berlász Jenő helyesen állapította meg, a szakszerű forrásanyag teljes mellőzéséről tanúskodik (v. ö. AECO. IX—X. •187. kk. 1.), vagy foglalkozzunk R. Vu'ia „etnográfiai bizonyítékaival" a kontinuitás érdekében (35. kk. 1.)? Bármily előkelő helyre került is Vuia cikke (harmadikul Mehedinji és Mihäilescu adalékai után), aligha győzhetik meg az elfogulatlan szemlélőt oly illusztrációk, mint a VI. tábla, amely a Traianusoszlop . egyik dák csoportjának ruházatát a római reliefhez hasonlóan beállított hátszegi románok „glugü"-jávial veti egybe. Helyesen jegyzi meg erre G und a Béla, hogy ruhadarabok összehasonlításánál a szabásminták megvizsgálása elengedhetetlen követelmény (AECO. IX—X. 463, 1.). Ugyancsak az ő kutatásaira kell utalnunk az erdélyi román földmívelés állítólagos prehisztorikus előzményeit illetőleg. Mélyen hiányoljuk továbbá, hogy az egész első kötetben nyoma sincs Erdély tárgyilagosan összefoglalt eseménytörténetének: így a művelődés- és