Századok – 1944
Tanulmányok - MÁLYUSZ ELEMÉR: A magyarság és a városi élet a középkorban 36
A MAGYARSÁG KS Á VÁROSI ÉLET A KÖZÉPKORBA N 3!» sitvc a kérdést, most már az a főprobléma számára, hogy a német lakosság honnan került a városokba: Flandriából vagy Bajorországból, Sziléziából vagy az Elba vidékéről. Erre a területre nem követjük már őt, mert -<— őszintén megmondhatjuk — a magyar történeti kutatást nem túlságosan érdekelheti, hogy a középkori németség mely tájakról vándorolt be. Amennyire fontosnak tartjuk felderíteni, hogyan élt hazai németségünk a magyar környezetben, miként vett részt az államtól reá bízott vagy rótt feladatok elvégzésében s a magyarsággal milyen kulturális meg érzelmi kapcsolatai alakultak ki, annyira lényegtelen számunkra, hol is volt a feltételezhető őshaza. Nem is kísérjük végig Weinelt fejtegetéseii. amelyek során az egyps városi oklevelek német nyelvéből az ú. 11. Kanzleisprache-bó! megállapítani igyekszik a polgárok eredetéi. Egy megjegyzést azonban el nem hallgathatunk: Az efféle következtetéseket szerfelett bizonytalanoknak tartjuk. Tudjuk ugyanis — éppen a némelbirodalmi várostör.éneti irodalom tett rá figyelmessé, közelebbről pedig Eschenloernek, a Mátyás-kori Boroszlóról szóló krónikaírónak életrajzi adatai —, hogy a XV. században a városok jegyzők gyanánt szívesen alkalmaztak távoli vidékről valókat, olyanokat, akiknek nem voltak rokoni kapcsolataik új munkahelyük polgáraival. Valóban azt is találjuk, hogy pl. Sopron Ernst Konrád nevű nótáriusát, aki azután ügykörét 1419-től két évtizedig látta el, Bécsből szerződtette.27 Igen valószínű, hogy nemcsak Sopronban és a Németbirodalomban, hanem a felvidéki városokban is hasonló volt a helyzet. Ebben az esetben azonban a nótárius állal kiállított oklevelek, valamint a jegyzőkönyvek stílusát és hangjelölését semmiképen sem tarthatjuk az egész városra jellemzőnek. Csak akkor, ha feltételezlietnők, hogy a sziléziai jegyző Pozsonyba vagy Bártfára kerülve, azonnal hozzáidomíto'ta helyesírását megbízóinak a kiejtéséhez. Mivel erre nincs módunk, azt hisszük, korántsem oly magától értetődő a XV. századi feljegyzések nyelvezetéből a városok németségének eredetére következtetni, mint Weinelt teszi. Megjegyzésünkkel, ismételjük, csak hangsúlyozni óhajtjuk, milyen szemszögből tekinti Weinelt a felvidéki városokat. Történetfelfogása a német népi, amelyet áttüzesít a lelkesedés, sőt a rajongás fajának kultúrafejlesztő képességei iránt. Tehát a múltról szólva nem tagadja meg a jelent s nem leplezi, hogy a jövőnek dolgozik. Ezért csap át oly gyakran, dolgozatának címe ellenére, a XIX. századba, sőt napjainkba, ezért keresi a mai szlovák és magyar városokban a német nyomokat s jegyzi fel pl. a Selmecbánya melletti Steplitzliof temetője németnyelvű sírfeliratait, köztük az 1907-ben elhúnyt Kocsis Teréziáét is. Ugyanezért lelkesíti néptársait a kitartásra s ígéri nekik, hogy örökre vége azoknak az időknek, amelyek elődeik beolvadásának voltak tanúi. Nyilván 27 Házi J.: A soproni polgárjog megszerzésének története. Soproni Szemle, 1941. 264. s köv. 1.
