Századok – 1944
Tanulmányok - LOVAS REZSŐ: A szász kérdés Bethlen Gábor korában 419
A SZÁSZ KÉRDÉS BETHLEN GÁBOR KORÁBAN 435 tak fenn az egyes városok közt, valamint sűrűn jártak Magyarországra is. Lassota (a magyar Daróczy tudta nélkül) megbízta Benknert, hogy tárgyaljon a többi szász vezetőférfiakkal és készítse elő neki az utat. A királyi megbízottak a két erdélyi követet előreengedték, hogy időt adjanak Benknernek a szervezkedéshez. Az összeesküvés azonban-már ekkor majdnem napfényre került. Az erdélyi követek ugyanis betértek Pernyeszi Gábor ecsedi kapitányhoz, aki előtt Benkner azzal dicsekedett, hogyha Bethlen nem jól viselkedik, éppen úgy meg fogja buktatni, mint Báthoryt. A fejedelem erről tudomást szerzett és felelősségre vonta Benknert, aki ittasságával védekezett, de csak nehezen tudta tisztázni magát.6 8 A két követ március 4-én érkezett meg Medgyesre. Jelentésük megtétele után Benkner azonnal hozzálátott feladata teljesítéséhez. A királyi követek április 25-én érkeztek Marosvásárhelyre, majd onnan Kolozsvárra mentek. Bethlen országgyűlést hívott össze, hogy a rendek meghallgassák Mátyás feltételeit. Természetesen az udvar túlzott követeléseit nem fogadhatták el és ebből a szempontból a követség eredménytelenül tért vissza. Lassota azonban annál eredményesebben járt el titkos megbízatásában.69 Marosvásárhelyre érkezése után azonnal felvette az érintkezést Benknerrel. Ez beszámolt neki arról, hogy a szász előkelők többsége elégedetlen a jelenlegi kormányzattal. Bizalmatlanságuk azonban nagy és ennek eloszlatására kérte a szászoknak szóló, Lassota által hozott királyi leiratot, hogy megmutathassa nekik. Lassota oda is adta, sőt ő maga is szerkesztett memorandumot, amelyet mintegy vezérfonálként nyújtott át Benknernek és szóban arra is ígéretet tett, hogy a császár meg fogja szabadítani őket a „vajda" elnyomásától. I Bethlennek tudomására jutott, hogy a szászok leveleket fogadtak el a királyi megbízottaktól és ezért szigorúan felelősségre vonta őket. A szászok ekkor mind haza akartak utazni, de Bethlen nem engedte őket és részt kellett venniök a kolozsvári részgyülésen is. Benkner tájékoztatta Lassotát a szász főemberekről: Szebenben Lutsch Gál polgármester, Roth János nótárius és Rhener János megbízhatók. Gotzmeister Kálmán, a szász ispán jóérzelmű, de titkot tartani nem tud, ezért nem vonhatják be a dologba. Segesváron Ohrend Márton királybíróra, Roth Pál polgármesterre, Brassóban Greissing János bíróra, Besztercén Gróf Ferenc lelkészre és a jó lengyel kapcsolatokkal rendelkező Koch Ferencre lehet számítani. A besztercei bíróban nem lehet bízni. Nem lehet bevonni az összeesküvésbe a szászvárosiakat és a medgyesieket sem, mert védtelenek és a magyarok ki- és bejárnak náluk. Weyrauch Dávid kőhalmi királybíró magyarbarátsága miatt megbízhatatlan. 88 E O. E. VII. 141—142. L 19 Lassota titkos jelentése, E. O. E. VII. 139—147. i.