Századok – 1944
Tanulmányok - LOVAS REZSŐ: A szász kérdés Bethlen Gábor korában 419
A SZÁSZ KÉRDÉS BETHLEN GÁBOR KORÁBAN 85 jelentőségét lekicsinyelni, kiemelve, hogy csak néhány szász vett abban részt.5 5 Elfelejtik azonban azt, hogy ezek éppen népük vezetői voltak és, hogy Báthory Gábor idejében is egyetlen szász főember: Weiss Mihály, több mint két évig tartó polgárháborút tudott előidézni. A Bethlen ellen irányuló szász mozgalom vezetői Rhener (Rehner, Rechner, vagy Régeni) János szebeni és Benkner (Benckner, Bengner) János brassói polgárok voltak. Kettőjük szerepét a források és a korral foglalkozó történetírók nem választják el eléggé, sőt sokszor összezavarják. Mindkettő szerepet játszott a Báthory elleni mozgalmakban is. Rhener 1(504—1605-ben szebeni polgármester volt.58 Mint nagykereskedő, üzleti összeköttetésben állott bécsi cégekkel. így került kapcsolatba a bécsi udvarral, a Báthory-ellenes urakkal és Sorban Radul havasalföldi vajdával. A széki merénylet utáni időben ő tartotta fenn az összeköttetést a vaida és az elmenekült urak között. Báthory ezért elfogatta és 75.000 forint értékű áruját elkobozta.5 7 Báthory bukása után kiszabadult, áruit azonban nem kapta vissza, sőt a török megnyerésére szolgáló ajándék egy része is abból került ki.5 8 Lehet, hogy ez az anyagi kár tüzelte a magyarok ellen, de különben is nyugtalan, kalandor természetű lévén, hajlamos is volt a konspirálásra. Benkner János brassói szenátor, Weiss Mihály bizalmasa, magyargyűlölő ember volt. Weiss halála után ő vezette a brassóiak ellenállását.59 ö vetette fel a török udvarban Erdély három külön vajdaságra osztásának gondolatát és valószínűleg ő akart szász vajda lenni. Tervét Bethlen fellépésé hiúsította meg. Talán ezért is gyűlölte öt. Kétségtelen, hogy ki nem elégített becsvágy fűtötte.6 0 Ezen nem enyhített az sem, hogy Bethlen a fejedelmi tanácsba bevette, sőt diplomáciai megbízást is adott neki. A fejedelem 1613 novemberében követséget küldött Bécsbe, hogy megválasztását jelentse és elismerését kérje. A követség tagjait (Sarmasági Zsigmondot, Kassai Istvánt és Benkner Jánost6 1 ) az országgyűlés végzése szerint a három nemzetből válogatta ki. Benkner azzal a szándékkal indult útnak, hogy nem a fejedelem érdekeit fogja szolgálni a kapott utasítások szerint, hanem azt 55 Sachsenigeschichte I. 349. 1. — Höchsmann J. : Die Streit über die Konziviiität. Archiv des Vereins für siebenbürgische Landeskunde. N. F. XXX. 47. I. 56 Seivert Johann: Die Provinzialbürgermeister zu Hermannstadt. Siebenbürgische Quartalschrift II. 69—70. 1. 57 Weiss Michael id. m. 216—217. 1. 58 Hegyes id. m. 494. 1. 59 Szerepét lásd: Lovas Rezső: Báthory Gábor és a szászok. Debrecen, 1940. 39—42. és 45—51. 1. 00 Benkner levele Kornishoz. Történelmi Tár, 1885. 226. 1. el Szabó Károly: Bethlen Gábor fejedelem politikai levelezése. Történelmi Tár, 1880. 447. 1. 29*