Századok – 1944
Tanulmányok - MÁLYUSZ ELEMÉR: A magyarság és a városi élet a középkorban 36
A MAGYARSÁG ÉS A VÁROSI ÉLET A KÖZÉPKORBAN 47 Ily példák láttára kétszeresen feltűnő Szegednek és a királyi várnak bensőséges kapcsolata. A polgárság itt nem ellenfelét látta az utóbbiban, amellyel szemben legalább is bizalmatlannak kell lennie, s nem törekedett kikapcsolni olyformán, lwgy az erődítmény birtokosa lesz. Magatartása korántsem az autonómia, a függetlenség iránti érzékellenség jele. A város teljesen mentes maradt a várnagy hatalmától. Ez a XIV—XV. században ismételten Csongrád vármegye főispáni tisztét viselte20 — úgy látszik, a két méltóság szorosan összekapcsolódott —, azonban a város felett semmiféle hatalmat sem gyakorolt. Nincs egyetlen olyan adat sem, amelyből gyámkodásra lehetne következtetni, mintha a város nem lett volna teljesen ura szabad elhatározásának. Az egyetértés Szegeden is. Désen is abban leli magyarázatát, hogy mindkét város eredetét, sőt későbbi virágzását a királyi váraknak köszönhette. Ezek ugyanis sókamarák székhelyei voltak s azért épültek fel, hogy a védelmet biztosítsák a sóadminisztráció és a raktárak számára. Mindkét vár azon a helyen, amely a környéknek a természettől legvédettebb pontja. Szegeden közvetlenül a Tisza mellett, oly kanyarulatnál, ahol zátonyok, szigetek nem keletkezhetnek, Désen pedig egy kiemelkedő dombháton, amelynek oldalai meglepően meredekek s csak egy irányban, a templom, a piaclér felé lejtősödnek. A városok mintegy elismerve a várak kimagasló jelentőségét, már csak mellettük fejlődtek ki, épültek fel, jórészt annak a kedvező helyzetnek a kihasználásával, amelyet a sófuvarozás, a hajóra rakás, illetőleg Szegeden a kirakás s a só beszerzésére távoli vidékekről összesereglő emberek áruszükségletének kielégítése, a fokozatosan erősödő ipar és kereskedelem biztosított. Egyenletes fejlődésről lévén szó, a magyar lakosságból várost fejlesztő, ipart és kereskedelmet folytató réteg akadálytalanul kiemelkedhetett. Egyáltalán nincs tehát szükség arra, hogy a következetesen csak dési és szegedi magyarokról tudó oklevelek mellett feltételezzük oly adatok elveszését, amelyek németekről szóltak volna. Mindkét város színmagyar környezete, kedvező földrajzi helyzete — az egyik sóbánya szomszédságában, a Szamos mellett és fontos útvonalak találkozásánál, a másik a Maros torkolatánál —, a királyi hatalom által kifejlesztett adminisztrációs szervezet központjává válása olyan tényezők, amelyek magukban is alkalmasak, minden külföldi beavatkozás nélkül, biztosítani a várossá fejlődés feltételeit. Mindez azonban akkor lesz világos, sőt magunk is csak akkor szabadulunk meg a tarthatatlan nézetek nyomasztó súlyától, ha rendszeresen foglalkozunk városaink eredetével. A mód, ahogyan ezt eddig tettük, amikor az egyes városok múltjának feldolgozására törekedtünk, számtalan példa tanúsága szerint, nem bizonyult alkalmasnak. Éppen az eredetre vonatkozólag ugyanis alig van 20 Pl. 1358-ban Hédervári Miklós. Orsz. Levéltár, Dl. 38,175. (Üjhelyi család levéltára.)
