Századok – 1944

Tanulmányok - HÄNDEL BÉLA: A tehervállalás középkori jogrendünkben 372

A TEHERVÁLLALÁS KÖZÉPKORI .JOGRENDÜNKBEN 417 tázására és a bennük rejlő tendencia kielemzésére pedig különösen ebben az esetben lett volna igen nagy szükség. Az említett pár adat terminológiájából ugyanis világosan látszik a küzködés, a határozatlanság, amellyel a lassionárius merőben újszerű törekvését a régi, megszokott formákon belül igyekszik kifejezésre juttatni. Itt kellett volna a központi hatalom segítő kezének közbenyúlnia, hogy a csírázó „jogintézményt" e kezdeti nehézségen átsegítse. Ez azonban elmaradt, mert a XV. század — Mátyás uralkodásától eltekintve — a központi hatalom állandó gyengülésének jegyében áll. Mivel ez a „jogintézményünk" közvetlenül — és nem kerülő liton, minfa tehervállalás — irányult a rokonok visszavonási joga ellen, még csírájában elhalt. A tehervállalás ki tudott magának bizonyos érvényesülési teret harcolni, mert a benne rejlő tendencia csak burkoltan jutott kifejezésre, de továbbfejlődni szintén nem tudott, mindvégig csak torzó maradt jogintézményeink között. Az egyik intézmény „halvaszületésének", a másik félbenmaradásának az okát — az elmondottakon kívül — elsősorban abban kell látnunk, hogy mindkettő az ősiség ellen irányult. A rokonok visszavonási joga az ősiségben, az ősi birtok elidegeníthetetlen voltában gyökerezett, 1848 előtti egész jogrendünkre pedig ez ütötte rá a bélyegét. A tehervállalás intézménye a középkori tulajdonjoggal állott szöges ellentétben, annak alapvető elvét akarta áttörni, amikor gátakat emelt a rokonok visszavonási joga elé. A középkori tulajdonjog konzervatív, statikus szellemű, amelynek célja a már meglévő megtartása és ebből következőleg: az elvesztett visszaszerzése. Az utóbbi elé gördített akadályokat a tehervállalás, mivel pedig az ősiségben magánál sokkal erősebb ellenféllel került szembe, már eleve vereségre volt kárhoztatva, arra, hogy a benne rejlő tendenciát — a rokonok visszavonási jogának megsemmisítését — sohase tudja érvényesülésre juttatni. Középkori birtokjoguiik alapvető jellemvonása az ősiség intézménye volt. Ennek hatására az ősi természetű jószágok elidegenítése igen nehézkes formák között történhetett csak és az elidegenítő aktus érvényét az ősiségben gyökerező rokoni visszavonási jog bármikor megsemmisíthette. Ha a fejlődés során a réginél egyszerűbb, kötetlenebb elidegenítési formák honosodtak is meg, amelyekben a hozzátartozók aktív szerepet már nem is játszottak, azért a rokonok visszavonási joga töretlen erővel élt tovább. A vevő vagy a megadományozott érdekeinek védelmére kialakult szokások és jogintézmények (büntető szankciók kikötése a szerződés érvénytelenítésének esetére, szavatosság stb.) e visszavonási joggal szemben tehetetlenek voltak és a vevő részére intézményesen kártérítést nem biztosítottak. Ez utóbbi hiány és méltánytalanság megszüntetésére, illetve pótlására alakult ki a tehervállalás intézménye a XIV. század második felében, amelynek célja az volt, hogy intézményesen biztosítson kártérítést a vevő részére a rokoni