Századok – 1944
Tanulmányok - HÄNDEL BÉLA: A tehervállalás középkori jogrendünkben 372
A TEHERVÁLLALÁS KÖZÉPKORI JOGRENDÜNKBEN 401 A harmadik mozzanatra, hogy történt a tehervállalás alapján megidézett fassionáriussal, nem tudtam adatot találni. l)e ha tekintettel vagyunk arra a szoros kapcsolatra, amely a szavatosság és a tehervállalás között fennállt, másrészt arra, hogy a szavatossági szokás, amely szerint a szavatos szavatosságának sikertelensége esetére más birtokot ígért a vevőnek, a bírói gyakorlatban is érvényesült, amennyiben a perben vesztes szavatost más birtok adására kötelezték, e mellett pedig szem előtt tartjuk a tehervállalásnak azt az általános módját, hogy a tehervállaló a terhet nemcsak személyére, hanem összes birtokaira is vállalta, akkor bizonyosra vehetjük, hogy a tehervállalás e formájának szintén ugyanilyen bírói gyakorlat felelt meg, léhát a tehervállalót, tehervállalása alapján, más birtok adására kötelezték, ha valamelyik rokona — akinek terhét vállalva kötötte meg a szerződést: — a vevőtől a birtokot elpexelte. Mert ebben az esetben vált komoly valósággá a tehervállalás: a rokon által a vevőnek okozott „onus"-t és „gravamen"-t (azt, hogy az a birtokot elperelte) tényleg magára vette a tehervállaló azzal, hogy más birtokkal kárpótolta ezért a vevőt. A tehervállalás joghatálya azonban tovább terjedt. Ez abban is megnyilvánult, hogy a tehervállaló rokonai csak hátrányosabb feltételek mellett támadhatták meg a fassiót, a tehervállalás következtében ugyanis mindig és rendszerint nagyobb kártérítést kellett fizetniök, szemben az olyan szerződéssel, ahol a fassionárius csak egyszerű szavatosságot vállalt. Ha ugyanis a szavatosságot eredetileg vállaló elidegenítő fél leszármazottainak támadása idején már nem volt éleiben, akkor a vevő némi kárpótlást már csak a támadó rokonoktól remélhetett: ha azok megfizették neki a birtok közbecsűjét, ami viszont gyakran elmaradt, mert ennek megítélése bírói mérlegelés tárgyát képezte. Tehervállalással elidegenített birtok visszaperelése esetében azonban a vevő kivétel nélkül, minden esetben kapott kártérítést a rokonoktól, mert ezeket maga a tehervállalás ténye kötelezte és szorította ennek megtételére. Ebben a kérdésben Werbőczire támaszkodhatuiik, aki a Hármaskönyv első része 59. címének 4. §-ában azt mondja, hogy a racionábilis okból történt tehervállalás (vagyis a racionábilis okból tett fasgiónál történt tehervállalás) esetében a rokonok, lm névszerint voltak a tehervállalásban feltüntetve, a tehervállaló életében csak a tehervállaló vérdíjának és bárhol fekvő összes jószágai közbecsűjének, a tehervállaló halála 'után pedig csak az elidegenített jószágok közbecsűjének lefizetése után perelhetik vissza a vevőtől az elidegenített birtokot. Werbőczinek e tételét a gyakorlatból csak egy XVIII. századi adattal, a Királyi Tábla 1727. évi ítéletével tudom alátámasztani. Első pillanatra talán elhamarkodottnak fog látszani ez a lépésem a több évszázados távolság miatt, mely a két adat között fennáll. A jogrend azonban Werbőczi korától 1848-ig alig változott, mert az alapjait képező gazdasági és társadalmi viszo-26*
