Századok – 1944
Tanulmányok - HÄNDEL BÉLA: A tehervállalás középkori jogrendünkben 372
A TEHERVÁLLALÁS KÖZÉPKORI .JOGRENDÜNKBEN 393 vevőnek vagy a zálogosnak — rendszerint a birtok közbecsüjét — de ez az összeg mindig jóval kisebb volt annál, amelyet annak idején a vevő fizetett, ez tehát még így is súlyos kárt szenvedett."4 Sok esetben azonban a birtoktól megfosztott vevő vagy annak örököse egyáltalában semmiféle • kártérítést nem kapott.9 5 A támadó fél kiskorúsága alatt kötött szerződés megtámadásakor, vagy abban az esetben, amikor kiskorúság miatt visszavonták a szerződést, a szabály egyenesen az lehetett, hogy kártérítés egyáltalában nem illeti meg a vevőt, mert ezekben az esetekben a kártérítés kérdését még csak meg sem említik.9 6 II. Mivel tehát a vevő a megvásárolt vagy zálogbavett föld birtokában a rokonok esetleg bekövetkezhető támadásaival szemben egyáltalában nem volt biztosítva és többnyire még kártérítést sem kapott a birtok elperlése esetében, biztosítékokra volt szükség, így alakult ki a tehervállalás intézménye, amely a rokonok ellen irányuló speciális szavatosság formájában arra volt hivatva, hogy mindenképen kártérítést biztosítson a vevő számára abban az esetben, ha tőle valamelyik arra jogosult rokon a megvásárolt földet visszaperelné. A tehervállalásnak azonban csak külső formája, alkalmazási módja fejlődött ki a szavatosságból és volt ahhoz hasonló, belső lényege, amint látni fogjuk, különbözött attól. A tehervállalás — amelyet legkorábban a XIV. század negyvenes éveiből származó oklevelek említenek97 — általános, már kialakult formája abban állott, hogy a hiteleshely előtt személyesen megjelenő fassionárius rokonai terhét magára véve: „. . . onera et gravamina omnium fratrum, proximorum et Amicorum suorum 94 Az előbb említett oklevelek közül v. ö. 1405: DL. 4253. és Zichy VIII. 499—508. 1. Bár itt a perben nyertes fél azt mondja, hogy ő a kérdéses birtokot „in estimacione condigna" akarja visszaváltani, ami tehát „igaz becsüt", a dolog forgalmi értékét jelentené, de mivel ezt azzal vezeti be, hogy nem akkora összegért akarja a birtokot visszaváltani, amennyiért azt eladták, hanem annak „igaz becsüjéért", tehát kisebb összegért, ezért ebből arra következtethetünk, hogy e kisebb összegen itt köz_ és nem igaz becsüt kell értenünk. »5 V. ö. Géresi I. 189—197. 1. és Zalai II. 1)49— 1Ö4. I. 39. jegyz. A kártérítés kérdése úgylátszik nem volt szokásjogilag szabályozva, hanem az bírói mérlegelés tárgyát képezte. Hogy a bíróságok általában nemigen ítéltek meg kártérítést, azt valószínűsíti az az általánosan elterjedt szokás is, hogy a szerződés érvénytelenné válásának esetére büntető szankciókat, kártérítéseket kötöttek ki. * • 1)6 V. ö. Lévai Cseh Péter említett perét és a Holub idézte eseteket. " A tehervállalásra vonatkozó legkorábbi adat az 1340. évből származik (Fejér VIII/4. 467). Ennél korábbi adatot nem sikerült találnom. Azonban nem is valószínű, hogy a Nagy Lajos uralkodása előtti időben a tehervállalás már ismeretes intézmény lett volna, mert az Ars Notarialis — amely minden valószínűség szerint Nagy Lajos uralkodása idején keletkezett — még csak ineg sem említi.
