Századok – 1944

Tanulmányok - HÄNDEL BÉLA: A tehervállalás középkori jogrendünkben 372

A TEHERVÁLLALÁS KÖZÉPKORI .JOGRENDÜNKBEN 373 A tehervállalás közvetítő, félmegoldást jelentett e két ellentétes irányú törekvés között. Célját, az elidegenített ösi birtok visszaszerzésének meggátlását, illetve a birtokkal való szabad rendelkezést jogrendünk újkoreleji megmerevedése következtében nem érte el. Azonban így is igen érdekes fényt vet a középkori birtokjogi viszonyainkat jellemző állapotokra, valamint azokra a hatásokra és ellenhatásokra, amelyek annak középkorvégi fejlődését meghatározták. Minthogy a tehervállalást a birtokok elidegeníthetetlenségéből származó visszásságok hozták létre, szükséges, hogy mielőtt kiala- ' kulását vázolnám, előbb azokat a viszonyokat ismerjük meg, amelyek kialakulásának indító okait képezték. Tagányi Károly ,,A földközösség története Magyarországon" című munkájában1

gazdag okleveles forrásanyagra támaszkodva mutatta ki, hogy a királyság első három századában a legelterjedtebb birtoklási forma a földközösség volt. Bár jelentősége és elterjedési köre a későbbi fejlődés folyamán megkisebbedett, teljesen akkor sem szűnt meg, hiszen Tagánvinak sok helyen sikerült még a XVIII—XIX. században is mint élő intézményt kimutatnia. Adatai alapján megállapítható, hogy a földközösség elsősorban a várispánságok népeinek birtoklási és művelési formája volt. Hogy vájjon a nemzetségek is ebben a formában bírták-e szállásbirtokaikat, azt a' kutatás még nem derítette ki. Csak bizonyos jelenségekből következtethetünk arra, hogy a nemzetségek birtokaikat nem a földközösség rendje szerint bírták.2 A földközösség lényege abban állott, hogy a község lakói a község határában elterülő földeket közösen bírták és használták, annak minden egyes rögéhez a község minden egyes lakójának egyforma joga volt. Mivel mindenkinek egyforma minőségű és a községtől egyforma távolságra eső földdarabhoz volt joga, a kérdést gyakorlatilag úgy oldották meg, 1 Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle. I. Bp. 1894. 2 Az oklevelekben ugyanis gyakran olvassuk, hogy a váíispánságok népeinek „hereditarius", öröklött földjük van. (Pl. 1241., ill. 1255-ből: Fejér IV/1/ 149, és IV/,2/336. 1.) Olyani földjük] tehát, amely nem tartozott a földközösségbe. Hogy ezek a birtokok nem tartoztak ide, az onnan is megállapítható, hogy nem szerepel az oklevelekben a földközösséget jelentő terminus technicus a „mixtim", „commixtim", „per lierbales divlsiones", Pedig e kifejezéseket a földközösségi földeknél mindig megtaláljuk. (Tagányi id. m.-ben felsorolt adatokon kívül: 1257: ÁUO. VII. 467, 1268: DL. 25035, 1284: Fejér V/3/231, 1291: Fejér VT/1/113, 1843: Anjou IV.' 332, 1437: Hazai okmt. II. 267. 1.) Mivel pedig tudjuk, hogy a várispánságok kötelékébe szabad nemzetségtagok is nagy számban kerültek be. valószínű, hogy ezen ..öröklött" földek eredetileg valamelyik nemzetségi szállásbirtoknak voltak részei és mivel velük kapcsolatban a földközösséget jelölő kifejezés nem szerepel, ebből arra következtethetünk, hogy a nemzetségek eredetileg nem ebben a formában bírták földjeiket. Egy másik adat pedig — amelyet Tagányi hoz fel — és amely szintén a mellett bizonyít, hogy a nemzetségek birtoklási formája nem a földközösség volt. az, hogy a nemzetségek ágak szerint osztozkodtak, míg a földközösség fejenként. (V. ö. Tagánvi: „A földközösség Magvarországon". Közgazd. Lexikon. «16. 1Л