Századok – 1944

Tanulmányok - DEÉR JÓZSEF: III. Ottó császár és Magyarország az újabb történetírásban 1

III. OTTÓ CSÁSZÁR fiS MAGYARORSZÁG AZ ÚJABB TÖRTÉNETÍRÁSBAN. A magyar történet problematikájában mindenkor előkelő hely illeti meg a királyság megalapításával s ennek az eseménynek európai hátterével összefüggő kérdéseket. Jelentőségüket azonban nem csupán szorosan vett magyar vonatkozásaik, hanem legalább oly mértékben az egyetemes történettel való kapcsolatuk adja meg. Aszerint, hogy a koronaküldésben a pápa, vagy a császár szerepét ítéljük fontosabbnak, ezáltal már e két univerzális igényű középkori hatalom egymáshoz való viszonyát illetően is állást foglaltunk. Magára a magyar eseményre vonatkozó forrásanyag ugyanis anynyira gyér és hiányos, hogy megfelelő értelmezése világtörténeti távlat nélkül el sem képzelhető. Az 1000. év karácsonyán lejátszódó aktus megértéséhez tisztában kell lennünk a keresztény Ökumene élén álló két férfiúnak, III. Ottó császárnak és II. Szilveszter pápának egyéniségével, terveivel, egymáshoz való személyes és politikai viszonyával éppenúgy, akárcsak a mögöttük álló erőkkel és hagyományokkal. A nemzeti és egyetemes történet e bensőséges kapcsolata a történetírót nem kisebb feladat elé állítja, minthogy forrásszerű vizsgálat tárgyává tegyen oly általános politikai és egyházpolitikai kérdéseket, melyeknek közvetlen magyar vonatkozásuk ugyan nincsen, de amelyeknek megítélésétől végső fokon a magyar események értékelése függ. Meggyőződésem s ebben a vita fejleményei még csak megerősítettek —, hogy a koronaküldésről érdemlegeset csak az mondhat, aki kész megállapítások átvétele és azoknak a magyar viszonyokra való ellenőrzésnélküli alkalmazása helyett a világtörténeti előfeltevések közvetlen alapzatáig hatolt. E követelmény annál indokoltabb, mivel a világtörténeti kérdések végeredményben mindmáig nviltak, megítélésük a múltban is állandóan változott, a jelenben pedig szinte szemünk előtt módosult. Éppen ezért indokolt, hogy egy pillantást vessünk az előzményekre s rámutassunk azokra az okokra, melyek a III. Ottóról rajzolt kép alakulását magyarázzák. A német és a magyar történetírás álláspontja a mult század derekától kezdve egészen a világháborút követő első évtized végéig lényegében azonos volt. Gregorovius, Giesebrecht és Hauck — hogy csak a legjelentősebbeket említsük —- éppen úgy a pápa müvét látták a magyar fejedelem rangemelésében, akárcsak Horváth Mihály, Szalay László és Pauler Gyula. Teljes volt az egyezés a koronakül-Századok 1944, I—III. 1