Századok – 1944
Tanulmányok - GALLUS SÁNDOR: Az őstörténelem módszertani alapjai 351
360 GALLUS SÁNDOR keztetések középpontjába állítanunk. A már említett mojgradi lelet aranyai között pl. rézkori, különböző korú népvándorláskori tárgyak és egy hamisított nyersanyagöntvény szerepelnek. Legnagyobb módszertani tévedést követné el tehát, aki a leletből, annak összetételéből és „lelőhelyéből" fontos őstörténeti tényeket akarna levonni. A kereskedelemből származó leleteket tehát csupán tipológiai vizsgálataink körébe ajánlatos levonnunk. Általában megbízhatóknak kell tekintenünk a múzeumokba ajándékozás útján bekerült tárgyakat. Itt a lelőhelyelnevezéshez nem fűződik semmiféle előny vagy hátrány, az adatot tehát hitelesnek kell elfogadnunk. Hitelesnek fogadhatjuk el a múzeumba a találóktól behozott és eladott, tehát nem kereskedő útján megszerzett leleteket is, mert hiszen a találó adatait könnyen ellenőrizhetjük helyszíni kiszállással, avagy lakóhelyének fekvésével, amely rendszerint azonos a földmunkák során stb. előkerült leletek lelőhelyével. A lelőhely megmásítására a találó részéről ilyen esetekben sincs semmiféle közvetlen ok. A leghitelesebbek természetesen az ásatások. Ma már az őskortudomány elég sok, hiteles ásatással rendelkezik. Következtetéseink gerincét tehát lehetőleg hitelesen gyűjtött anyagra alapítsuk. Igen fontos a tudományos ásatások során nyert megfigyelések és leírások pontos felülbírálása is. Errenézve tanulságos példát említhetünk. Egy szkitakori égetéses és zsugorított sírokat tartalmazó temetőt az egykori lakosság oly helyen helyezett el, ahol megelőzőleg néhány későneolitikus temetkezés is történt. A leleteket feldolgozó szakember a későneolitikus anyagot nem különböztette meg a jóval későbbi anyagtól és ehhez messzemenő ethnikai és történelmi következtetéseket fűzött. A neolitikus formájúnak felismert néhány edényt ugyanis a lakosság őskori formákat megőrző konzervativizmusának tulajdonította és így az egyszerű későneolitikus bögréből egy évezredekig ható népi kontinuitás bélyege lett. A szakszerűen ásott temető eredeti feljegyzéseinek tanulmányozásából azonban világosan előtűnik a tévedés, amely egyébként formatani alapon is elég nyilvánvaló volt. A tévedés veszélyét teljesen kiküszöbölni nem lehet. A tévedés azonban végzetessé válik, ha nem korrigálható a legszigorúbb módszertani elvek betartásával. Jelen esetben is a tévedés csak azáltal járt nagyobb következményekkel, mert egyetlen eset lévén, mégis messzemenő következtetéseket fűztek hozzá. A kevés adatra épített következtetések helytelenségére még visszatérünk. Meg kell tehát állapítanunk, hogy az őstörténetkutatás alapvető feladatainak egyike a leletkritika, vagyis a lelet és lelőkörülmények pontos feltárása, tisztázása és rögzítése. E nélkül könnyen tévedhetünk hamis következtetések útjára, másrészt a leletek helyes értékelésének és felhasználásának lehetőségét is elveszíthetjük. Más módszertani jelentősége van a hiteles, kifogástalanul meg-
